Századok – 1963

A Szovjetunió és a népi demokráciák történészfrontja - Kozlowski; Eligiusz dr. lásd Gieysztor; Aleksander - Panomarjov B. N.: Emeljük a történettudományt és a történelemtanítást a kommunista építőmunka feladatainak színvonalára! 859

EMELJÜK A TÖRTÉNETTUDOMÁNY SZÍNVONALÁT 867 Az imperializmus lenini elméletére támaszkodva a szovjet tudósok már tekintélyes irodalmat hoztak létre az imperializmus történetéről. Számos munkában nagy konkrét anyag alapján tárják fel a kapitalizmus utolsó szakaszának sajátosságait, megvilágítják a kapitalizmus általános válsága létrejöttének és elmélyülésének folyamatát, az imperializmus uralkodó szerepének hanyatlását a világpolitikában; megmutatják, hogy a szocializmus erői egyre inkább túlsúlyba kerülnek az imperializmus erői felett, s ennek alapján egyre inkább elháríthatóvá válik a világháború. Az SZKP programja a modern imperiahzmus mélyreható marxista — leninista jellemzését adja. A program tételeire támaszkodva a szovjet történészek a közgazdászokkal együttműködve folytatni fogják a munkát az imperiahzmus történetének tanulmányozása terén, feltárják az imperializmus természetét és uralmának következményeit a világ egy részében, s ezzel segítik a haladó erők harcát a reakció és az agresszió, valamint a burzsoázia és a monopolkapitalizmus reformista apologetikája ellen. Tűrhetetlen helyzet alakult ki nálunk (részben a személyi kultusz hatására) a szociáldemokrácia tanulmányozásával kapcsolatban. Szociáldemokrata pártok 70 — 80 éve állnak fenn számos országban. Csaknem félszázad telt el azóta, amikor V. I. Lenin klasszikus elemzését adta a szociáldemokrata opportunizmus lényegének. A Lenin által adott értékelés továbbra is a szociáldemokrata ideológia és politika tanulmányozásának alapja számunkra. Ezt a lenini értékelést azonban sokan úgy értelmezték, hogy a szociáldemokrácia történetében az elmúlt 40 évben semmi új nincs és nem is lehet, s a szociáldemokrata mozgalom minden eseményére, minden fordulatára kész magyarázatunk van. Ez nyilvánvaló dogmatizmus. A szociáldemokráciát mélyrehatóan és sokoldalúan kell tanulmányozni, figyelembevéve a szociáldemokrata pártok nemzeti sajátosságait, a nemzetközi szocialista forradalom fejlődésének jelenlegi körülményeit, figyelembevéve a kommunista mozgalom meghatározó szerepét a világforradalmi folyamatban. A szociáldemokrácia soraiban végbemenő minden folyamatot figyelembe kell venni és a lenini útmutatások alapján harcolni kell a jobboldali szociáldemokrata vezetők jelenlegi ideológiája és politikája ellen. Tudósaink fontos feladata, hogy tanulmányozzák a nemzetközi kommunista mozgalom történetét, megalkuvás nőikül harcoljanak minden elhajlás ellen a marxizmus — leninizmus elveitől a munkásmozgalom soraiban, egységéért a marxista—leninista .elvek alapján, a proletárinternacionalizmus alapján. Mint N. SZ. Hruscsov, a Legfelső Tanács ülésszakán elhangzott beszámolójában hangsúlyozta, a sztálini személyi kultusz egyik negatív következménye a nemzetközi kommunista mozgalomban az volt, hogy elterjedtek a baloldali szektás, dogmatikus nézetek, ami komoly kárt okozott a szocializmusért vívott harc nagy ügyének, gyengítette a marxizmus —leninizmus befolyását a széles néptömegekre. A baloldali opportunizmussal vívott harc lebecsülése odavezetett, hogy ezt a betegséget elhanyagolták, és már egyáltalán nem gyermekbetegség. Táplálja a nacionahzmus, és ő is táplálja a nacionalizmust. A kommunista ós munkáspártok az. 1957. és 1960. évi Nyilatkozatokban hangsúlyozták, hogy bizonyos szakaszon a dogmatizmus és a szektásság fő veszéllyé válhat egyes pártok soraiban. A legutóbbi évek tapasztalata megmutatta, hogy a marxizmus —leninizmustól való baloldali eltérés nem csekélyebb veszéllyé válhat, mint a revizionizmus. A történészek kötelessége, hogy tevékenyen bekapcsolódjanak a harcba ezen veszély ellen. A történelem nagy felelősséget helyezett a munkásosztályra a békeharcban. Mint V. I. Lenin megállapította, ezt a kérdést nem szabad egyszerűnek és viszonylag könnyűnek tekinteni. E téren is órási munka vár a történészekre. Rá kell mutatni, hogyan változott meg a hozzáállás ehhez a problémához, a kor jellegének változásával együtt. A Szovjetunió külpolitikájának kérdései sem kerülhetik el a kutatók figyelmét. Különösen nagy figyelmet érdemel a szovjet állam 1953 óta folytatott külpolitikai tevékenysége. Fontos feladata a szovjet történettudománynak az Ázsia ós Afrika területén lezajló nemzeti felszabadító mozgalmak történetével való foglalkozás. A legfontosabb most a fejletlen országok népei által vívott harc új szakaszának elemzése: ez a szakasz a politikai függetlenség megerősítéséért, a gazdasági önállóság kivívásáért vívott harc szakasza. Ezeket a problémákat nem világíthatjuk meg helyesen, ha nem mélyedünk el alaposan a népfelszabadító forradalmak történetének és okainak tanulmányozásában, s ha nem tanulmányozzuk az antifeudális és antiimperialista feladatok viszonyát, amely ezekben a forradalmakban kialakult. A kutatónak széleskörűen fel kell tárnia a Szovjetunió és az egész szocialista tábor kimagasló szerepét a kolonializmus minden formája elleni harcban, be kell mutatnia, hogy a szocialista világrendszer teremtette meg azokat a feltételeket, melyek között a fiatal szuverén államok a fejlődés útjára léphetnek-