Századok – 1963

Történeti irodalom - Bucsay; Mihály: Geschichte des Protestantismus in Ungarn (Ism. Révész Imre) 707

708 TÖRTÉNETI IRODALOM telését, természetfölötti indítékoknak a történelmi előadásba és magyarázatba való bebekapcsolását s ezzel az egész történelmi anyagnak a gazdasági-társadalmi valóság talajáról délibábként való fölkapását. Ismeretes, bogy Goethe, kevéssel halála előtt, Luthert ós a reformációt egyebek közt azért dicsérte, mert azóta „wir haben wieder den Mut, mit festen Füssen auf Gottes Erde zu stehen. . ." Nem egészen találó jellemzés, mert a reformáció embere még legföljebb csak a féllábával került vissza a földre, még így is igazában csak a renaissance és a humanizmus természet-, történelem- és társadalomszemlóletének segítségével. De még ezt is érdeméül kell betudnunk a reformációnak, legalább az első, viszonylag leghaladóbb korszakában, meggondolva azt, amivel nagy magyar festőművészünk, Szinyei Merse Pál bírálta annak idején a futurizmust: ,,a biliárdban is csak az a lökés érvényes, amelyiknél a játszó legalább a féllábával a padlón marad." Ez áll ennek a könyvnek szerzőjére is. Távol van a marxizmusnak történettudományilag is érvényes átütő igazságától, de legalább a féllábát nem kapja fel a földről: kiemelkedő érzékkel bír az általános politikai és kulturális összefüggések iránt, az ilyen természetű munkákban azelőtt uralkodó szokványos kegyes szólamok helyett megbízható és sokoldalú tényanyaggal dolgozik, nem akar — szintén a megelőző hasonló célú munkákkal ellentétben — kritikátlan dicshimnuszt írni a magyarországi protestantizmusnak sem vallási értékeiről, sem politikai vagy művelődési érdemeiről. Egy-két kisebb kivételt leszámítva, sehol sem esik ki abból a józan és szerény magatartásból, amelyet ezen a téren (a külföld tájékoztatásában) működött legtöbb elődjénél, kivált az 1918—1948 közöttieknél nagyon is hiányolni lehetett. Tudása egészben véve alapos ós gazdag. A magyarországi protestantizmus sokrétű és sokszínű voltát igyekszik a valósághoz híven, tehát nem egyik vagy másik protestáns felekezet ós dogmatika egyoldalú kiemelésével bemutatni és értékelni (bár ez nem mindig sikerül neki egyformán). Hangja szerencsés, előadása előkelően mérsékelt, nacionalista-soviniszta nyomoktól és emlékektől csak elvétve árnyékolt. Könyvével ennélfogva, a fentebb említett alapvető hiányosság ellenére is, jó szolgálatot tett tudománypolitikánk és általános kulturális kapcsolataink ügyének — olyan szolgálatot, amelynek színvonaláig mindmáig nem jutott el a hasonló jellegű és célkitűzésű egyházi-vallási történetirodalom egyetlen magyarországi eredetű terméke sem. Egypár, a részletekbe vágó (de egyáltalán nem kirperítő) bíráló megjegyzésünknek egyfelől az a célja, hogy a könyv történelmi alapszemléletének hiányos és hibás voltát néhány konkrét példával is megvilágítsuk, — másfelől az, hogy egy kívánatos második kiadás esetére az „addenda et corrigenda" tekintetében a szerzőnek néhány legfontosabb adalékkal szolgáljunk (hangsúlyozva, hogy ezek számát még lehetne szaporítani). Amennyire helyeselni tudjuk, hogy a reformációtörténet bevezetéséül és megalapozásául az ősmagyarság és a középkori magyar kereszténység vallási képét is igyekszik felvázolni, annyira elégtelennek tartjuk ezt a vázlatot majdnem kizárólag pszichológiai és szellemtörténeti beállítottsága miatt (12—13. 1.). — A clunyi reform hatása a magyar egyházalapításra az újabb kutatások világánál túlértékeltnek látszik, különösen erős túlzás a „nicht aus politischer Berechnung" hangoztatása (13—14. 1.). — Dévai Biró Mátyás életének eseményeire nézve az elmúlt másfél évtized hozott bizonyos ríj megállapításokat vagy legalább feltevéseket, amiknek figyelembe vétele a szerző jelenlegi szövegén némi módosítást kívánna (27—28. 1.). — A szellemtörténeti szempont egyoldalúsága nagyon kiütközik .a magyarországi reformáció elterjedésének és a török—magyar viszony kialakulásának magyarázatából is (36., 41. 1.). — Izabella királyné (61. 1.) nem volt „eine gebürtige Sforza", mert csak az anyja volt Sforza-lány. — Az antitrinitarizmusról szóló rész nagyon vékony, a szombatosság tárgyalása még elégtelenebb (61—64.1.). — Téves látás: „Dem katholischen Lager stand. . .seit 1604 ein ebenso einheitliches protestantisches gegenüber." (73—74. 1.) —- A presbiteriánus mozgalom tárgyalásában (73—74. és 107—111. 1.) szerzőnk nem mutat rá nyomatékosan a magyarországi (magyar nemzetiségű) polgárosztály kialakulásának nehézségeire és akadályaira, amik századokon át legfőbb kerékkötői voltak a presbitérium itthoni általános elterjedésének. — A Pázmánynak tulajdonított mondást (82. 1.) mások mondták róla, sokkal később. — Bethlen Gábornak csak szájába adták a neki tulajdonított vallásos éneket (85. 1.). — Az I. Rákóczi György régebben megszokott idealisztikus protestáns vallási értékelését ma már, amikor részleteiben is ismerjük gazdaságpolitikájának s ezzel kapcsolatos állami és társadalmi ténykedéseinek ridegen önző és kíméletlenül dinasztikus voltát, nagyon le kellene halkítani (87. 1.). -— Nem bizonyos, hogy a gályarab prédikátorok és tanítók pőrében terhelő dokumentumokként szerepelt levelek mind hamisítottak voltak (94. 1.): az üldözötteknek egyáltalában nem válik szégyenére az, amiről ezek a levelek tanúskodtak, s amitől a régebbi apologétikus történetírás erőnek erejével igyekezett