Századok – 1963

A Szovjetunió és a népi demokráciák történészfrontja - Kozlowski; Eligiusz dr. lásd Gieysztor; Aleksander - Panomarjov B. N.: Emeljük a történettudományt és a történelemtanítást a kommunista építőmunka feladatainak színvonalára! 859

EMELJÜK A TÖRTÉNETTUDOMÁNY SZÍNVONALÁT 863 eszmecsere alapján történő megvitatása helyébe, — amely olyanannyira szükséges a tudomány virágzásához és a marxizmus —leninizmus elveinek megfelelő fejlődéséhez — gyakran durva szidalmak léptek, becsületes tudósokat feketítettek be.]A nekik kellemetlenkedő embereket kikergették a tudomány berkeiből, sőt gyakran fizikailag is megsemmisítették. Rágalmakkal halmozták el Lukin, Piontkovszkij és más nagy szovjet történészeket. A források, a levéltári anyagok tudományos értékét kétségbevonták. A levéltári " anyagot már csak ismeretes tételek illusztrálására használták fel. Nem becsülték többé a tényeket, holott enélkül a történelem mint tudomány elképzelhetetlen. A párttörténettel és a szovjet társadalom történetével foglalkozó új történészkáderek alig tanulták meg a források tudományos felhasználásának módszereit. Forráskutatás nem folyt. A szovjet történettudomány azon eredményeit, amelyek a húszas években és a harmincas évek elején a párttörténetben és a szovjet társadalom történetében születtek, keresztülhúzták. Jaroszlavszkij, Nyevszkij, Bubnov, Popov és mások sok hasznos munkáját kiátkozták. Ezzel szemben széleskörűen elterjedtek az olyan durván apologetikus „művek", amelyek között is kivételes helyet foglalt el Berija nyilvánvalóan hamisító fércműve. A történészeknek azt a meggyőződést sugallták, hogy a történelmi folyamat minden elvi értékelését csak Sztálin adhatta meg, vagy adhatja meg ezután. Egyszerű halandók nem is pályázhattak a „magas" elméleti kérdésekkel való foglalkozásra. A gyakorlatban ez odavezetett, hogy a történészek kutatásaikat gyakran rószkövetkeztetésekre korlátozták, s a téma széleskörű elvi feldolgozásának hiányát bőséges idézgetéssel pótolták. Elismerjük, mint azt N. Sz. Hruscsov a Legfelső Tanács ülésszakán elhangzott beszámolójában ismét megállapította, Sztálin érdemeit a pártban és a kommunista mozgalomban. A történettudósok a maguk részéről nem tagadhatják Sztálin bizonyos pozitív tetteit a történettudományban, különösen azon a téren, hogy a Lenin halálát követő első években megvédelmezte a helyes nézeteket a bolsevizmus történetének egyes kérdéseiben a trockista támadásokkal szemben. Erőteljesen hangsúlyozni kell azonban, hogy azok az antimarxista módszerek, amelyek jellemzőek voltak Sztálinra mind a politikában, mind az elméletben, óriási kárt okoztak a történettudománynak. Most, a XX. és a XXII. kongresszus után, amikor minden feltétel megvan ahhoz, hogy megrajzoljuk a párt és az ország féjlődésének igazi képét, egyre újabb tények tárulnak fel Sztálin hibás és káros cselekedeteiről, amelyeket még V. I. Lenin életében, különösen pedig Lenin halála után követett el, amikor bűnösen visszaélt a hatalommal. A személyi kultusz fékezte a történettudomány fejlődését, de megállítani azt nem tudta. Ezért ésszerűtlen lenne keresztülhúzni mindent, amit a szovjet történészek, a személyi kultusz ellenére, Lenin tanításai alapján alkottak. A XX. kongresszus óta — jóllehet egyik-másik munkában a személyi kultusz letűnt időszakának következményei még mutatkoznak — a szovjet történészek egész sor kitűnő művet alkottak. A szovjet történettudomány bebizonyította, hogy milyen hatalmas lehetőségekkel rendelkezik. Nagyjelentőségű a történettudomány szempontjából Marx és Engels műveinek új kiadása, Lenin műveinek 5. kiadása, amely a legteljesebb az összes eddigi kiadások közül; sorra jelennek meg a pártkongresszusok, a Központi Bizottság üléseinek gyorsírói jegyzőkönyvei. A szovjet történettudomány fejlődését mutatja, hogy számos általánosító munkát készítenek elő és adnak ki. Ezek közé tartozik V. I. Lenin tudományos életrajza, „Az SZKP története" című tankönyv, „A Nagy Honvédő Háború története" első négy kötete, továbbá „A polgárháború története a Szovjetunióban", „A Szovjetunió története — a szocializmus időszaka" utolsó kötetei, bár gondolnunk kell arra, hogy némelyekben e munkák közül nem vették figyelembe a XXII. kongresszus hozzájárulását a marxistaleninista elmélet fejlődéséhez és pártunk és hazánk története néhány fontos momentumának megértéséhez. Megkezdték az SZKP hatkötetes történetének és a többkötetes „Szovjetunió történeté"-nek előkészítését. A nemzetiségi történészkáderek fejlődésének tanúbizonysága, hogy kollektív munkák jelennek meg Ukrajna, Bjelorusszia történetéről, a balti, a közép-ázsiai, kazahsztáni és kaukázusi népek történetéről, végül több szövetséges köztársaság kommunista pártjának történetéről. A világtörténelmet illetőleg a többkötetes „Világtörténelem" mellett fontos munkák jelentek meg a párizsi kommünről, a XVII. századi angol forradalomról és az 1848-as forradalmakról. Altalános munkák jelentek meg Lengyelország, Csehszlovákia, Bulgária történetéről, továbbá az Egyesült Államok, Mexikó és Argentina történetéről. Évente nagyszámú monográfia jelenik meg a legújabbkori s újkori, valamint a középkori