Századok – 1963

Történeti irodalom - Weszprémi István: Magyarország és Erdély orvosainak rövid életrajza. Első száz (Ism. Benda Kálmán) 725

KRÓNIKA 731 Az idő előrehaladott voltára való tekintettel a felszólalásra jelentkezők egy része már nem kaphatott szót. Vass Henrik elnök felkérésére azonban hozzászólásuk szövegét elküldték a Társulat titkárságának, s azokat összefoglalóan a következőkben ismertetjük. Bendeji László osztályvezető (Budapest) hangsúlyozta, hogy az egy-egy folyóirat körül kialakuló kutatógárda szintjét a szerkesztőbizottság igényessége határozza meg. Helyesnek ós szerencsésnek tartaná egy, a Balaton és a Balaton-vidék kérdéseivel foglalkozó helyi folyóirat megindítását. A levéltárakban őrzött térképek katalógusával kapcsolatban felhívta a figyelmet a kiadás kritikai és technikatörténeti követelményeire s arra, hogy a tudományos és nemzetgazdasági érdek egyaránt azt kívánja, hogy ezen a téren a jelenleginél sokkal szorosabb együttműködés alakuljon ki a levéltárosok, a múzeulógusok és a technikatörténeti kutatást nem egyszer helytörténeti jelleggel művelő mérnökök között. Hogy ezt az együttműködést hogyan lehetne eredményesen és tartósan biztosítani, arról érdemes lenne kerekasztal-konferenciát rendezni. Degré Alajos levéltárigazgató (Zalaegerszeg) egy Zala megyei helytörténeti folyóirat kiadását egyelőre nem tartaná célravezetőnek, mert ma még a kellő színvonalat nem lehetne biztosítani. A Babios András által javasolt, s az egész Dél-Dunántúlra kiterjedő periodika viszont az egyes megyék szétágazó problémái miatt nézete szerint nem találna kedvező visszhangra. Igen szerencsésnek tartotta egy központi lektori gárda kialakításának gondolatát, feltéve, hogy az munkáját bürokráciamentesen végezné. A levéltáros legfontosabb feladatát a helytörténet terén maga is abban látja, hogy egyrészt a levéltári anyagot kutatható állapotba hozza, másrészt a kutatókat a konkrét anyag használatában való útbaigazítás során nevelje. Kubinyi András muzeológus (Budapest) szerint a levéltárosoknak, történelemtanároknak nem annyira a szorosan vett múzeumi kiadványokban kellene teret biztosítani — ez valószínűleg nem egy helyen tanácsi ellenszegülésbe ütköznék —, hanem vagy a Társulat vidéki csoportjainak, vagy a helyi népfrontbizottságoknak, vagy maguknak a levéltáraknak kellene történeti kiadványokat létesíteniök. Figyelmeztetett arra, hogy a helytörténeti kutatásokra hovatovább hátráltatólag fog hatni a feudális kor forrásanyagában jártas szakképzett történészek meglehetős hiánya. Perjés Géza. tud. munkatárs (Budapest) két olyan területre mutatott rá, ahol a helytörténeti kutatástól várhatjuk a hazai, sőt az egyetemes történet bizonyos jelenségeinek megértését. Az egyik ilyen terület az agrártörténet. Wellmann Imre megállapításából kiindulva azt várja a helytörténeti kutatásoktól, hogy mintegy szondaként lebocsátva a történeti anyagba, valószínűsítsenek, esetleg véglegesen megfogalmazzanak bizonyos törvényszerűségeket, főképpen a XVII—XVILL. századi agrártermelés egyes tényezőire és a paraszti termelésre, a paraszti gazdaság termelési és fogyasztási mérlegére vonatkozólag. A másik terület a történeti demográfia, ahol az általános törvényszerűségek egyedül a helytörténeti kutatás segítségével foghatók meg. A történetistatisztikai kutatás célja természetesen soha sem lehet az egészet a részietekből összeállító teljesség, hanem pusztán a keretek megadása, a társadalmi folyamatok jellemzőinek meghatározása, a valószínű nagyságrendek rögzítése. Így nézve a dolgokat, a történeti* demográfiai kutatás egyik célja az lenne, hogy megrajzolja egyes korok demográfiai struktúráját ós kimutassa e struktúrák népmozgalmi jellemzőit. Az Európában a XVIII. században bekövetkező demográfiai forradalom kérdése számtalan olyan problémát vet fel, amelyek egyedül helyi levéltári anyag, ill. anyakönyvek segítségével oldhatók meg. Lakatos Ernő levóltárigazgató (Budapest) a helytörténeti művek ismertetésének ós helyes kritikájának kérdését vetette fel. Az ismertetőtől nemcsak azt várja el a kutató és az olvasó, hogy a tárgyalt terület múltját alaposan ismerje, hanem azt is. hogy a munka jellegét megállapítsa, eredményeit és hibáit tárgyilagosan ismertesse, ill. igazságosan és mértéktartóan bírálja. Rácz Béla levéltáros (Budapest) az alapreferátumnak a levéltárakkal kapcsolatos megállapításait bírálta és rámutatott arra, hogy a területi levéltárakkal szemben a helytörténet terén három követelményt kellene támasztani: 1. levéltáros a levéltár anyagát hozza kutatható állapotba, 2. írjon helytörténeti munkákat, 3. szervező munkájával hozza létre a helytörténészek baráti körét, melyben ő a helytörténet művelésének szellemi és szakmai irányítója lenne. Benda Kálmán válaszában elismerte, hogy a referátumban többet kellett volna foglalkoznia a vidéki tanárok és könyvtárosok problémáival, s hogy talán nem a legjobban volt informálva a levéltárosoknak a helytörténeti munka szempontjából biztosított lehetőségei felől; — éppen ezért a vita nagy pozitívumának tekintette, hogy a felszólalások kiegészítették, helyreigazították a referátum egyes hiányosságait, s hogy a