Századok – 1963
Tanulmányok - Bellér Béla: Az ellenforradalmi rendszer első éveinek nemzetiségi politikája (1919–1922) 1279
AZ EI I ENFORRADALMI KENDSZER ELSŐ ÉVEINEK NEMZETISÉGI POLITIKÁJA 1291 sabbá váló támadások arra késztették a minisztert, hogy 1920 októberében minisztertanácsi előterjesztés formájában mégegyszer kifejtse felfogását ebben a kérdésben. Előterjesztésében hangsúlyozta, hogy a világháború, a forradalmak, a békeszerződések és a szomszéd államok nemzetiségi politikája megnövelte a nemzetiségek öntudatát. Ma már nem lehet olyan csekélységekkel kielégíteni a nemzetiségeket , mint a világháború előtt általában még ki lehetett volna. Hogy konkrétan meddig kell elmenni a nemzetiségi igények kielégítésében, az Bleyer szerint a körülményektől, az illető nemzetiség kívánságaitól s nem utolsósorban attól függ, hogy az elszakított nemzetiség mennyire kívánkozik vissza az óhazához, s végül mi lehet a visszacsatolás konkrét módja. Ő (Bleyer) a jogkiterjesztésnél mindenesetre sokkal messzebb ment el, mint az 1868: XLIV. tc., viszont jóval a Jászi-féle néptörvények adta jogkörön belül mozgott, vagyis nem hozott létre sem Keleti Svájcot, em föderatív köztársaságot.53 A szlovák autonómia terve Bleyer nemzetiségpolitikájaban — mint láttuk — még 1920 októberében, vagyis a trianoni békeszerződés aláírása után sem a tényleges helyzetből, a trianoni Magyarország valódi nemzetiségi viszonyaiból indult ki, hanem a történeti Nagy-Magyarország illúziójából. Nemzetiségpolitikája nem a trianoni Magyarország nemzetiségi viszonyainak rendezését célozta, hanem az országhoz — Bleyer szerint — rövidesen visszatérő nemzetiségek, szlovákok, kárpátukránok stb. jogi helyzetének rendezését. Ez a végső célkitűzés, az elszakadt nemzetiségek fölötti uralom visszaszerzésének dőre reménye magyarázza meg azokat a nem egyszer mosolyt keltően naiv, máskor meg egyenesen kalandor autonómia- és államterveket, amelyeket a Nemzetiségi Minisztérium ebben az időben szárnyaira eresztett. Ezek közé tartozik a délvidéki semleges köztársaság terve. A Nemzetiségi Minisztérium nagy buzgalommal és költséggel terjesztett a Délvidéken egy „A bánsági—bácskai kérdés európai kérdés. Dél-Magyarország lakosságának kérelme a párizsi békekonferenciához" (Budapest, Pallas Rt. nyomdája 1919) c. brosúrát, amely azt tartotta volna ideálisnak, ha a délvidéki területek népszavazással elszakadnának a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságtól és Romániától, s visszatérnének Magyarországhoz. De ha ez valamilyen világpolitikai i okból nem lehetséges, a délvidéki területeket akkor sem szabad meghagyni a két említett államnál, hanem Banatia néven semleges köztársaságot kell belőlük létesíteni.54 Nyilvánvaló, hogy Banatiaval azt a történelmi folyamatot szerették volna a magyar uralkodó körök — ezúttal Magyarország javára — megismételtetni, amely a Vajdaság területén megalakult, előbb önálló, majd rövidesen Szerbiához csatlakozó ún. Bánáti Köztársaság esetében egyízbén, 1918 október—novemberében a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság javára már lejátszódott. A terv érdekében a kormány megbízottakat küldött Párizsba.5 5 A küldetésnek egyéb eredménye azonban nem lett, mint hogy a magyar irredenta körök felhördültek a Nemzetiségi Minisztérium „áruló" terve ellen.5 6 53 Uo. 54 OL ME 1921. XLIII. 523 (3823). 55 OL ME 1925-U-1528. 56 OL ME 1921. XLIII. 523 (3823).
