Századok – 1963

Vita - Horváth Zoltán: Kossuth Lajos emigrációs politikájának értékelése 157

158 HOKVÁTII ZOLTÁN Itt szinte perrendszerű dokumdht ációra lenne szükség — s ilyen dokumentáció nem áll Lukács rendelkezésére, s nem is állhat. Sok helytálló, értékes ós bátor megállapítást tartalmaz Lukács Lajos két cikke (aminek méltatására még e hozzászólás keretében vissza fogunk térni),. Sok oldalról támasztja is alá azt a véleményem szerint nagyon helyes ítéletét, hogy az emigráció politikája a hiányos, fogyatékos koncepció következtében csődbe jutott, sőt hogy a felelősségben részes a kiegyezés elkerülhetetlen bekövetkezéséért (tekintet nélkül arra, hogy mit és mennyiben ítélünk pozitívnak vagy negatívnak a kiegyezésben). Mindez azonban semmi esetre sem teheti jogossá a Szabad György által kifogásolt vádat (bár az ő érvelésének számos állításával és feltételezésével nem lehet egyetérteni). Még tovább is mehetünk. Mindaz, amit Lukács Lajos első cikkében állítása bizonyítására felhoz — éppen az ellenkezőt bizonyítja.4

Mindabból, amit Kossuth Klapkának ír — „nemzetünktől felkelési initiatívát hiába várunk", vagy „a nemzet felkelésére csak úgy lehet biztosan számítani, ha háború lesz", vagy „a magyar . . . nem igen akar a felkelésbe beleharapni" — nem az következik, hogy az otthoniak túlságos felkelési hajlamaitól tart, hanem éppen ellenkezőleg: nem bízik a nacionalista erők felkelési készségében. Itt persze szükséges a megkülönböztetés a birtokos nemesség (Kossuth valódi hívei) függetlenségi-nacionalista lázadási hajlama és a paraszti tömegek egy részének az agrár-kérdésben teendő további lépéseket követelő szociális nyugtalansága miatt, de az emigráció archívumában semmi nyoma sincs annak, hogy az otthoniak ilyen szociális jellegű nyugtalanságoktól komolyan tartottak volna. így hát Kossuthnak nem volt oka ezt a valóságban alig létező veszedelmet a francia császárral fékentartatni. A valóság az, hogy Kossuth az otthoni forradalmi erő, a felkelési iniciatíva hiánya miatt panaszkodik ós méltán. Legyen szabad itt azt a meggyőződésemet kifejezni, hogy Lukács Lajos tanulmányában ezt a mondatot kellő megfontolás nélkül és pontatlanul fogalmazta — s ahelyett, hogy a hibásan kimondott, tarthatatlan tételt utólag és erőszakoltan védelmezni kívánná, helyesebb lenne egyszerűen elismerni, hogy ebben az állításban nincs igaza. Ez annál is helyesebb lenne, minthogy így tanulmányának nem csekély számú kitűnő megállapítása, bátor és történetirásunkban ily világosan első ízben kimondott ítélete zavartalanul és hitelesen érvényesülhetne. Mielőtt még Lukács Lajos és Szabad György tanulmányainak, vitairatainak egyes további állításaival kapcsolatban kifejteném a magam véleményét, szeretném itt leszögezni azt, amit én Kossuth és az oldalán álló emigráció egészének magatartásában a legdöntőbb ténynek tartok, s ami nem 1860—61-re, hanem a kihatásában (negatív értelmemben) meszebbreterjedő 1859-es évre vonatkozik. Meggyőződésem, hogy Villafranca, a zürichi béke megkötése után már minden olyan akció, amely a magyar függetlenségnek külső segítséggel való helyreállítására irányult, tehát minden szervezkedés és szövetkezés az emigrációban túlhaladottá lett. Villafranca után (azaz a magyar ügynek a nemzetközi kérdésekből történt kiiktatása folytán) a kiegyezés Béccsel csak idő kérdése lett, de elkerülhetetlen volt. Garibaldi nagy vihart kavart akciója nem ért el "Magyarországig, s az 1859-es majd az azt követő kisebb (de jelentős) csalódások a magyar nemesi közvéleményt (amely csalódott ugyan, de közben meg is könnyebbült, hogy nem került háborúra és kényszerű felkelésre a sor)5 olyan pasztózussá, képlékennyé tette, hogy már csak a kiegyezésre volt képes, de harci aktivitásra, 1848—49 megismétlésére nem. Véleményem a francia kapcsolatok keresésének indítékai tekintetében (anélkül, hogy Szabad György nézetével egyetértenék) pontosan ellenkezője annak, amit Lukács Lajos állít. Kossuth [és barátai, Teleki László, Klapka György stb.] nem azért kereste vagy fogadta el III. Napoleon segítségének lehetőségót, nem azért ragaszkodott ahhoz, hogy „a franczia lobogó magyar földön engagiroztassék"6, mert ezzel védekezett a magyarországi felforgató erők fékezhetetlensége ellen, hanem azért, mert nem bízott a hazai felkelési akarat, a függetlenségi-nemzeti forradalom kívánásának igazi erejében, áldozatrakész komolyságában. „Demonstrationális és oppozitionális"' hangulat van otthon bőven — de ez nem forradalmi elszántság (nem is szólva arról, hogy semmiféle számbavehető szervezet, szervezkedés sem állt az emigráció oldalán). Kossuth nem bízott * Lásd Lukács id. cikke 55. jegyzetét. 136. 1. 'Teleki László levele Kossuth Lajoshoz 1859. dec. 29-én. ..Hálát adnak nekünk, hogy nem akartuk, hogy honunkban valami elsietett lépés történjék s teljes biztosíték nélkül mozgalom idéztessék elö." Orsz. Levéltár (a továbbiakban O. L.) — Kossuth gyűjt. I. 2958. — Közli Teleki László Válogatott müvei, II. 160. 1. 56. sz. irat. 6 Kossuth Lajos : Irataim az emigrációból. 461. 1. 7 Kossuth Lajos levele Teleki Lászlónak, 1860. szept. 27-én. „Általános jelleme a . .. Comitée működésének: demonstrationalis, oppositionalis' — nem pedig forradalmi. Ez így nem maradhat." O. L. Teleki László genfi irathagyatéka (be-nem-sorolt) Fo. 220.