Századok – 1963
Történeti irodalom - Jahrbuch für Wirtschaftsgeschichte 1961 (Ism. Berend T. Iván) 209
210 TÖRTÉNETI IRODA I.OM junktúra során. A kapitalizmus általános válsága idején a tőkés gazdaság erre már nem volt képes az USA-ban, mutatja ki Kuezynski. Itt azonban meg kell jegyeznem, hogy a bázis időszak megválasztásával nem tudok egyetérteni. Abban igaza van a szerzőnek, hogy a fejlődés gyengeségeinek elleplezésére törekednek, akik a termelés alakulását vizsgálva a háború utáni mélypontot (a 40-es évek utolsó éveit) választják bázis-időszaknak, mivel ahhoz képest valóban nagy fejlődés következett be. De vajon nem esünk-e a másik véglet hibájába ezen újszerű kiindulással? A legszolidabb s megbízhatóbb kiindulásnak a háború előtti utolsó békeév alapul választását tartanám. A második mozzanatnak — nem a tanulmány tárgyalási sorrendje szerint — a tulajdonképpeni ciklusok vizsgálatát tekinthetjük. Ez esetben Kuezynski valósággal elkápráztat mesteri statisztika kezelésével. Lépésről-lépésre hasonhtja össze az első és a második világháború utáni másfél évtized egyes ciklus-szakaszait, meggyőzően mutatja ki, hogy az 1916/17—1924 és az 1943/44— 1954 közötti években a ciklikus fejlődós tulajdonképpen semmi lényeges eltérést nem mutat. Bizonyos különbségek jelentkeztek ugyan, így pl. a második világháború után jóval hosszabb időre volt szükség a háborús csúcs élórésóhez, ill. megközelítéséhez, mint az első világháborút követően. A második világháború utáni ciklus lényeges eltérése azonban abban áll, hogy míg 1924 után egy 5 éves fellendülési szakasz következett, s végül a termelés 37%-kal haladta meg a háborús csúcsot, addig 1954 után csupán 3 éves fellendülés, melynek végén a termelés mindössze 10%-kal volt magasabb, mint 1943-ban. Ezt követően a másik lényeges különbséget a súlyos és hosszantartó válság elmaradásában láthatjuk: 1929—1932 között 46%-os termelés hanyatlás volt, most viszont a 4 éves hanyatlás helyett csak 2 éves (1957—58) 7%-os visszaesés következett be. A ciklikus hullámok tehát a második világháború után jóval gyengébbek, másrészt pedig, míg a háború utáni első 5 ciklikus hullám alapjában hasonló volt, addig a következő 2 ciklikus hullám már gyökeresen eltért. A harmadik mozzanatban a ciklikus változások okainak vizsgálata szerepel, itt kap helyet a foglalkoztatottság és munkanélküliség problémájának tárgyalása. Annak bemutatása, hogy a munkanélküliség jóval alacsonyabb, mint az első világháború után volt, aminek magyarázatát a nem produktív foglalkoztatás rohamos emelkedésében találjuk. (Az összfoglalkoztatási létszám évi növekedése éppen kétszer olyan gyors, mint a termelésé !) Végül a katonai kiadások és rendelések szerepét tárgyalja a szerző, s kimutatja, hogy az első és második világháború után nagyjából hasonló mérvű visszaesés következett be a katonai kiadások terén (az 1919-es, ill. az 1945-ös csúcspont után 2—2 évvel 80%-os visszaesés), de míg 1923 után már hosszú ideig nem volt gyakorlati szerepe a katonai kiadásoknak (a háborús csúcs 7%-a), addig 1954-ig a kiadások ismét a háborús kiadási csúcs 37%-ára ugrottak ! A katonai termelés a 20-as években a polgári termelés 1,5—2%án mozgott, 1953-ban viszont 20—22%-án ! A tanulmányt a fejlődés eddigi iránya és jelenségei alapján a jövőre levont következtetések zárják. A közeljövőre már a teljes termelési stagnáció bekövetkezését, valamint a heves ciklikusságot és tömeges munkanélküliség beállását tartja valószínűnek Kuezynski professzor. A tanulmány nagy értéke megítélésem szerint abban áll, hogy a történész szemével közelítette meg a kérdést, s ragyogó összehasonlításokkal, az első és második világháború utáni fejlődés állandó összevetésével új szempontokat, messzemenő következtetéseket tudott levonni. A német gazdaságtörténeti kutatásnak az Évkönyv által tükrözött harmadik, s talán leginkább kiemelhető vonása: az erők összpontosítása a német imperializmus gazdaságtörténetének sokoldalú feltárására, s ami gyökeresen új : a Hitler-rezsim korszakának vizsgálatára. (Őszintén szólva mindig értetlenül álltam szemben azzal az NDK-ban korábban uralkodó történetírói, mi több, politikai magatartással, amely a Hitler-időszakot teljesen kirekesztette a vizsgálódás köréből. Most gyökeres fordulat következett azonban be, s ezt világosan-tükrözi az előttünk fekvő kötet.) Négy írást emelnék ki ezzel kapcsolatban. Manfréd Nussbaum tanulmánya a német imperializmus gyarmati politikájának leleplezéséhez kíván hozzájárulni. „Togo a német gyarmati uralom alatt és a nyugatnémet neokolonizmus" е., a kötetben első helyen közölt cikk abból indul ki, hogy a gyarmatok szerzése 1884-től a német imperializmus politikájának fontos mozzanata. A változott körülmények között a nyugat-német imperializmus sem adta fel törekvéseit, kölcsönök nyújtásával, az elmaradott, volt gyarmati országokban történő befektetésekkel törekszenek gazdasági pozíciók kiépítésére, s ezt egyben az ottani nyersanyagkincsek kiaknázására (példaként a nyugat-afrikai vasérc kiaknázására kötött megállapodást említi), valamint közlekedési jellegű építkezések elnyerésére (a Togo-köztársasági kikötőépítéssel illusztrálja) használjuk ki. Egyidejűleg politikai befolyásra is törnek, amit utazások, vezető politikusok látogatásai, szakember képzés stb. útján munkálnak. De szerves része e törekvéseknek az az ideológiai offenzíva is, melynek egyik fő érve: Németország
