Századok – 1963
Közlemények - Borsányi Károly: Az afrikai egységtörekvések a párizsi pánafrikai kongresszustól a casablancai afrikai csúcsértekezletig (1919–1961) 129
154 BORSÁNYI К ÁROLY vívják meg ! 23 8 Ennek a harcnak a célja az Afrikai Személyiség érvényre juttatása. Az Afrikai Személyiségnek a társadalmi fejlődést tagadó elmélete a polgári filozófia egyik reakciós irányzatának: a perszonalizmusnak afrikai változata. A nemzeti burzsoázia nemcsak saját országában tesz meg mindent osztályuralma biztosítására, hanem kifelé is igyekszik érdekeit érvényesíteni. Ennek az a következménye, hogy a függetlenség elnyerése után az egyes afrikai országokban hatalomra kerülő polgár ság érdekellentéteinek kibontakozása gátolja az egységmozgalom sikerét. Ez az ellentmondás lazította meg az accrai, illetve addisz-abebai hatalmak összefogását. Noha a határozatokban minduntalan hangoztatták egységüket, az egység rései a vezetők személyi s az országok hatalmi vetélkedése következtében egyre tágultak. Casablancába a csúcsértekezletet kezdeményező öt hatalom már nem is hívott meg minden országot, s a meghívottak egy része el sem ment az értekezletre. Az öt hatalom törekvéseit magukra nézve már nem látták veszélytelennek. Ez az aggodalmuk az Egyesült Arab Köztársaságot illetően nem is volt alaptalan. Az Egyesült Arab Köztársaság úgy valósította meg Abdel Nasszer „Három kör" elméletének afrikai célkitűzéseit, hogy Afrika népei megsegítésének ürügyén a szuezi válság leküzdése óta Észak-Afrika legfejlettebb és legmohóbban terjeszkedni vágyó burzsoáziájának eszközévé lett.239 Marokkó Mauritániát akarja bekebelezni.24 0 Riadalmat keltett az egységtörekvések leghaladóbb képviselőinek: Ghanának, Guineának és Malinak unióba tömörülése, noha kétséges, hogy az unión belül az ellentétek egységét nem váltja-e fel csakhamar azok harca, hiszen a szegény Mali kétségtelenül hátrányos helyzetben van a gazdag Guineával szemben, ez meg a viszonylag fejlett Ghana mellett tud nehezen megállni a saját lábán. Az afrikai monopolburzsoázia, a neokolonializmus szekértolója körmönfont ravaszsággal használja fel ürügyül önmaga áruló magatartásának igazolására az, afrikai egység-közvélemény előtt az egységtörekvésekben élenjáró országok nemzeti burzsoáziájának a viselkedését. A nyugat-afrikai országok vezető körei azzal utasítják el a politikai egység kialakítására irányuló kísérleteket, hogy nem kérnek a ,,ghanakratizáció"-ból és a „guineai komplexumából.21 1 Az afrikai nemzeti burzsoázián belül megnyilvánuló ellentmondás még a legkövetkezetesebb egységtörekvés tagjai, a Casablancai Okmányt aláíró államok együttműködésének megszilárdulását is fékezi. A casablancai tanácskozás folyamán több kérdés is adódott, amelyekben nem volt könnyű közös megegyezésre jutniok; a legkeményebb viták az afrikai főparancsnokság ügyében támadtak. Abdel Nasszer, Sékou Touré és Modibo Keita együttes erőfeszítésére volt szükség ahhoz, hogy Kwame Nkrumaht és V. Mohamedet rábírják az idegen: angol, illetve francia és amerikai katonai tanácsadók elbocsátására.212 Az osztályharc tagadása az alapja az afrikai egységtörekvések nemzetközi magatartásának: a pozitív semlegességnek, az el nem kötelezettségnek is. Mólyen sajnálják a világ két részre szakadását abban a meggyőződésben, hogy a két világtábor létrejöttének hatalmi ellentét az oka. Éppen ezért híd akarnak lenni a két tábor között,24 3 mert meg vannak arról győződve, hogy ha országaikban és egész Afrikában megvalósítják a társadalmi osztályok összhangját, ezzel kiküszöbölik mindkét rendszer alaphibáját, és bebizonyítják Afrika érdemességét arra, hogy az ipari forradalom következtében ellentétekbe bonyolódott világnak megmutassa a kiutat !24 4 A pozitív semlegesség, az el nem kötelezettség politikájának ellentmondásosságára joggal hívja fel Afrika népeinek figyelmét a földalatti működésre kényszerített Dél-Afrikai Kommunista Párt.24f i Mindezekből kitűnik az egységtörekvések haladó és visszahúzó oldalának politikai jelentősége. A haladó oldal tükrözi a gyarmati iga alól a felszabadulásért küzdő afrikai népek társadalmi osztályainak és rétegeinek érdekközösségét a függetlenségi harc időszakában. Minthogy Afrika gyarmati világrészként az imperializmus utolsó fellegvára, amelynek megtartását az imperialista hatalmak közös érdeküknek tekintik, az afrikai népeknek is meg kell teremteniük egységüket. Egész Afrika ipari fejletlenségéből következik, hogy az egységtörekvések szervezője a kispolgárság rétegeiből^alakult •»• Sékou Touré : La Guinée. . .: 70. I. — Sékou Touré : Congrès Général de l'ü. G. T. A. N., 53. 1. — Vö. Pierre Moussa : I.es nations prolétaires.' Paris. I960. 239 Said el Masri: i. m. 58.1. — Vő.: Bilan économique égyptien (Démocratie Nouvelle. 1960. dec.), 101—102. 1. Saverio Tutino: Il „vertice" del Continente nero accende la speranza dei popoli coloniali (L'Unità. 1961. jan. 4.). 241 Ph. Decraene : i. m. 97.1. 2,2 .S. Tutino : i. m. *" Kwame Nkrumah : Seek Ye First the Political Kingdom. . . 2. 1. 2" Ghana. The Autobiography. . . 203—206. 1. — Sékou Touré : Expérience guiinéenne. . . 408—409. I. 2<s Africa in Revolution 13—15.1. (The African Communist. 1960. szept.) (Közli: Political Affairs. 1960. dec.).
