Századok – 1963
Történeti irodalom - Bucsay; Mihály: Geschichte des Protestantismus in Ungarn (Ism. Révész Imre) 707
\ TÖRTÉNETI IRODALOM 707 Reuter Camillo: „Baranya megyei helynóvgyűjtésem" c. értékes előadásában ismerteti évtizedes helynévgyűjtésének módszerét és eredményeit, és érdekes példákkal illusztrálja a helynévalakulás sajátos eseteit. Sebestyén Árpád a dűlőnevek kihalásának kérdését taglalja. Kázmér Miklós a helységnevek és dűlőnevek közötti különbséget vizsgálja. A „személynevek napján" elhangzott előadások közül Pais Dezső Árpád nemzetségének személyneveit fejtegeti — a neveket többnyire egyszótagú török igetövek képzős származékának magyarázva; ezt követően „Régi személyneveink jelentéstana" oímű dolgozata (Magyar Nyelv. XVII. 158. kk.) szempontjait bővíti. Terescsenkó Natalija Mitrojanova igen érdekes előadásában a szamojéd nemzetségnevek magyarázatát és nyelvészeti osztályozását nyújtja, emellett megismerteti a nevekhez fűzött népetimológiákat és fényt vet az újabb változásokra is. Moór Elemér Pais Dezső előadásához fűzött hozzászólásában hangoztatja, hogy a személynevek etymológiáiból a szóban forgó nép nyelvére sok esetben nem lehet következtetni. Czeglédy Károly. „Nyugati türk eredetű méltóságnevek" címen ismerteti a kazárok között felmerülő Termacsu, Barsbëg, Jebu és bayatur neveket. Papp László: „Beszámoló az Árpád-kori személynóvszótár" címen ismerteti azt a nagyszabású vállalkozást, amely minden 1301-ig felmerülő magyarországi személynévi adat összegyűjtését és alfabetikus renden való kiadását célozza. E gyűjtemény — ha a neveket személyek szerint rendezik — nélkülözhetetlen történettudományi segédkönyvvé válhat. A kiadott adatoknak az eredeti szerint való ellenőrzése és a kiadatlan oklevelek kiválasztása ugyanolyan módszerrel volna megvalósítható, mint ez az Árpád-kori történeti földrajz anyaggyűjtésénél történt. Benkö Lóránd hozzászólásában a régi vezeték- ós személynevek táji eltéréseire mutat rá. Derne László ismét felhívja a figyelmet arra a különbségre, ami a jelentéssel bíró pogány személynevek és a jelentésüktől elszakadt keresztény személynevek között van. A továbbiakban felveti, hogy a régi magyar nevek képzőinek funkciói többek lehettek kicsinyítőképző szerepénél, amihez kapcsolódva B. Lörinczy Éva vizsgálja a személynévképzők funkcióját. Kovalovszky Miklós a nevek esztétikai, irodalmi és stilisztikai hatásának vizsgálatát szorgalmazza; Rácz Endre a keresztnevek becézésének módját elemzi; Vértes Edit az osztyák személynévkutatáshoz szolgáltat adalékokat; Büky Béla a fővárosi keresztnóvadás divatját dolgozza fel 1895—99 és 1945—49 között. Karácsony Sándor Zsigmond arra mutat rá, hogy a XVIII. században tájanként milyen eltérések mutatkoznak a keresztnóvadás divatjában. Maksay Ferenc kifejti, hogy a családnevek kialakulása nem egyszerre történt a XIV. századtól; & szélterületeken késés figyelhető meg. Mikesy Sándor három előadás anyagát és szempontjait egészítette ki. A kötet értékét emeli, hogy függelékként kiadták benne Berrár Jolán „Női nevek 1400-ig" c. tanulmánya eddig kiadatlan részét. Az értékes tanulmánygyűjteményt történész is haszonnal forgathatja. GYÖRFFY GYÖRGY MIHÁLY BUCSAY: GESCHICHTE DES PROTESTANTISMUS IN UNGARN (Stuttgart, Evangelisches Verlagswerk. 1959. 227 1.) A PROTESTANTIZMUS TÖRTÉNETE MAGYARORSZÁGON Ez a könyv forma, hang, ízlés dolgában, sőt tudományos látókörének viszonylagos szélességével is a legkiemelkedőbb mindama kísérletek között, amelyek kb. harmadfél század óta magyar protestáns írók tollából a külföldi hitrokonok s általában magyarul nem értő történetkutatók tájékoztatására kikerültek. Nem azt akarjuk ezzel mondani, hogy szerzője a gyakorlati cél sikeres megközelítése mellett a legmagasabb tudományos követelményeknek is meg tudott volna felelni. Ebben nemcsak egyházi-vallásos szemlélete akadályozta, hanem az is, hogy históriai felfogása általában idealisztikus és a szellemtörténeti iskola irányvonalában mozog. Ez a vonal a nyugat-európai és az északamerikai történelmi gondolkozásban mai napig uralkodó, az egyház- és vallástörténelmi irodalomban érthetőleg még fokozottan is. Nem lehet csodálni, hogy Bucsay Mihály is ehhez tartotta magát, viszont részünkről természetes, ha megállapítjuk: mai legmagasabb mértékeink szerint az egyháztörténelem (helyesebb, mert egyetemesebb koncepció szerint: vallástörténelem) tudományos művelését nem úgy képzeljük el, ahogyan ebben a könyvben előttünk áll. Még (mint a jelen esetben) nem szorosan szaktudományos célból készült művekben som tudjuk magunkévá tenni a vallási s ezeken belül az egyházi jelenségeknek az emberi történet általános ós törvényszerű folyamataitól való elszige-
