Századok – 1963

Tanulmányok - H. Haraszti Éva: A chartizmust megelőző angliai reformelméletek és mozgalmak az ipari forradalmak idején 567

AZ ANGLIAI liEFOKMELM ÉLETEK AZ IP AKI FOKÜADALOM IDEJÉN 599 partnere, a másik nagynevű munkás-lapnak, a ,,Crisis"-nek kiadója, szintén lelkes Owen-hívő volt.8

1

Mindketten azonban — részben a Reform Törvény hatására — szembefordultak az Owen által képviselt reformista, a megegyezést, a békés átalakulást hirdető elvekkel, 1833 végétől nyílt szakadásra került a sor közöttük, s ezzel megkezdődött a nagy szakszervezet, az O.B.U. széthullása, amely azonban még nem jelentette a forradalmi szakszervezeti mozgalom utolsó óráját a 30-as évek derekán. Míg az iparvidékeken forradalmi irányú szakszervezkedésnek lehettünk tanúi, a húszas évek utolsó harmadában a politikai reform-mozgalom kibontakozását segítette elő a főváros élénk társadalmi-politikai élete. London az előkelő angol világ központját képezte, legalábbis az év nagyobb részében, a báli „szezonban"; a divat, a legújabb technikai-orvosi ismeretek, a szépirodalom és hasznos tudományok, a politika és a közgazdasági tanok egyaránt megvitatásra kerültek a whig palotákban, az elegáns irodalmi szalonokban, a középosztálybeli radikális klubokban és a kisiparosok által látogatott kávéházakban. Az előkelő osztályok luxusigényeit a londoni kisiparos réteg elégítette ki, az élénk intellektuális élet alapját képező számos napi- és havilap, röpirat és könyv szerkesztősége és kiadóhivatala rengeteg nyomdászt, szedőt stb. foglalkoztatott. Ezeknek a munkások átlagánál jobban fizetett iparos-és munkásrétegeknek erős — bár nem forradalmi lievű — szakszervezeteik is voltak, ami által mozgalmi és szervezési tapasztalatokat is korábban szereztek, mint a gyári munkások. A radikális munkáskávéházakban — Lövette volt az egyik ilven közkedvelt és látogatott kávéház — adtak egymásnak általában találkozót a londoni iparosok. E helyeken vég nélkül tárgyalták a napi politikai eseményeket, az Alsóház vitáit, a Franciaországból jövő híreket, Owen utolsó írásait, Cobbett legújabb beszédeit, az egyház és egyházfők káros befolyását, Malthus, Ricardo és Hodgskin tanait. Nem véletlen tehát, hogy a londoni iparosok vitték előre az 1832-es Reform Törvényhez vezető mozgalmat, mint ahogyan az sem véletlen, hogy a 30-as évek végén kibontakozó, forradalmi erejű munkásmozgalomban, a chartizmusban a gyáripari vidékek munkásai adták a tömegerőt és vitték elöl a zászlót, a londoni iparosok pedig mindvégig fékezték a mozgalom lendületét és az eszmék forradalmi irányát. A londoni iparosok legkiemelkedőbb, legbefolyásosabb és legjellemzőbb képviselőjéről, F. Piacerői már szó esett. Személye e lapokon újból és újból felbukkan, mint ahogy az angol munkásmozgalom történetének e korai szakaszán, 1793-tól 1840-ig tevékenykedése valóban sokszor nagyfontosságú volt a munkásság számára, s országos jelentőségű a belpolitikai életben. Place barátsága Benthammel talán ezekben az években fonódott a legszorosabbra. Bentham — a parlamenti radikálisokkal együtt — szintén az általános szavazati jog bevezetése mellett érvelt. A több oldalról — a munkásság, a radikális iparosság és értelmiség, az ipari burzsoázia képviselői, a liberális whigek részéről — s egyre sűrűbben felmerülő politikai reformkövetelések napirendre tűzését számos külföldi forradalmi esemény — kezdve az 1820-as spanyol, majd görög forradalomtól (ezek széles körben keltettek rokonszenvet Angliában), az 1830-as francia és belga forradalomig — és néhány belpolitikai esemény is sürgette. Az ír reformerek szervezkedése, majd az 1829-es 81

Morrison és Smith életére vonatkozó további adatokra ld. Beer : i. m. II. 328— 329. 1. 7 Századok