Századok – 1963
Tanulmányok - H. Haraszti Éva: A chartizmust megelőző angliai reformelméletek és mozgalmak az ipari forradalmak idején 567
590 H. HARASZTI fi VA ranglétra magasabb polcain helyet foglaló gondolkodók".5 9 Az eszmék érlelődésének ideje nyilván egybeesett az Ínséges, forrongó, háborút követő évekkel (1815— 1820), az eszmék tudományos kifejtésének időpontja pedig nem lehetett más, mint a kapitalizmus széleskörű kibontakozását, a gyáripari munkásság kialakulását és a kapitalizmus klasszikus gazdaságtanának megjelenését követő időszak (1820—1827), tehát adott gazdasági-társadalmi helyzetnek és az azt kifejező ideológiának a következménye. Az a tény azonban, hogy kapitalista-ellenes tanok a kapitalizmus felfelé ívelő szakaszában korlátozás nélkül megjelenhettek és közvetlen, jelentős befolyást gyakorolhattak munkástömegekre, még két más konkrét politikai, illetve gazdasági eseménnyel magyarázható: az Egyesülési Törvények visszavonásával (1824, 1825) és az 1825-ös első nagy gazdasági válsággal. Az Egyesülési Törvények visszavonása nem csupán Cobbettnek, a kisebb-nagyobb mértékben befolyásos politikai reformereknek és szervez e-/ teknek, valamint Place taktikázásának volt köszönhető, hanem legalább ugyanilyen mértékben tulajdonítható a gazdasági prosperitás 1820-tól bekövetkező fokozatos kibontakozásának és ezen a talajon a belpolitikai vezetés bizonyosfokú enyhülésének. Az iparvidékek munkásságának helyzete lassan javult és így harci kedvük is csendesedett. Az elnyomó intézkedések, a besúgók tevékenysége nem volt annyira érzékelhető, mint korábban. Ebben nagy szerepet játszott Sir Robert Peel, az 1822-ben hivatalba lépő új belügyminiszter, aki világosan látta, hogy a régi kormányzati módszerek nem célravezetők. A mai angol polgári történetírók Peel szerepének reálisabb értékelését nvújják, mint a XIX. századvégi, vagy a XX. század eleji angol politikai történeti munkák szerzői. Peel kétségtelenül nemzedékének egyik legtaktikusabb és legsikeresebb államférfiújának mondható, mégsem nyerte el azt az elismerést, amelyet Pitt, Gladstone vagy Disraeli aratott. Képességeit és tevékenységét azért is kell reálisan látnunk, mert az angol forradalmi mozgalmak eredményességét nemcsak e mozgalmak vizsgálata, hanem a kormány, az uralkodó osztályok vezetési elveinek, módszereinek és gyakorlatának vizsgálata alapján tehetjük biztonságosan mérlegre. A XIX. század első három évtizedében, majd a tory kormány 1841-es visszatértével, a gabonatörvények visszavonása körüli éles harcban a kormányzat részéről senki nem tett többet Peelnél, hogy az angol társadalom „politikai hőmérsékletét" csökkentse. Hivatalba lépésekor idejétmúlt, kegyetlen és barbár törvények súlyosbították a fokozódó iparosodás, a gyorsan növekvő lakosság, a protekcionista kereskedelmi politika által teremtett problémákat. Az írországi gyarmati elnyomás szította szenvedélyeket, az angliai elégedetlen és forradalmi hangulatú munkásságot bizonyos fokig leszerelték Peel intézkedései. Peel mindenekelőtt gyakorlati ember volt, a tényeket felismerő és rugalmas politikusa az uralkodó osztálynak. Vezetési irányelveit 1827-ben maga így foglalta össze: „Elmondhatnak torynak és antiliberálisnak, az az elvitathatatlan igazság, hogy amikor én a belügyminisztérium kötelékébe léptem, olyan törvények voltak érvényben, amelyek szükségtelen és kivételes megszorításokkal terhelték e királyság alattvalóit; tagadhatatlan tény, hogy ezeket a törvényeket eltörölték. Bár tory vagyok, további megelégedéssel állapíthatom meg, hogy nevemmel nincs kapcsolatba hozva egy olyan törvény sem, amelynek ne az lett volna a célja, hogy enyhítse a büntetőtörvény 59 A. Briggs : The Age of Improvement. London. 1959. 223. 1.
