Századok – 1963

Tanulmányok - Lukács Lajos: Aspromonte és a magyar emigráció 1862-ben 32

ASPROMONTE ËS A HAGYAB, EMIGRÁCIÓ 1862-BEN 33 "méhen a Spezia melletti Varignano-erődbe zárták. Tömören összefoglalva, ennyi történt 1862. augusztus 29-én Aspromontenál és azt követően.1 A kérdés az olasz nemzeti mozgalom alakulása szempontjából véglegesen eldőlt. A megkezdett társadalmi átalakulás, a nemzeti mozgalom, nem a haladás érdekeinek erőteljes figyelembevétele mellett, az olasz nép törekvé­seinek, vágyainak, érdekeinek megóvása mellett nyert lezárást, illetve foly­tatást, hanem a monarchikus erők konzervatív-liberális ellenforradalmi osztályérdekeinek messzemenő biztosításával. Aspromonte annak a fordulat­nak a szimbóluma, jelzője, mikor Olaszországban a konzervatív-monarchista erők kerekedtek felül a demokratikus, népi erőkkel való birkózásban, és egyelőre lekerült a történelem napirendjéről az olasz nép társadalmi haladá­sának forradalmi úton való megoldása. Aspromonte egy évszázad tapasztala­tából nézve is több mint egy nemzet kritikus eseményének, fordulatának jelzője, hiszen bevonult az egyetemes történelembe, az egész emberiség sors­forduló dátumai közé, szimbólumává vált a forradalom, a haladás érdekeit eláruló, azzal szembeforduló törekvéseknek, azon társadalmi fordulatoknak, mikor könyörtelenül, irgalmatlanul és igazságtalanul sújtanak le azokra a moz­galmakra és vezetőkre, melyek a társadalmi haladás kiteljesedését, a népi tömegek érdekeinek messzemenő figyelembe vételét, az egyetemes fejlődést szolgálják, mikor a forradalom hullámain felkapaszkodó osztályok, csoportok i és egyének, elért pozícióik megszilárdítása érdekében, szembefordulnak a nép­tömegek alapvető érdekeivel és az új rendet az utóbbiak rovására konszoli­dálják. Aspromonte az olasz történelem Thermidor 9-éjére emlékeztet, ( az ellenforradalmi burzsoázia jobboldali fordulatának olasz változata. Kis híján múlt, hogy Garibaldi nem Robespierre sorsát követte ! De megse­besülése és fogsága mégis erre mutat. A történetírás számára figyelmet ér­demel annak vizsgálata, hogy a Garibaldi 1860 évi szicíliai expedícióját követő években, mikor a turini kormányzat III. Napoleonra támaszkodva az olasz nemzeti kérdést felülről, a monarchia érdekeinek messzemenő figyelembe­vételével igyekszik lezárni, hogyan foglalt állást az Olaszországban élő magyar emigráció, mennyiben ismerte fel az olasz nép érdekeinek az egyetemes emberi haladással és benne a magyar nép jövőjével is szorosan összefüggő kérdéseit. A magyar történeti irodalom ezzel a problémával behatóbban és részleteiben nem foglalkozott. A kérdéssel összefüggő munkák csak általános vonatkozás­ban érintették a problémákat és nem zárták le a szükséges levéltári és irodalmi anyag részletes és beható vizsgálatát. Ezen túlmenően megjegyezhető, hogy történetírásunk a magyar emigráció történetét főképpen Kossuth és közvetlen 1 A kórdés történetére vonatkozó irodalomból elsősorban utalnunk kell Garibaldi -emlékiratára: Die Memoiren Giuseppe Garibaldi's. Dr. Walter Friedensburg. Hamburg. 1909. Az egykorú feldolgozások közül figyelmet érdemel Ruggiero Maurigi kisebb össze­foglalása (Aspromonte. Ricordi storiço-militari. Torino. 1862), továbbá Franco Mistrali könyve: Da Caprera ad Aspromonte e Verignano. Note e doeumenti. Milano. 1862; A. Dumas : La verità sul fatto di Aspromonte. Milano. 1862; utalhatunk továbbá a következőkre: Celestino Bianchi : I martiri d'Aspromonte. Milano. 1863; Genova di Revei : Umbria ed Aspromonte. Ricordi diplomatici. Milano. 1894; Giacinto Bruzzesi : Dal Volturno ad Aspromonte. Milano. 1907; F. Guardione: Aspromonte. Palermo. 1923; A. Luzio : Aspromonte e Montana. Firenze. 1936. Az általános irodalomból a problémára vonatkozóan használhatóbb munkák: Giuseppe Guerroni : Garibaldi. I—H. Firenze. 1891. H. 401. és kk. 1.; Pietro Orsi : L'Itaha moderna. Milano. 1914. 301. és kk. 1.; Luigi Salvatorelli : Sommario della Storia d'Italia. Torino. 1939. 600. ós kk. 1.; Denis Mac Smith : Italy. A Modern History. University of Michigan. 1959. 61. és kk. 1. 3 Századok

Next

/
Thumbnails
Contents