Századok – 1963

Tanulmányok - Lackó Miklós: A magyarországi nyilas mozgalom történetéhez (1935–1937) 782

798 LACKÓ MIK LÖS „kalandornak" látszó német külpolitikai módszerek nemcsak „szalonképessé", hanem az adott körülmények között igen „reálissá" és „célszerűvé" válnak. Ebben a helyzetben természetesen a magyar uralkodó körök külpolitikájának belső ellentmondásai is fokozattabban jelentkeznek. Gömbös Gyula — halála előtti — bukása, majd Darányi Kálmán miniszterelnökké való kinevezése 1936 őszén, elsősorban belpolitikai okokra vezethető vissza. De fontos szerepet játszottak benne az új nemzetközi helyzet diktálta tényezők is: a magyar-uralkodó körök arra irányuló törekvése, hogy a gyorsan változó nemzetközi erőviszonyok közepette megfelelően módosítsák külpolitikai koncepciójukat. Ennek lényege így foglalható össze: a területi revízió szempontjából nélkülözhetetlen német kapcsolatok fenntartásával, sőt erősítésével, a német külpolitika támogatásával siettetni a kisantant felbomlását, mindenekelőtt Csehszlovákia elszigetelését, ugyanakkor a csökkenő jelentőségű olasz orientációt kiegészíteni egyrészt a nyugati kapcsolatok felélénkítésével, másrészt az ún. „horizontális" tengely (lengyel—osztrák — magyar—jugoszláv—olasz szövetség) megteremtésének szorgalmazásával. Gömbös bukása azonban mindenekelőtt belső tényezők következménye. Közvetlen oka Gömbösnek és a kormánypárt Marton Béla vezette jobbszárnyának 1935 végén meghirdetett újabb „pártszervezési" kísérlete, amely a NEP jobbszárnyát teljes győzelemre akarja juttatni s a pártot egy fasziszta jellegű tömegpárttá akarja alakítani. A kormánypárt valójában Bethlen István befolyása alatt álló „mérsékelt" ellenforradalmi csoportja s a polgárikisgazdapárti ellenzék éles támadásba kezd Gömbös és a NEP szélső jobbszárnya ellen; Gömbös visszavonul, tagadja a „diktatúrás" törekvéseket, hajlandónak mutatkozik újabb engedményekre a zsidókérdésben is. Mindez azonban ellenzékét nem nyugtatja meg, de most már a szélsőjobboldalt is maga ellen hangolja; a zömmel a kormánypártban elhelyezkedő s ott már túlsúlyban levő szélsőjobboldali csoportok, amelyeket a fasizmus nemzetközi előretörése is tüzel, kezdenek elégedetlenné válni Gömbössel szemben; megalkuvással, a zsidókérdésben engedékenységgel, „szociális" programjának elhanyagolásával vádolják vezérüket. Gömbös így két tűz közé kerül. Darányi Kálmán az ellenforradalmi rendszer felső államhivatalnoki rétegének szürke, passzív, minden komolyabb koncepció nélküli képviselője: éppen ezért esik rá az uralkodó körök választása. Kezdetben a szélsőjobboldal is ellenállás nélkül veszi tudomásul kinevezését; eléggé gyenge, erőtlen politikusnak tartja ahhoz, hogy elfogadja mint átmenetet egy tervezett, saját szája íze szerinti szélső jobboldali kormányzáshoz. A finánctőkés-arisztokrata körök viszont Gömbös betegségét, majd halálát és Darányi miniszterelnökké való kinevezését arra akarják felhasználni, hogy „zökkenőmentesen" egy, az új voszonyokhoz idomított politikára térjenek át. Ennek nemzetközi vonatkozásaira már utaltunk. A belpolitikában, miután a gazdasági válság legakutabb jelenségei elmúltak s a felszínre tört munkás- és dolgozó paraszti mozgalmakat — éppen a szélső jobboldal segítségével, leverték vagy leszerelték, — a finánctőkés-arisztokrata körök újra szeretnék visszaszorítani a Gömböskormány égisze alatt megerősödött középbirtokos-,,középosztályi" szélsőjobboldali csoportokat. Ez a szélsőjobboldal az ország további gyors fasizálását, totális diktatúrát akar, a kispolgári és értelmiségi rétegek megnyerése céljából nem riad vissza a különféle — ha még oly enyhe — „reformok" követelésétől sem; külpolitikai vonatkozásban az egyoldalú német orientáció teljessé tételét