Századok – 1963

Történeti irodalom - Nenni; Pietro: La guerre d’Espagne (Ism. Jemnitz János) 1391

1392 TÖRTÉNETL XRODALOM Prieto nem liitt a győzelemben, de mégis mindent megtett ennek érdekében. Igaz, hogy egyes polgári baloldaliak visszavonultak (az utolsó időkben maga Azana, a köztársasági elnök is), de a baloldali polgári politikusok magja végig kitartott. Nenni kézzelfoghatóan és, úgy tűnik, cáfolhatatlanul mutat rá az ellentétek után az összetartó erők felülkerekedósónek okaira: Spanyolországban a népfront valamennyi alkotóeleme, politikai irányzata tudta, hogy a fasizmussal nem lehet egyezkedni, 1936—1939 között Spanyolországban a demokrácia csak győzhetett vagy elbukhatott. Nenni tudta azt is, hogy a köztársaság sorsa nem az országon belül dőlt el. О is úgy látja, hogy Franco csak a nemzetközi fasizmus segítségével győzhetett, pusztán azért, mert a legális kormányt a nyugati országok (Franciaország, Anglia, az Egyesült Államok stb.) blokád alá helyzeték. Nenni itt is felveti a problémát a maga teljességében. Megírja, hogy L. Blum a francia népfront-kormány élén azért nem vállalta a spanyol népfront megsegítését, mert úgy vélte, hogy ezzel kirobbanthatta volna a világháborút. Nenni ezt az érvelést nem fogadja el (és nem csak utólag, 1959-ben). Helyesen mondja, hogy a világháború így is bekövetkezett, a ,,be nem avatkozási" politika nem járt a legcsekélyebb eredménnyel sem, viszont fordítva, 1936—37-ben a nyugati hatalmak sokkal kedvezőbb helyzetben nyúlhattak volna fegyvereikhez, mint két-három évvel később. Ez Nenni álláspontjának lényege, ezt vallotta akkor, a harmincas években is. Míg az első két kérdésben Nenni gondolatfelvetését, sőt kifejtésót is jogosnak, helyesnek érezzük (melyet csak történeti rószletkutatások tehetnének teljesebbé), a harmadik kórdóskomplexumnál (melyet a szerző láthatóan igen fontosnak tartott) nagy hiányérzetünk maradt. Nenni nyilván azokkal akart vitatkozni, akik a szocialistáktól elvitatták pozitív szerepüket az antifasiszta harcban. Nenni tényekkel bizonyítja ennek ellenkezőjét. Hivatkozik arra, hogy a kormány igen fontos posztjain (miniszterelnök, külügy-, belügy-, igazságügy-, esetenként hadügyminiszter) szocialista volt, hogy a spanyol munkások igen nagy része szocialista volt. hogy a nemzetközi önkéntesek soraiban szocialisták is harcoltak stb. Ezek mind tények és Nenni kétségtelenül bebizonyítja, hogy a szocialistáknak van pozitív szerepük 1936—39 között. De nem csak pozitív szerepük van. Nenni csak pár dokumentumot idéz és néhány szót szól a II. Internacionálé vezető pártjairól, amelyek vele ellehtótben nem mozdultak meg Spanyolország mellett (legalábbis gyakorlatilag nem). Nenni sorai ékesszólóan bizonyítják, hogy a II. Internacionálé balszárnya értékes szerepet játszott ezekben a napokban, de azt nem, hogy maga az Internacionálé kedvező irányban befolyásolta az eseményeket. Sajnos az Internacionálé csődjének történetét Nenni csak igen halványan, nem méreteinek megfelelően érzékeltette. Ugyancsak töredékesnek érezzük a spanyol szocialista párt megelevenítését is. Nenni maga említi, hogy Prieto elvileg hajlott a defetizmusra, de nem teszi fel a kérdést, hogy vajon ez egyáltalán nem hatott-e ki gyakorlati tevékenységére. Nem válaszol arra sem, hogy mit csinált Prieto az utolsó időkben. Besteirónak csak pár sort szentel. Vagyis mind a II. Internacionálénál, mind a spanyol szocialista párt esetében a könyv nem elégíti ki a várakozást, a történeti összefoglalás mércéjét nem éri el (a szerző itt erre láthatóan nem is törekedett), és így sommásnak is, felszínesnek is hat tótele, amely a szocialisták központi szerepét hangsúlyozza. A könyv három — szerintünk a szerző által is leglényegesebbnek tartott — gondolata mellett most csak utalni kívánunk néhány finom és értékes elemzésre. Ilyen például az, hogy Nenni megkülönbözteti a német—olasz, illetőleg a spanyol fasizmus sajátosságait (elsősorban a kis-középosztály szerepót illetőleg). Rövidsége és bizonyos fokig befejezetlen jellege ellenére sikeres ós világos portrét rajzolt két nagy szerepet játszó ellentmondásos történeti alakról: L. Cabelleroról és I. Prietoról. Érdekes megfigyeléseket közöl a spanyol szocialisták erejéről és gyengeségéről. Nagy és meggyőző erővel mutatja be, mint vált 1936 augusztusában a nép felfegyverzése a legfontosabb politikai kérdéssé, és hogy ez miként hatott vissza a köztársaság belpolitikai viszonyaira. Állít ja, hogy az utolsó pillanatokban is meg lehetett volna menteni Spanyolországot a fasizmustól. Ehhez csak az kellett volna, hogy a nyugati hatalmak, de elsősorban Franciaország, feloldják a blokádot. Végül nagyon beszédes, jellemző dokumentumokkal világítja meg azoknak a baloldali szocialistáknak gondolkodását, akik helyeselték a nemzetközi antifasiszta egységfront létrehozását, akik aktívan harcoltak ennek megteremtéséért, mert felismerték, hogy „a gyalázatos éltiprásá"-hoz erő kell, ez pedig megköveteli, hogy a népi tömegeket a szocialista perspektíva megjelölésével vigyék harcba. JEMNITZ JÁNOS