Századok – 1963
Tanulmányok - Kovács Endre: Az 1859. évi magyar–román egyezmény 293
318 KOVÁCS END1ÎE szolúte szükséges a román fejedelemségek konszolidációja szempontjából is.7 7 Magának a B-egyezménynek a megfogalmazásához semmi esetre sem volt szükség hosszabb idó're, az itt kifejezésre jutó gondolatok mintegy benne voltak a levegőben. Az egyenjogúság kimondása megérlelődött a magyar emigrációban, Erdély kérdése pedig elválaszthatatlan volt ekkor már a román nemzeti párt programjától. Az az eszme, melyet magyar részről a Dákorománia pejoratív jelzővel illettek, s ami lényegében a nemzeti állam kialakításának, valamennyi román egyesítésének programja volt, a román nemzeti mozgalomnak mindinkább sarkalatos tételévé vált. Cuza ebben a kérdésben maga is osztotta a nemzeti mozgalom főképviselőinek nézetét, Párizsba irányított leveleiben, Alecsandrinak küldött utasításaiban nem egy nyomát látjuk annak, hogy mint jó román hazafi, kötelességének tekintette valamennyi román jövőjének biztosítását. A piemonti konzulhoz küldött május 2-i levele — melyet joggal idéz oly sűrűn az újabb román történetírás — ebből a szempontból jellemző fényt vet az ő román nemzeti politikájára: bízik abban, hogy a háborús események jobb sorsot biztosítanak népének, és mindent el fog követni a konszolidáció érdekében; és noha nem akarja szem elől téveszteni az esetleges területi nyereséget, mégsem ennek reménye az, ami megszabja viselkedését, amikor hazája nevében segítséget nyújt a háborús vállalkozásnak, hanem az a biztos érzés, hogy ezáltal biztosítani tudja mindazoknak a sorsát, jólétét és szabadságát, akik a román nevet viselik.78 Erdély kérdése tehát ebben az időben is azt jelentette a román mozgalomnak, mint Bálcescunak annakidején: biztosítani a hazai határokon túl élő románok jövőjét. Dákorománia csak mint távolabbi álom vagy cél szerepelt annak a Papiu-Ilariannak a műveiben is, akiről az újabb román történeti kutatás feltételezi, hogy nagy hatással volt Cuza politikai magatartásának kiformálásában. Papiu Ilarian emlékirata, melyet az új fejedelem számára írt, kifejti, hogy a román eszme valamennyi románnak egyetlen politikai testben való egyesítésével — tehát Dákoromán iával — egyenlő, de hozzáteszi, hogy ez az álom a közeljövőben nem valósítható meg, de ennek ellenére egy román kormány sem járhat el úgy, hogy azzal vádolhassák meg: elárulta a legfőbb ügyet, az egész román nemzet jövőjének ügyét. E tanácsokból folyik az Erdély ügyében elfoglalt álláspont is: biztosítani a nép megkérdezésével Erdély függetlenségét. Papiu Ilarian külpolitikai tanácsai is oda irányulnak, hogy Cuza a nagyhatalmak bonyolult viszonylatai közt a román jövő biztosítékait keresse: építsen Francia- és Olaszországra, de ne szakítson Oroszországgal és Ausztriával se; hallgassa meg a magyarokat is, adja értésükre, hogy akárcsak a románok, ők is körül vannak véve németekkel és szlávokkal, érdekük tehát, hogy kedvezzenek az erdélyi románoknak, nehogv ezek az osztrák karjaiba vessék magukat.7 9 A Klapka —Cuza egyezmény megszövegezése és aláírása között közel két hónap telt el, a romániai belső helyzet és a külpolitikai tervek szempontjá-77 Pascu : Un plan de confederation. 514. 1. 78 Cuza—Durando 1859. máj. 2.; Bossy : L'Autriche, 47. 1. Gh. Brátianu : Politica externa. 119. 1. 79 Al. Papiu-Ilarian : Independenta constitutionalá a Transilvaniei. Bucureçti. 1861. IV. fejezet és ugyanattól a szerzőtől: Memoriul ínaintat Principelui. Revista pentru istorie, arheologie si filologie, Bucureçti. 1883. An. I. Vol. I. 134—146. 1. Pascu : i. m. 515. 1.
