Századok – 1963

Tanulmányok - Kovács Endre: Az 1859. évi magyar–román egyezmény 293

AZ 1859. ÉVI MAGYAR—liOMÁN EGYEZMÉNY 297 török uralom alatt élő s nem mohamedán lakosságát is vonzókörébe vonhatja, és az otomán birodalom hatalmi pozícióját alapjaiban rendítheti meg. Érthető tehát, hogy a Porta ugyancsak makacson próbálta leszerelni a román nép mozgalmát. Angliát pedig kettős szempont is vezette, amikor rövid ideig tartó ingadozás után nagy határozottsággal állott az egyesülés ellenzőinek oldalára: a török fennhatóság alatt élő Balkán az angol tőkekivitel, az angol kereskedelem érdekeinek jobban megfelelt, mint a francia gyámkodás alatt kifejlődő román állam, mely mihelyt függetlenségét megszerzi, előreláthatóan nagy lépésekkel indul el a kapitalisztikus fejlődés útján. Emellett az angol „egyensúlypolitika" továbbra is elsőrendű érdekként tekintette a Monarchia megsegítését. A román állami egyesülés sok harc és huzavona árán bekövetkezett győztes folyamatánál azonban, ha röviden is, utalnunk kell még egy tényezőre, melyről a diplomáciai jegyzékekben ritkábban esik szó, de amelynek hajtóerejét annál inkább érezték a kor szereplői. Ez a román népi tömegek részvétele az egyesítés nagy művében. Az 1848. évi moldvai és havaselvi forradalom nem oldotta meg a román parasztság kérdéseit, a paraszti terhek az 50-es években növekedtek, és nőtt a paraszti tömegek elégedetlensége is. A jobb ágy reform, a parasztok földhöz juttatása nem az egész román vezetőréteg programja volt, csak a forradalmi demokraták hirdették következetesen, de a román parasztság mégis a nemzeti mozgalom liberális vezetőire tekintett reménykedéssel, hiszen ez volt az a réteg, melytől egyáltalán remélhetett valamit; a bojárok még akkor is ellenezték az agrárkérdés napirendre tűzését, amikor az egység ügye már hatalmas léptekkel haladt előre és az alkotmányozó gyűlésen a legreakciósabb körök sem mertek nyíltan szembefordulni a nemzeti állam eszméjével. A parasztság mozgásban volt Oroszországban is, a dunai fejedelemségekben is, s az állami egyesülés objektív érdeke volt a román parasztoknak, éppen ezért melléje állottak; Moldva lakosainak száma 1853-ban másfél millió volt, Havaselvéé két és fél millió, ennek javarésze paraszt, a földterület azonban csaknem teljes egészében a bojárok és a papság kezében összpontosult. A négymilliós területnek úgyszólván semmi ipara nem volt, a század elején nekilendült kapitalista jellegű fejlődés a háborús viszonyok között lefékeződött s az egyedüli jelentősebb kereskedelmi ág, a gabonakereskedés teljesen az osztrákok kezében volt.5 Ez a magyarázata annak, hogy a parasztok mellett az ipari és kereskedő rétegek is egyhangú lelkesedéssel állottak az egyesülést hirdető nemzeti mozgalom oldalára. 1859 elejének drámai napjaiban ez a tömeg vonult fel a román főváros utcáin és tartotta három teljes napon át ostrom alatt a választói gyűlést, mintegy kikényszerítve ennek haladó szellemű döntését. E nagyszabású fellépés, az elnyomott és fejlődésükben gátolt társadalmi osztályoknak ez az impozáns egysége előrevetítette jeleit már a krími háború befejezésekor, és ezért írhatott Marx már 1855-ben arról, hogy „forradalmi szimptómák" vannak a dunai fejedelemségekben.® A párizsi béke előestéjén állapította meg Marx, hogy „az európai viszonyok politikai és általános szerkezete nem rendült meg" a krími háború következtében, „mindama áldozatok és a vérpatak semmit sem adtak a népnek",7

a gyökerénél fogva konzervatív háború nem hozott és nem is hozhatott 5 E. V. Tarle : Krimszkaja vojna. 2. kiad. Moszkva—Leningrad. 1950. I, 273. 1. 6 Marx—Engels: Szoesinyenyija, X. 164. 1. (oroszul). 'Uo. 596., 599. 1.