Századok – 1963

A Szovjetunió és a népi demokráciák történészfrontja - Kozlowski; Eligiusz dr. lásd Gieysztor; Aleksander - Panomarjov B. N.: Emeljük a történettudományt és a történelemtanítást a kommunista építőmunka feladatainak színvonalára! 859

EMELJÜK A TÖRTÉNETTUDOMÁNY SZÍNVONALÁT 871 A disszertációs munkák nem öncélúak. A disszertációknak a tudomány és a gyakorlat szempontjából fontos problémákat kell általánosítaniuk és megoldaniuk, s olyan színvonalon kell készülniük, hogy a tudományos kiadók és folyóiratok habozás nélkül fogadhassák el egészben vagy részben kiadásra. A disszertációk azonban témáikat tekintve nem mindig foglalkoznak azzal, amire nagyobb szükség volna. Így kevés disszertáció foglalkozik a Szovjetunió második világháború utáni történetével, alig védenek meg disszertációt Latin-Amerika történetéből, az Afrika-kutatás pedig még csak a kezdeti lépéseket teszi. Az ókori, a középkori és részben az újkori történettel foglalkozó megvédett disszertációk száma felveti a jogos kérdést: vajon az említett területeken a szakemberek képzése biztosítja-e legalább a káderek egyszerű felújítását? Úgyszólván egyáltalán nem képeznek szakembereket a történeti segédtudományokban: a paleográfiában, az oklevéltanban, a történelmi földrajzban. Az ország főiskoláin a történetírásnak és forráskutatásnak mindössze 14 szakembere dolgozik. Az utóbbi évek folyamán a szovjet társadalom forráskutatása terén egyetlen kandidátusi disszertációt sem védtek meg. A kollektív kutatások egyre növekvő jelentősége nyilvánvaló ellentmondásba került a tudományos fokozatok odaítélésének érvényben levő rendszerével, amely a tudományos dolgozókat arra sarkallja, hogy kizárólag egyéni munkát végezzenek, aránylag szűk részlettémákban. Olyan rendet keh kialakítani, mely a tudományos kádereket a legfontosabb tudományos problémák kollektív kidolgozásában való alkotó részvételre ösztönözné, olyan tudományos problémák kidolgozására, amelyeknek szakavatott és gyors megoldása közös erőfeszítéseket igényel. A Legfelső Minősítő Bizottság munkáját is lényegesen meg kell javítani. Itt ugyanis, túlzott óvatosságból, sokszor aggályoskodva fogadják a történészek olyan munkáit, amelyek a problémák megoldásában bátran, újító módon járnak el. A tudósok gyakran bírálják is ezért a Bizottságot, hangsúlyozván, hogy a tudományos közvéleménnyel való kellő kapcsolat nélkül végzi munkáját, s nem mindenben felel meg a szovjet tudomány iránti megnövekedett követelményeknek. Szükséges, hogy a tudományos közvélemény fokozott figyelemmel kísérje azt , az új rendszert, amelynek alapján a tudományos és tudományos oktatói tisztségeket 5 évenként sorrakerülő választások útján töltik be úgy, hogy titkosan szavaznak a > Tudományos Tanácsban. Ez a szavazás legyen a jelölt eddigi munkásságának objektív értékelése Nem titok ugyanis, hogy a mi derék tudóskollektiváinkban vannak olyan emberek, véletlen folytán kerültek oda, akik évekig nem állnak elő, sőt, olykor nem is képesek előállni tudományos termékekkel. Ezek az emberek mások helyét érdemtelenül betöltve csak fecsérlik a nép pénzét, hátráltatják a tehetséges fiatalok" kiemelését. A tehetséges fiatalok felnövekedése megteremti annak feltételeit, hogy a történettudományban a vezető tudományos állásokba olyan fiatal tudósok kerüljenek, akik képesek nagy szervező munkát kifejteni és a szovjet történészek idősebb nemzedékével együtt az SzKP programjában kitűzött feladatokat sikeresen megoldani. „A szovjet tudósok és elsősorban a Tudományos Akadémia, a szovjet tudomány nagy alakjai gondoljanak arra, hogy még szélesebbre tárják a tudomány kapuját az ifjúság előtt — mondja N. Sz. Hruscsov. — Minden feltételt meg kell teremtenünk ahhoz, hogy a főiskolákról kikerülő és a tudományos munka iránt hajlamot mutató fiatalok tovább tanulhassanak, hogy kandidátusi és doktori címet szerezhessenek." A szakemberképzéshez a történettudomány területén tudni kell, hogy hány történészre, és a történettudomány milyen ágaiban lesz szükség. A történelmi képzés másik problémája a főiskolákon a nagy képzettségű tanárok hiánya. Gondolkoznunk keh a tudományos akadémiákon dolgozó tudósok, valamint a főiskolák közötti szoros kapcsolat új, hatékony formáin, hogy megszüntessük az akadémiai intézetekben folyó kutatómunka ós a főiskolákon folyó történészképzés közti szakadókot. Többek közt nagyobb mértékben élni keh azzal a lehetőséggel, hogy a Tudományos Akadémiákról a nagy tudósokat olykor azon főiskolára irányítsuk, ahol különösen érezhető a nagy képzettségű előadók hiánya, hogy ott rendszeresen előadjanak, vagy egyes előadásokat tartsanak. A főiskolákon a káderképzés megjavítása érdekében múlhatatlanul szükség van a tantervek tökéletesítésére. Csökkenteni keh azon általános előadássorozatok méreteit, amelyek tankönyvek alapján történnek. Sokkal hasznosabbak az egyes történelmi korok legfontosabb problémáit taglaló olyan előadássorozatok, amelyek mélyreható történetírási és forráskutatási elemzéssel párosulnak, és a hallgatókat megismertetik a tudomány legújabb eredményeivel. Ez növeli a hallgatók érdeklődését a történelemtudomány iránt, megtanítja őket önállóan gondolkodni.