Századok – 1963

Tanulmányok - Barta István: Felsőbüki Nagy Pál és a bécsi kormány 747

FEISŐBÜKI NAGY PAL ÉS A BÉCSI KORMÁNY 755 egyszer észre vétette."2 1 S az ellenzék számára sikertelenül végződött vallás­ügyi vita záró jelenetei kapcsán is ismételten ír Kölcsey Nagy Pál „gyűlölt pártjáról", „gonosz bölcsességéről".22 Kölcsey naplója 1833. augusztus 19-én félbeszakad, s a szigorú korona­tanú ettől kezdve csak egyetlen, később említendő alkalommal szól Nagy Pálról. Ingadozó, a kormány felé hajló magatartásának számos bizonyítékát lehet azonban egyéb forrásokból is összegyűjteni. 1834 első heteiben az a királyi leirat tartotta izgalomban az országgyűlést, amely Bars megye második követének, Tarnóczy Kázmérnak erősen arisztokrácia-ellenes beszéde miatt addig szokatlan dorgálásban részesítette az országgyűlést. Az ellenzék méltó­ságteljes hangnemben kívánta visszautasítani a dorgálást; Nagy Pál a felirat hangjának enyhítésén fáradozott, a vitában pedig azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy az egyik aulikus követ ellen tüntető hallgatóságot goromba hangon utasította rendre és megfenyíttetésüket követelte.23 Fellépésével új­ból maga ellen ingerelte az ifjúságot, olyannyira, hogy röpcédulákon bélye­gezték meg magatartását, amelyben bejelentették, hogy az eltávolításukra , irányuló erőszaknak ellene fognak szegülni.2 4 Ilyen előzmények után nem , csoda, hogy egy alkalommal, amikor a nem-nemesek birtokképessége körüli vitában felszólalva liberálisnak vallotta magát, a hallgatóság gúnyos neve­tésbe tört ki.2 5 1834 őszén és telén az úrbérrel kapcsolatos királyi válasz vitái során némileg helyreállítja még tekintélyét az örökváltság, valamint jobbágy személyes és vagyoni biztonsága mellett tartott szép beszédeivel, ismét homá­lyossá vált azonban szerepe az úrbéri viták lezárása után, amikor a köriil-I menyek váratlan alakulása néhány fontos, vagy fontosnak látszó közjogi kérdést dobott az országgyűlés napirendjére. I. Ferenc 1835. március 2-án bekövetkezett halálát és Ferdinánd trónraléptét hónapokig tartó vita követte arról, vajon az új király első, vagy ötödik-e ilyen néven a magyar királyok sorában. A jelentéktelennek látszó kérdés mögött az osztrák—magyar kap­, csolat alapvető problémája húzódott meg, de ugyanilyen jelentős volt köz­jogi szempontból az erdélyi oszággyűlés törvénytelen szétoszlatása miatt kezdeményezett vita, vagy a Wesselényi és Balogh János perbefogását követő akció. Nagy Pál ezekben a kérdésekben nem állt nyíltan a kormány oldalára, de nem tartott az ellenzékkel sem. Az erdélyi vitában nem foglalt állást, a másik két ügyben pedig oda munkálkodott, hogy erőteljes tiltakozás helyett 21 Uo. 242. s köv. 1. 22 Júl. 13-i, júl. 28-i bejegyzés. Uo. 244, 246. 1. 23 Vö. Országgyűlési Tudósítások II. köt. 536. s köv., 562, 727, 742. s köv. 1. 24 „Egy hazaáruló — mondta többek között a röpirat —, ki az utolsó ítéleten tetteiről számot adand, s ki a honfi átkaitól sírjában megfordul, Nagy Pál, ma mint alacsony lelkű cselédjeivel a pöffödt lelkű despota, úgy bánt velünk, s megpendítették társai, a lelkiisméret nélkül való fizetett rabszolgák, a magyar ifjúságnak a Magyar Ország termóből való kitiltását. Szép kívánat, gyönyörű szavak egy ország követtől a 19-ik században . . . Magyar ifjak ! ébresszétek föl kebleitekben a 19-ik század lelkesedé­sót, mutassátok meg, hogy van bátorságtok ellenszegülni, s ha, mint ma a romlott lelkű Nagy Pál órinté, fegyveres erő . . . tartóztatna fel benneteket az Atyáitok hajlékába való bemehetéstől, szánjátok el ezt az életet, mellynek elvesztése dicsőségesebben soha sem mutatkozik, mint Magyar Ország háza falai alatt. Ne féljetek az olasz ravaszságú nádor kappan szavaitól ! El jő az idő, felvirrad az a nap, mellyben a kappan szavak pusztán fognak elhangzani. Átok arra a magyar ifjúra, ki ha az Ország házából kirekesztetik, a legnagyobb áldozatokra kész nem lenne . . ." stb. (Egy példányát és a hozzá kapcsolódó kancellári intézkedés fogalmazványát ld. OL. M. Kane. ein. 52/1834. sz. alatt.) 25 Az 1834. jún. 4-i kerületi ülésben történt az eset. (Vö. Országgyűlési Tudósítá­sok III. köt. 214. 1.)

Next

/
Thumbnails
Contents