Századok – 1963
Történeti irodalom - Román János: A habánok Sárospatakon (Ism. Dankó Imre) 240
KRÓNIKA MOLNÁR ERIK KITÜNTETÉSE Népköztársaságunk kormánya dr. Molnár Erik Kossuth-díjas akadémikus, egyetemi tanárt, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének igazgatóját, Társulatunk elnökét az elmúlt másfél évtizedben a társadalom- és történelemtudomány terén kifejtett munkásságáért a Kossuthdíj I. fokozatával tüntette ki. Molnár Erik jelentős — a történelmi materializmus filozófiai alapproblémáit kifejtő — filozófiai és a jelenkori kapitalizmus gazdasági problémáit magas elméleti színvonalon, gazdag tényanyag alapján elemző munkái mellett széleskörű és sokágú, marxista történetírásunk egészére termékenyítőleg ható történetírói tevékenységet folytatott. Az ősközösségi társadalom és a feudális magyar társadalom első, 1526-ig terjedő szakaszának történetét felölelő szintézise két kötetben jelent meg, majd a történelmi materializmus ideológiai előzményeit elemző művét készítette el. Az utóbbi években megjelent tanulmányaiban elsősorban XVI—XVII. századi történelmünk megoldatlan kérdéseit s a magyarországi feudalizmus ideológiai jelenségeit elemezte. E tanulmányai, miként legutóbbi, a nemzet és haza fogalmával, történetszemléletünk nacionalista maradványaival foglalkozó írásai, elvi igényességükkel, gondolatébresztő kérdésfeltevéseikkel termékeny vitát támasztottak, felpezsdítették az SZKP XX. és XXII. kongresszusa s a MSZMP kongresszusai nyomán kialakult egészséges légkörben a történészek és a történeti kérdések iránt fogékony közvéleményben az elvi-elméleti kérdések iránti érdeklődést, segítve ezzel népünk szocialista tudatának formálását. Molnár Erik további munkájához — a magas kitüntetéshez gratulálva — a magyar történészek sok sikert és gazdag eredményeket kívánnak A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT HÍREI A SZEGEDI ORSZÁGOS TÖRTÉNÉSZ-VÁNDORGYŰLÉS 1962. augusztus 23—25. között a Magyar Történelmi Társulat, a Művelődésügyi Minisztérium Közoktatási Főosztálya, az Országos Pedagógiai Intézet, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, Csongrád megye és Szeged megyei jogú város tanácsa Szegeden országos, történész-vándorgyűlést rendezett, melynek főtémája a történeti oktatás reformja volt. Augusztus 23-án a vándorgyűlés első ülését Hantos Mihály, Csongrád megye tanácsának elnökhelyettese nyitotta meg. Rámutatott arra, hogy a vándorgyűlés túllépi az oktatásügyi reform általános vitájának keretét, amikor olyan ideológiai és pedagógiai szempontból nagyfontosságú szaktárgy reformját tárgyalja meg, mint amilyen a történelem. Szeged méltóan lett az oktatási reform tárgyalásának színhelyévé, mert az egyetemi oktatás reformjának kérdéseivel éppen a Szegedi Tudományegyetem foglalkozik a legbehatóbban. Hantos Mihály üdvözölte a megjelenteket, különösen az NDK-ból érkezett vendégeket, sok sikert kívánt a tanácskozáshoz és a vándorgyűlést megnyitotta.