Századok – 1963

Vita - Lukács Lajos: Kossuth Lajos emigrációs politikájának idealizálásáról 844

846 r.CKÁCS I.AJOS nyó vált, melyet bizalmas jellege ellenére teljes részletességgel tárgyaltak a különböző európai országok sajtótermékeiben és az osztrák és magyar újságokban is.1

3

Teljesen felesleges lenne bizonyítani, hogy ennek az együttműködésnek mi lett a következménye. A tények tények maradnak akkor is, ha hallgatunk róluk, vagy feleslegesen szépítgetjük. Mi tagadás, Kossuth és a magyar emigráció tekintélyét nem növelte az 1859-es napóleoni kapcsolat, és arra még Kossuth sem tartott igényt, hogy majdan úgy tartsák számon^a történetírás lapjain 1859 évi működése alapján „mint az adott történelmi helyzet zseniális megítélésének" képviselőjét. Igen is szólni kell arról és nem hallgatni, hogy Marxnak más volt a véleménye Kossuth és a magyar emigráció 1859-es tevékenységéről, mint ahogy azt Szabad György előadásában el akarja hitetni. Nem Marx tekintélyével akarom a történelmi igazságot alátámasztani, hanem a vitathatatlan történelmi igazsággal kívánom aláhúzni, hogy Marx egykorú szigorú bírálata és kritikája Kossuth 1859. évi működésével kapcsolatban kiáltotta az idők próbáját.1

4

Az 1859-es napóleoni kapcsolatokból semmiféle tényleges haszon nem származott. Csak kompromittálta Kossuthot és a magyar emigrációt anélkül, hogy a magyar kérdés megoldása egy jottányival is előbbre jutott volna. Kossuth „zsenialitásáról" és körültekintő „határozottságáról" szólni az 1859-es háború során tanúsított tevékenységével kapcsolatban, történelmi abszurdum és olyan nézet, melyen a magyar történetírás idestova másfél évtizede túlhaladt. 2. Ami Szabad György említett előadásának másödik problémakörét illeti, vagyis Kossuth tevékenységének értékelését az 1859-es háborút követő hónapokban, arrói azt olvashatjuk, hogy „nem lehet megtagadni az elismerést Kossuth helyzetelemzésétől ... és ugyanakkor „lcitünö a kibontakozás személyi jeltételeinek meghatározásában is . . ." Továbbá azt is megtudhatjuk, hogy „I860 első hónapjai sok vonatkozásban igazolták Kossuth elemzésének helyességét" ,1

6 Viszont mit mutatnak a tények? Kossuth az 1859-es háború után reményvesztetten és mélységesen csalódva elhagyta Olaszországot, de anélkül, hogy a szükséges történelmi tanulságot levonta volna. A magyar emigráció számos tagja, utalhatunk akár Teleki Lászlóra, vagy Kiss Miklósra, sok vonatkozásban reálisabban ítélte meg a helyzetet, mint Kossuth. Éppen ezért utasították vissza nagyon határozottan, hogy a Magyar Nemzeti Igazgatóság képviseletében szorgalmazzák a kapcsolatok felvételét Torinoban. Kossuth azonban nem nyugodott, nem tudott türelmesen várni, amikor az idő és a körülmények ezt parancsolták. Ezzel magyarázható, hogy sorozatos csalódásokban, visszautasításban volt része és úgy érezte, hogy tervei áthághatatlan akadályokba ütköztek.1

6

Bizalmas leveleket írt a párizsi udvarhoz és a megszakadt kapcsolatok eredményes felújítását kívánta, de sikertelenül.1

7

Vannak ugyan bizonyos biztató jelek a nemzetközi politikában (többek között Cavour visszakerülése a piemonti kormány élére, Thouvenel — Kiss Miklós sógorának — francia külügyminiszteri székbe jutása) ós a hazai nemzeti ébredés reménykeltő fordulatokat vett, de ezeket az eseményeket Kossuth túlértékelte. Ha akadtak is borúlátóbb, kritikusabb megfigyelései (és ilyeneket is lehetne idézni), melyek elkeseredését tükrözik, mégis tevékenységének alapvonalát továbbra is az határozta meg, hogy számítani lehet egy újabb olasz —osztrák háborúra. Reményeit annyira felcsigázta, hogy hinni vélte, miszerint a megnövekedett (tehát a közép-olasz tartományokkal egyesült) Piémont olyan erőt vethet latba, hogy Franciaország jóindulatú semlegességének biztosításával és részvétele nélkül is a siker reményében veheti fel a küzdelmet Ausztriával. Mindettől természetesen az 1859-ben félbemaradt akciók kedvező folytatását remélte.18

Azonban mindez illúziókergetés volt. Nemcsak azért, mert Piémont Párizs nélkül keveset tehetett, de különben is gondolni sem mertek komolyan arra a turini hivatalos körökben, hogy a háborúban kifáradt és ezer bajtól, gondtól tépett Piémont hamarosan újabb háborúba léphetne Ausztria ellen, örülhettek annak, hogy az 1859-es háború sovány eredményeit megemészthetik.19

Párizsban hallani sem akartak újabb háborúról, sem Piemonttal közösen vállalva, sem Piémont „különbejáratú" — Kossuth által re-13

Vö. Lukács Lajos : Magyar függetlenségi és alkotmányos mozgalmak. Bpest. 1955. 169. és kk. 1. 14

Marx : Herr Vogt. 238. és kk. 1. ls

Szabad György : i. h. 925. 1. " Vö. Lukács Lajos : Garibaldi magyar önkéntesei és Kossuth I860—61-ben. Bpest. 1962. 13. és kk. 1. 17

Kossuth és Rapetti (Pietri szenátornak, a császár bizalmasának barátja) levelezésére vonatkozóan 1859. dec. és 1860. febr. között lásd Kossuth : Irataim. II. köt. 360—373. 1.; a Kossuth és Napoleon herceg között felújított kapcsolatról lásd uo. 386. és kk. 1. "Vö. Kossuth Lajos Teleki Lászlóhoz, Genf, 1859. nov. 24. (Uo. II. köt. 314. és kk. 1.). " Pittro Orsini : L'Italia moderna. Milano. 1914. 267. és kk. 1.; Camillo Cavour's gedruckte und ungedruckte Briefe. (Szerk. Luigi Chiala.) I—IV. Leipzig. 1884—1886. III. köt. 374. és kk. 1.; Vö. II Carteggio Cavour—S'igra dal 1858—1861 a cura della R. Commissione editrice. III. köt. La cessione di Nizza e Savoia e le annessioni deil'Italia centrale. Bologna.