Századok – 1963

Tanulmányok - Bartha Antal: A kelet-európai és a belső-ázsiai feudalizmus történeti kapcsolatai - 503

А К ELET-EUB.ÓPAI ÉS BELSŐ-ÁZSIAI FEUDALIZMUS 513 az egymással kíméletlenül vetélkedő véres belháborúkban torzsalkodó részfejedelemségek politikai tevékenységének szférájában sem volt kizárólagos a széttagoltság. Az egységre való törekvés-a részfejedelemségek politikájában is jelentkezett, csakhogy minden részfejedelem a saját jogara alatt tudta csak elképzelni az orosz földek egységét; és mint jellemző szimptóma, az egységhez vezető utat minden részfejedelem csakis a kievi fejedelmi trón elnyerésén keresztül képzelte el; az egységhez vezető út csak Kieven keresztül vezetett. Ez volt a XI—XII. századi orosz részfejedelemségek politikai doktrínája, és ez nemcsak tartalom nélküli doktrína, néhány feudális ideológus szenvedélyes, de történetileg tartalmatlan elképzelése volt. E törekvések alapját azok a gazdasági és társadalmi kapcsolatok képezték, amelyek az orosz fejedelemségek azonos feudális szerkezetében, azonos kultúrájában és lényegében azonos nyelvében fejeződtek ki, amelyek a széttagoltság uralkodó tendenciái mellett is érvényesültek. Az ideológusok, a szellemi elit felhívásai, a kívülről fenyegető kun veszély, a belső politikai anarchia fenyegető rémével érvelve átkozták a marakodó fejedelmeket, és kérték őket az erők egyesítésére, ez azonban csak kegyes óhaj maradt, amíg minden részfejedelem elég erősnek érezte magát ahhoz, hogy saját kardjával valósítsa meg az egységet. Ilyen állapotok uralkodtak Oroszországban akkor, amikor keletről • félelmetes ellenség zúdult az orosz földekre, amely elől még az addigi ellenség, a kunok jelentős része is bebocsátást, védelmet kért az orosz fejedelmektől ós a magyar királytól. Mi volt tehát Dzsingisz ós a dzsingiszidák félelmes katonai erejének az eredője? Azt már láttuk, hogy a nomád gazdasági tevékenységen kialakult feudális fejlődést egyrészt megmerevítette, másrészt rugalmassá is tette a nemzetségi törzsi intézmények továbbélése, alkalmazkodása a feudális viszor nyokhoz, aminek oka a nomád gazdálkodás kollektív munkafolyamatot fel, tételező lényegében rejlik. A mongol történet XI—XII. századi periódusa a feudális viszonyok kialakulásának a korszaka volt. A feudális viszonyok kialakulása törzsi-nemzetségi földek keretei között ment végbe. A mongol feudális viszonyok alakulása egy igen érdekes intézményt teremtett: az unagan-bogol rendszert: az egyes nemzetségek nemzetségi alapon, mint kollektív földesurak feudális függőségben tartottak más behódolt nemzetségeket. Ezen a függőségi rendszeren kívül a mongol társadalomban a nemzetségi senior és arisztokrata rétegből kialakult a feudális uralkodó réteg is, amely az unagan-bogol rendszertől függetlenül kisajátította a legelőket, a téli szállások földjeit és gazdasági-társadalmi, valamint politikai vezetőszerepre tett szert. Ennek a rétegnek volt jellemző képviselője Dzsingisz (Temucsin, az „isteni kovács"), aki a vetélkedő feudális részfejedelmek közül megszerezte az elsőséget és egyesítette a mongol törzseket, majd csatlakozásra kényszerítette az egyéb nem mongol törzseket és népeket, többek között az ekkor már nem nomád ujgurokat is, akik a társadalmi és gazdasági fejlődés sokkal magasabb fokán álltak, mint a mongolok. Igen jellemzően ír az ujgurok letelepedéséről Ata Malik Juveini : miután az ujgurok belefáradtak állataik terelésébe, az állandó vándorlásra ösztökélő „tovább! tovább!" kiáltozásba, letelepedtek, földművelésbe kezdtek és hatalmasakká váltak. Az ujgur feudális viszonyok és földtulajdonviszonyokról fentebb már szóltunk. A nevezett perzsa szerző igen jellemzően írja le azokat a változásokat, amelyek Dzsingisz győzelmével következtek be a mongolok között; akik