Századok – 1963

Tanulmányok - Bartha Antal: A kelet-európai és a belső-ázsiai feudalizmus történeti kapcsolatai - 503

512 HAUT H A ANTAL aktivitásának egyik objektív eredője volt a társadalmi szerkezet feudális átalakulása, amikor a széttagolt törzsi keretek között végbemenő feudális fejlődés egységes szintézissé kezdett összeolvadni, s ez az elérhető összpontosítás érdekében olyan maximális katonai erőfeszítésekhez vezetett tenni, amelyek messze túlhaladták a ténylegesen — a korai feudalizmus feltételei között — elérhető centralizáció fokát. A katonai erőt két objektív forrás is biztosította; az egyik forrás a feudális kötelezettségek katonai, fegyveres teljesítése, a másik forrás pedig a köznépi tömegek még nem teljesen befejezett feudális alávetése, a katonai demokrácia korának tradíciói és gyakorlata, amikor a felfegyverzett népi tömegek egyik fontos tevékenységévé vált a nagy zsákmánnyal kecsegtető hadjáratokban való részvétel. A feudális átalakulás korai szakaszában az osztályrétegződés még nem fejeződött be, az átmeneti állapotok kedvező fordulatot vehettek; egy-egy hadiszerencse folytán egyesek nagyobb vagyonra is szert tehettek, ámde a tömegek számára a fokozatos lesüllyedés eszköze volt a hadiszerencse forgandósága is. De az egyesek szerencséje csábító lehetőséggel kecsegtette a szolgaság útján járó tömegeket is. A XII. századvégén, a XIII. század elejére Oroszországban a feudális osztály tagozódás már elnyerte klasszikus formáját, a korai feudális centralizáció elérve maximálisan elérhető célját, átcsapott ellentétébe, a feudális széttagoltság, a feudális részfejedelemségek uralmi formájába. A korai centralizáció egyik fő eredménye, a főbb vonalaiban egységes osztályképlet, már tény volt, a parasztság zöme a feudális szolgáltatások különböző formáira kötelezett jobbágyparasztság volt, az uralkodó réteg pedig a feudális szolgáltatásokat élvező, a feudális földtulajdon monopóliumával rendelkező földesúri bojári osztállyá vált, amely osztály már nem volt érdekelve a központi fejedelmi hatalom védelmében. Igen figyelemre méltó, hogy már a X. század második felében, amikor a korai centralizációs törekvések a zenitjüket érték el, az addig egységes orosz pénz és értéknorma ketté vált, egy északi és déli rendszer kialakulása következett be, amely mögött már felismerhető az, hogy a szilárd politikai centralizáció gazdasági és társadalmi feltételei még nem értek meg; a további feudális gazdasági és társadalmi konszolidáció csak szűkebb határok között mehetett végbe. E körülmény újból felhívja a figyelmet arra, hogy a feudalizmus gazdasági-társadalmi bázisának szintetikus igényű bemutatása csakis az egyes mikrozónákban kialakult állapotok leggondosabb vizsgálata útján érhető el. A széttagoltság természetesen nem jelentette azt, hogy az egyes orosz részfejedelemségek között teljesen megszűntek a gazdasági kapcsolatok és beszélni sem lehet már az előzőleg kialakult, az egyes területek közti gazdasági és társadalmi kapcsolatokról. Ezt bizonyítja többek között az is, hogy a kettészakadt orosz súly- és értéknorma frakciói egymással racionális, könnyen átszámítható viszonyban álltak. Egész Oroszország területén egységes feudális joggyakorlat uralkodott. Az anyagi és szellemi kultúra terén, mint például a templom- és városépítészet, az orosz ékszeripart híressé tevő rekeszzománcos eljárás egységesen orosz formakincse terén, a közös vonások tovább fejlődtek. A kievi nagyfejedelmi trón továbbra is a tekintély és a legfőbb világi hatalom szimbóluma maradt. Kiev mint város számos viszontagság ellenére sem degradálódott, hanem tovább fejlődött, gazdaságilag és társadalmilag továbbra is az orosz feudális földek központja maradt. A politikai szférában a széttagoltság uralkodott, amely megfelelt a gazdasági és társadalmi szférában is uralkodó, de nem kizárólagos széttagoltságnak. Mint ahogy