Századok – 1963
Tanulmányok - Bellér Béla: Az ellenforradalmi rendszer első éveinek nemzetiségi politikája (1919–1922) 1279
AZ EI I ENFORRADALMI KENDSZER ELSŐ ÉVEINEK NEMZETISÉGI POLITIKÁJA 1287 a magyar országgyűlésen is (2. §). A törvényeket és kormányrendeleteket valamennyi hazai nemzetiség nyelvén ki kell adni. A törvényhatósági és községi szabályrendeleteket a törvényhatóság, ill. a község hivatalos nyelvén kívül ezek ún. jegyzőkönyvi nyelvein is közzé kell tenni (3. §). A törvényhatóság, ill. a község hivatalos nyelvét a törvényhatósági, ill. községi közgyűlés határozza meg. A jegyzőkönyveket a hivatalos nyelven kívül azokon a nyelveken is vezetni kell, amelyeket a törvényhatósági, ill. községi közgyűlés tagjainak legalább egyötöde jegyzőkönyvi nyelvként óhajt. Ellentétben a nemzetiségi törvénnyel, sem a hivatalos nyelvnek, sem a jegyzőkönyvi nyelvnek nem kell magyarnak lennie. Fölterjesztéseikben, átirataikban a törvényhatóságok, községek saját hivatalos nyelvüket használhatják mindössze azzal a megszorítással, hogyha ez a hivatalos nyelv nem magyar, hasábosan mellékelni kell hozzá a magyar szöveget (4—7. §). À 8. § kimondja, hogy a törvényhozáshoz, a minisztériumokhoz, a törvényhatóságokhoz, a községekhez és bármely más közigazgatási hatósághoz mindenki saját anyanyelvén fordulhat. A közigazgatási hatóságok a hozzájuk intézett beadványokra a beadványok nyelvén válaszolnak, ha az hatóságuk területén valamely község hivatalos vagy jegyzőkönyvi nyelve (9. §). A bíróság előtt is bárki szabadon használhatja anyanyelvét, amennyiben ez az illető bíróság területén valamely község hivatalos vagy jegyzőkönyvi nyelve (10. §). A bíróság is a beadvány nyelvén közli határozatát az érdekelttel, ha ez a bíróság területén valamely község hivatalos vagy jegyzőkönyvi nyelve. Ez a tanúvallomásokra, idézésekre is vonatkozik (11. §). Az egyházi hatóságok és egyházközségek viszont szabadon határozhatják meg ügyintézésük, ill. iskoláikban az oktatás nyelvét (12. §). A következő paragrafusok a nemzetiségek művelődésügyét szabályozzák. A 13. § alapelvként kimondja: „Gondoskodni kell arról, hogy az ország területén nagyobb tömegekben együttélő bármely népfajú polgárok az általuk lakott vidék közelében állami tanintézetekben saját anyanyelvükön nyerhessenek kiképzést egészen addig, hol a magasabb akadémiai kiképzés kezdődik. Az egyetemeken az országban élő népfajok nyelve és azok irodalma számára tanszékeket kell fenntartani." Alsó-, közép- és felsőiskolákat nemcsak törvényhatóságok, községek, egyházak, hanem magánosok is szabadon felállíthatnak. Iskolák, közművelődési, közgazdasági intézmények létesítése végett bárki szervezhet társulatot vagy egyesületet. A magánintézetek, egyletek és iskolák nyelvét alapítóik határozzák meg (14. §). Az ország bármely nemzetiségű állampolgára elfoglalhat az országban bármely hivatalt vagy méltóságot. A kormánynak gondoskodnia kell arról, hogy bírói és közigazgatási hivatalokra, különösen főispánságokra és más vezető állásokra lehetőleg a különböző nemzetiségekből a szükséges nyelvekben jártas és egyébként is alkalmas személyeket alkalmazzon. Nemzetiségi területeken a közhivatalnokok két éven belül kötelesek elsajátítani a nemzetiségi nyelveket (15. §). A rendelet utolsó előtti paragrafusa megállapít ja, hogy ezt a rendeletet az illetékes miniszterek a nemzeti kisebbségek miniszterével együtt hajtják végre. A végrehajtás foganatosítását a nemzeti kisebbségek minisztere állandóan ellenőrzi (17. §).4 0 40 BK 1919. nov. 19. (167.) sz. 1. 1.; Párttörténeti Intézet Archívuma A XXII. 51/1919/1. Az utolsó, a 17. § a rendelet életbelépéséről intézkedik.
