Századok – 1963

Történeti irodalom - Regele; Oskar: Feldmarschall Conrad (Ism. Komjáthy Miklós) 1393

^TÖRTÉNETI IRODALOM 1393 OSKAR REGELE: FELDMARSCHALL CONRAD. AUFTRAG UND ERFÜLLUNG 1906-1918 (Wien—München, Verlag Herold. 1953. 613 1. + XVI képes tábla) Regele komoly levéltári kutatások s az addig megjelent gazdag irodalom gondos felhasználása alapján írta meg Conrad-monográfiáját. Elöljáróban mentegetőzik: teljes életrajz kidolgozására nem vállalkozhatott. Erre, szerinte, csak évtizedek múlva kerülhet sor, amikor az első világháború történetének forrásanyaga lehető teljességében nemcsak hozzáférhetővé vált már, hanem kellő kritikai megrostáláson is átesett. Történelmi tanulmányának — ahogy monográfiáját nevezi — tárgya Conrad működése. Abban a valamivel több, mint egy évtizedben (1906 —1918-ig), melynek során Conrad, rövid megszakítással, a vezérkar főnöke volt, vagy amíg nem volt, fontos állásokat töltött be a hadsereg élén, s amely évtizedet sorsfordító események sora valóban világtörténeti jelentőségűvé avatott. Regele tárgyválasztását s annak időbeli elhatárolását szerencsésnek kell mondanunk, Conradnak egyénisége s az első világháborút megelőző évtizedben és a háborúban játszott jelentős szerepe megérdemli a monografikus feldolgozást. Az osztrák hadvezér a vezérkari főnök feladatának nem csupán a technikai részleteiben mélyedt el, s nemcsak haditerveket szerkesztett, hanem igyekezett meglátni azokat a társadalmi-politikai összefüggéseket, amelyek megszabták tevékenységének lehetőségeit és korlátait. A hadvezér lehetőségeit, de korlátait is annak az államnak a jellege és politikája szabja meg, amelynek, mint erőszakszervezetnek egyik rendkívül fontos funkcióját a hadsereg fejti ki. A stratéga tehetsége és feladatkörének jellege között nagy a feszültség, ha az állam, amelyet a hadvezér szolgál, vagy amelynek nevében éppen támad, túlélte magát. Ezt az összefüggést Conrad, de életrajzírója, Regele is csak részben látta meg. Conrad hadvezéri pályafutása egy világháború elvesztésével s az általa védett birodalom bomlásával ért véget. Regele sok oldalról mutatja be Conrad tehetségét, de adós marad az állam, az Osztrák-Magyar Monarchia retrográd voltának, elmaradottságának mélyreható elemzésével. Itt a felszínen marad, vagy éppen megelégszik a Monarchia népeinek, kivált a magyaroknak tett szemrehányásokkal. Mint mondottam, Conrad, ha nem is látta meg feladatának a helyzetből adódó reménytelenségét, a vele kapcsolatos kérdésekkel — írásai tanúsítják — sokat vívódott. A háborút a népek élete sajnálatos katasztrófájának tartotta ugyan, de elmélkedéseinek végén odajutott, hogy a hivatásos katona számára a háború vagy béke kérdését egyedül az állam érdeke dönti el, abban az értelemben, hogy amelyik állam „aktív" (magyarán: militarista) politikát folytat, nem térhet ki a háború elől. Úgy vélte: Bosznia —Hercegovina annexiója után a Monarchia „aktív" (imperialista) politikájának logikus következménye lett volna Szerbia megtámadása. Conrad tett is a katonai akció megindítására előterjesztést. Amikor javaslatát elvetették s a katonai beavatkozás elmaradt, 1909-ben munkatársa, Zeynek vezérkari ezredes szerint azt mondotta: „A Monarchia életének sorsdöntő napjai voltak ezek. Most már minden elveszett . . . Tíz óv alatt a Monarchia akkora állammá zsugorodik össze, mint Svájc." (57.1.) Érdekes Regele megjegyzése: Conrad nem félt, mint annyi más, főképp politikus kortársa attól, hogy a historikusok majdan a levéltárak aktatömegében rábukkannak alkalmatlan időben, kellemetlen helyzetekben tett nyilatkozataira. így mondotta ki s írta le élete alkonyán, a történelem első, tömegeket mozgató és páratlan anyagi erőkkel vívott világháborújának borzalmaitól (és persze a Monarchia számára való kilátástalanságától) megrettenve, imperialista állam hadvezére szájából szokatlanul hangzó megállapítását: az embernek pacifistává kell lennie, ha látja, hogyan élnek vissza a háborúval. Regele sorra idézi a legjelentősebb kortársak (barátok és ellenfelek) s az utókor legilletékesebb szakembereinek véleményét az osztrák hadvezér emberi és katonai tulajdonságairól. Ezek közül talán a legérdekesebb a Vörös Hadsereg egykori vezérkari főnökének, Saposnyikov marsallnak jellemzése, aki Conrádban elsősorban a tárgyias alaposságot, a lendületes szellemet, az állhatatos elhatározó erőt és stratégáknál szokatlan képességet: meglátni az összefüggést állam, politika és honvédelem között, dicséri. Conrad egy ízben szőnyeghez hasonlította az államapparátust, amelynek reszortjai úgy és oly szorosan fonódnak egybe, mint a szőnyeg szálai. A vezérkari főnök funkciója egy szála a szőnyegnek. A vezérkari főnök egyetlen percre sem függetlenülhet a politikától. Conrad hadvezéri sikertelenségének egyéni vonását éppen az a tény határozza meg, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia vezérkari főnöke volt. Regele művében sematikus vázlaton jól ábrázolja (101. 1.), miféle erővonalak ütközőpontjában állt a vezérkari