Századok – 1963

Történeti irodalom - Weszprémi István: Magyarország és Erdély orvosainak rövid életrajza. Első száz (Ism. Benda Kálmán) 725

732 KllÓNIKA levéltáraknak a helytörténeti kutatásban való szerepére vonatkozólag a Művelődésügyi Minisztérium Levéltári Főosztálya mint legilletékesebb fórum nyilatkozott. Ennek alapján joggal várható, hogy a jövőben a levéltárosok az eddiginél jóval nagyobb mértékben vehetnek részt a helytörténeti kutatásban. A vita során felmerült az országos ós a helytörténetírás viszonya. Ez fontos elvi probléma, s még további megvitatást igényel. Az elhangzott javaslatokkal kapcsolatban kifejezte azt a véleményét, hogy a tisztán helytörténeti folyóiratok megindításának kevés lehetősége van; a gyakorlati megoldás: a szépirodalmat kizáró, a megye mai és múltbeli kérdéseivel egyaránt foglalkozó periodika. A kiadványok színvonala, az anyagiak és a szervezés kérdései tekintetében a vita olyan szempontokat vetett fel, amelyek arra a meggondolásra késztetnek, hogy ezekben a kérdésekben egy, a minisztériumon belül létrehozandó szerv tehetné a legtöbbet. A Társulat feladata maradna azonban a jövőben is a helytörténetírást elősegítő kézikönyvek, országos jellegű forráskiadványok rendszeres terv keretében való megjelentetése. Azt javasolja tehát, hogy 1. szerveződjék a Társulaton belül egy, a helytörténeti kutatás kérdéseivel foglalkozó állandó bizottság, 2. ez a bizottság keressen kapcsolatot a minisztérium illetékes főosztályaival és 3. tájékoztassa a tanácsok művelődésügyi osztályait a vándorgyűlés e helytörténeti vitájának főbb eredményeiről. Fass Henrik elnöki zárszavában rámutatott arra, hogy a párt- és munkásmozgalom története helyi vonatkozásairól nem esett szó, pedig, amint a nemzeti történet sem írható meg a helytörténet nélkül, ugyanúgy a párttörténet sem nélkülözheti a helytörténet eredményeit. A forrásoknak az illegalitás okozta hézagossága még inkább szükségessé teszi a párttörténet helyi vonatkozásainak feltárását. A Párttörténeti Intézet minden ilyen kezdeményezést felkarol, és a munkát minden téren elősegíti. Fokozott igényeket támasztanak a helytörténeti kutatással szemben a közeljövőben esedékes évfordulók (felszabadulásunk 20., a KMP megalakulásának 50., a Tanácsköztársaság kikiáltásának 50. évfordulója), s az ezzel kapcsolatos munka tervezésének már most meg kell indulnia. Befejezésül közölte, hogy saz elhangzott javaslatokat a Társulat elnöksége elé fogja terjeszteni. * A délután folyamán a vándorgyűlés résztvevői számára a fenékpusztai ásatásokat Sági Károly, a keszthelyi Balatoni Múzeum igazgatója, a zalaváriakat Cs. Soós Ágnes régész ismertette. * 1963. május 21-én Unger Mátyásnak, a Társulat tanári tagozata elnökének elnöklete alatt Eperjessy Géza kandidátus tartott előadást „A gimnáziumi tantervi vita ós a történelmi műveltség" címmel. A referátum bevezetőben rámutatott arra, hogy az igen élénk és a szakkörökön túlmenően nagy tömegeket mozgosító tantervi vita a közös művelődési anyagon épülő egységes gimnáziumi oktatás mellett foglalt állást, s ezt az álláspontot az illetékes szervek is magukévá tették. A készülő tanterv annyiban tekinthető újnak, hogy a politikai történet mellett igyekszik a történelem komplex jellegének megfelelő korszerű művelődési anyagot kialakítani. Nagyobb figyelmet kíván fordítani az anyagi kultúra bemutatására, a politikai-gazdaságtani ismeretekre, az alap- és felépítmény összefüggéseinek érzékeltetésére. Arra törekszik, hogy megszüntesse a hungaro-europacentrikus szemléletet. Ezeknek a törekvéseknek a jegyében kívánja megváltoztatni az egyes korszakok közötti arányokat anélkül, hogy a történelem egészének bemutatásáról lemondana. A tantervi vitában résztvevők ezekkel a kérdésekkel szemben különböző álláspontot foglaltak el. A technika történetével kapcsolatban rámutattak arra, hogy nem annyira egyes technológiai folyamat ok, mint inkább a gazdasági-társadalmi összefüggések ismertetésére lenne szükség. Fokozott óvatosságra intettek a politikai gazdaságtani alapfogalmak tanításával kapcsolatban, s itt is a fogalmak megrostálását és a történelmi folyamatba való szerves beágyazását hangsúlyozták. A vita során általában a művészettörténetnek külön tárgyként való oktatását javasolták azzal a kigészítéssel, hogy annak oktatása sem állhat meg a XIX. század elejének művészeti irányainál. A vita során más részről ugyanakkor arra is figyelmeztettek, hogy az órakeret egyes esetekben még a magyar fejlődés bemutatására sem elegendő. Ez a tény ismét felveti történelemoktatásunk legégetőbb problémáját, a maximaiizmus kérdését. A hagyományos ismeretanyag megrostálása ugyan elkerülhetetlen, de azzal a veszéllyel jár, hogy szólamszerűségre vezet, megfosztja az oktatást a szemléletességtől, sőt a konkrét összefüggések bemutatásának lehetőségétől is. A marxista-leninista szemlélet azonban megkövetek a történelem egészét biztosító komplexjellegű és koncentrikusan felépített