Századok – 1963
Tanulmányok - Bellér Béla: Az ellenforradalmi rendszer első éveinek nemzetiségi politikája (1919–1922) 1279
1290 BELLÊÂ BÊLA ügyi, mind az igazságügyi rendelet előírta, hogy a különböző hivatali állásokra képesített kisebbségi személyeket is kell alkalmazni. Ez a rendelkezés a választott közigazgatási állásokra is vonatkozott. Ha a vezető főtisztviselő nem beszélné működési területe hivatalos nemzetiségi nyelvét, akkor valamelyik beosztottjának kell ismernie a nyelvet . Az egyes minisztériumok előírták tisztviselőiknek, hogy két éven belül sajátítsák el működési területük nemzetiségi nyelvét. Egyébként kinevezésekkel és áthelyezésekkel is biztosítani fogják, hogy a nemzetiségi területeken kellő számú, a nemzetiségi nyelvet ismerő tisztviselő dolgozzék. Addig is a felekkel való érintkezés megkönnyítésére fordítói helyeket jelöltek ki, olykor magában a minisztériumban is. Néhány nyugat-magyarországi önkormányzati szerv tolmácsokat is alkalmazott. Ehhez azonban a Pénzügyminisztérium nem járult hozzá.5 0 Fenti ismertetésből világos, hogy a szakminiszteri rendeletek elég híven követték a kormányrendelet szellemét és betűjét. Sorsuk is közös lett: egyiket sem hajtották végre ! Erre már csak azért sem kerülhetett sor, mert az integritást eltemető trianoni békeszerződés aláírása után meglepően gyorsan bontakozott ki a reakció a haszontalannak, sőt egyenesen veszélyesnek mondott rendeletek ellen. 1920 októberében a miniszterelnökség már készen állott a kisebbségi rendelet revíziójára. A revízió főszempontja az volt, hogy a 4044/1919. ME. számú rendeletet úgy kell átalakítani, hogy az ne legyen több, mint az 1868: XLIV. tc. egyszerű végrehajtása. A messzebbmenő revíziót azonban mégsem hajtották végre a kérdés külpolitikai vonatkozásai, az integritás-eszme bizonyos lehetősége, így elsősorban a Burgenland megtartására irányuló szándék miatt. Hogy valóban emiatt nem történt meg a nemzetiségi rendeletek azonnali revíziója, ezt maga az előadói jelentés is elismerte, mikor figyelmeztetőn megállapította, hogy jelenleg ,,. . . nem lehet mereven elzárkózni bizonyos szabadelvűbb felfogástól, úgy azonban, hogy ez lényegileg ne jelentsen megkötöttséget a jövőre."51 Az említett revíziós tervezet kétségkívül józan gyakorlati, adminisztrációs természetű módosításokat is tartalmazott. Ilyen volt pl. az országgyűlés magyar nyelvűségének biztosítása, a szabályrendeletek magyar nyelven való közzétételének kötelezővé tétele s a nemzetiségek nem-magyar hivatalos vagy jegyzőkönyvi nyelve mellett az állam hivatalos nyelvének legalább hasábos használata. Mindamellett a revízió igazi tendenciája a nemzetiségi nyelvhasználat korlátozása s egy esetleges nemzetiségi értelmiség kialakulásának megakadályozása volt. Különösen árulkodó e tekintetben a 4044/1919. ME. sz. rendelet 13. §-ához fűzött módosítási javaslat. Ez az említett paragrafust úgy kívánta volna enyhíteni, hogy az anyanyelvi oktatás csak az érdekeltek kívánságára írandó elő. Világos, hogy egy ilyen értelmű módosítás tág teret nyitott volna a hatósági erőszaknak, befolyásolásnak, s visszájára fordította volna az egész paragrafust. Ugyanilyen sérelmes lett volna a nemzetiségékre nézve a 15. § oly értelmű módosítása, hogy a kormánynak a nemzetiségi területeken sem kell feltétlenül nemzetiségi származású főtisztviselőket alkalmaznia.52 A nemzetiségi rendeletek elleni hangulatkeltés nyilván nem kerülte el Bleyer figyelmét, annál kevésbé, mert ez része volt a Nemzetiségi Minisztérium ellen indított országos méretű kampánynak. Az egyre sűrűsödő és egyre súlyo-50 OL ME 1921. XXII. 446. 51 OL ME 1920. XLIII. 8634. 52 Uo.
