Századok – 1963

Történeti irodalom - Román János: A habánok Sárospatakon (Ism. Dankó Imre) 240

KRÓNIKA 247 egyben az anyag bővítését is szükségessé teszik, ami egyrészt ellentétben áll a terhelés enyhítésére vonatkozó követeléssel, másrészt megfelelő módszerek (ésszerűen végrehajtott korszak-összevonások stb.) alkalmazását kívánja meg. Az oktatás eredményességének döntő feltétele a lényeg kiemelése és az élet bonyolultságának hiteles érzékeltetése. A pozitív ismereti bázis megteremtése feltétlenül szükséges, enélkül sem a téves, avult nézetek ellen nem harcolhatunk, sem a kritikai készséget nem növelhetjük. Ez azonban sem túlterhelést, sem az ismeretek elmélyítésének háttérbeszorítását nem jelentheti. Ismertetni kell ugyan a hibás nézeteket, de arányosan, s nem szabad szem elől téveszteni, hogy az ellenük folytatott küzdelmen van a hangsúly. A marxizmus—leninizmus következetes érvényesítése megköveteli napjainkban a kétfrontos ideológiai harcot, a torzítások, hibás nézetek kritikai megvilágítását, helyes értelmezését és elutasítását márcsak azért is, mert a torzítások és hibák fékezik az oktatás eredményességét is. A döntő tennivaló tehát a dogmatikus-sematikus, ill. a revizionista nézetek kiküszöbölése. Mindez lényegesen befolyásolja az anyag kiválasztását, azét az anyagét, amely*,,a történelmi ismeretek útján elérhető nevelőhatás, a korszerű műveltség kialakításában oly fontos történelmi érzék és történelmileg megalapozott politikai állásfoglalás létrehozásában a legfontosabb tényező", ami azt is jelenti, hogy az anyagkiválasztás a munka legfontosabb része. Áttérve a módszer kérdésére, azt elsősorban a tanárképzés szempontjából, másodsorban a szakképzés szempontjából kívánta tárgyalni az előadó. Három tényezőre mutatott rá, éspedig a lehetőleg teljes tárgyismeret, az ismeretek elmélyítése, továbbfejlesztése ós az ismeretek átadásának tényezőjére. A teljes tárgyismeretnek — a klasszikusok és főként Lenin útmutatása szerint — a lényeg kiemelésével kell összhangban állnia és annak kell alárendelni. Az ismeretek önálló továbbfejlesztése bonyolultabb kérdés és általánosan azt kell értenünk alatta, hogy a hallgató elsajátította az ismeretszerzés technikáját, új ismereteit kritikailag megrostálni, és addigi ismeretei közé besorolni tudja. Ez komoly nevelőmunkát kíván. Ez is és az ismeretátadás készségének fejlesztése hivatástudatot kíván meg, azaz azt a meggyőződést, hogy a tanári munkával is előmozdítjuk az emberformáló szocialista-kommunista műveltség korszerű fejlődését. A hivatástudat fejlesztésének éppen ez a legfontosabb feladata, hogy a szocialista-kommunista építésben a tanár munkájának fontosságát hangsúlyozza, távlatokat nyisson a leendő tanár előtt. Az életközelsóg egyben iskolaközelséget, az iskola szükségleteinek, megoldásuk módjának ismeretét követeli, s ezen a téren az ötödévesek, a KISZ iskolalátogatásai, s más kezdeményezések már nagy eredményeket értek el. A pedagógiai és a szakképzés együttesen megkívánja a szakmódszertan fokozottabb művelését. A tantervi keretekkel és a tananyag terjedelmével az egyetemi oktatók többsége egyetért. Hangsúlyozni kell az egész (I—V. évig terjedő) ciklus tananyagának és képzésének folyamatosságát, ami a legjobban az anyag összhangját és logikai összefüggését biztosító szeminárium, kötelező konzultáció segítségével érhető el. Fontos kérdés az egyetemi oktatás formájának kialakítása is. Az oktatás gerincét alkotó főkollégiumok között a logikai kapcsolatot nagyobb mértékben kell biztosítani, s a kezdő évfolyamban elkerülhetetlennek látszik a materializmus néhány alapfogalmának elmagyarázása. A főkollégium iskolásán felfogott, taxatív teljessége a reform alapvető céljainak: az önálló mimkára nevelésnek, a valóságos teljességnek rovására megy. A főkollégium azonban nehezen teljesítheti szemináriumok nélkül azt a feladatát, hogy nagy összefüggéseket világítson meg, hogy alapvető törvényszerűségekre mutasson rá. A szeminárium módszerét az a követelmény szabja meg, hogy a hallgató önálló munkájának előkészítője legyen. Az elmúlt évek során jogos bírálatok érték a szemináriumi munka két fő típusát, az ún. ,,vita"-módszert és az ún. ,,beszámoló"-módszert egyaránt. A kivezető utat ma a történeti tanszékek a két módszer kombinációjában keresik, amely azzal az előnnyel jár, „hogy egyfelől biztosítja minden résztvevő (persze, szerényen mórt) tudományos kutatómunkáját, és ezzel a pályáján szükséges önállóság feltételeinek birtokbavételét, egyúttal biztosítja minden résztvevő mindenkori aktivitását és a kialakuló — kialakítható —megbeszélésben a kollektív -véleményformálás nevelő hatású érvényesülését". Szükségesek a kisebb időbeli vagy témaköri egységeket feldolgozó speciális kollégiumok is, s ezeket csupán annyiban kéne megkötni, hogy a szaktárgy valamely területének beható ismerete szempontjából fontos témát tárgyaljanak. Javasolta az előadó, hogy a speciális foglalkozások köréből szerzett érdemjegyeket is számítsák be a hallgató évvégi összteljesítményébe, s ezzel érdeklődésüket emeljék. Fontos természetesen a három oktatási (főkollégium, szeminárium, speciális kollégium) forma összehangolása, s meg kell találni a hallgatók oktatáson kívüli képzésének legjobban megfelelő formákat is. Az ötödévben az egyetemi tanszékhez kötött foglalkozásoknak nagy a fontosságuk; biztosítják a hallgató összeköttetését a tanszékkel, s módot adnak az ismeret-anyag