Századok – 1963

Történeti irodalom - Helytörténeti kiadványok (Ism. Benda Kálmán) - 1139

кабшкА 1171 óhatatlanul olyan módszertani és — tegyük hozzá — anyagi nehézségeket támasztana, melyeket történettudományunk mai helyzetében aligha tudna leküzdeni. Nem más népek történetének önálló vizsgálatára van szükségünk, hogy azokat mintegy mozaikként összeállítsuk. Elegendő lenne a más népek történetéről készült feldolgozások kritikai vizsgálata, — vagyis az európai fejlődés és abban a magyar fejlődés tendenciáinak összehasonlító vizsgálata, különös tekintettel a kölcsönhatások ós közös vonások feltárására. Ezzel sikeresen vehetnénk fel a harcot a még meglevő és káros provinciális szemlélettel. (Ennek a provincializmusnak egyébként nemcsak a nacionalista történetfelfogás a fonása, megtaláljuk gyökereit a sematikus, mechanikus történetszemléletben is.) Figyelemreméltó a vitabevezető felhívása ideológiatörténeti elmaradásunk felszámolására. Széleskörű ideológiatörténeti kutatások és viták nélkül megtörhet történettudományunk előrehaladásának vonala, és kudarcra lenne ítélve azon társadalmi igények kielégítése is, mely a szocializmus építésében résztvevő tömegek tudatának formálását teszi feladatunkká. A marxista kutatás felfogásából ós módszeréből következik, hogy az ideológiatörténetet meg kell előznie a gazdaság- ós társadalomtörténeti feldolgozásoknak. A gazdaság- és társadalomtörténeti feldolgozások elkészítése folyamán természetesen le kell küzdeni a dogmatizmusból eredő korlátokat. A dogmatikus felfogás egyoldalúan kereste a felépítmény és az alap közvetlen összefüggését, s ezért nem tudta, vagy nem akarta a felépítmény- és az ideológia szférájában végbemenő fejlődés sajátos törvényszerűségeit kimutatni. A referátumban joggal ós sokszor ostorozott pozitivizmus talán többek között ennek következménye; 1956 előtti módszerünk maradványa is, és nem csak annak ellenhatásaként jelentkezik. A részkérdéseknek az egész elé helyezése, az egyeseknél tapasztalható bátortalanság jelei megmutatkoztak a Molnár Erik cikke körül kibontakozott vitában is. Bizonyára erre utalt Pamlényi Ervin azon megállapítása is, hogy a vita sok vonatkozásban szétszórttá vált. Mindnyájan örömmel üdvözöljük — az egyelőre még többnyire elszórt — vitákat. Sajnos azonban a viták ma még az igényekhez ós a lehetőségekhez — az általános poli(ikai-tudománypolitikai légkörhöz és a történészek felkészültségéhez — képest elmaradottak. Jelenleg bizonyos egészségtelen vonások is tapasztalhatók. így például nem teljesen kielégítő a vitamorál. Még az is előfordul, hogy a vitatkozó felek egymást hamisan idézik, általuk feltételezett dolgokat magyaráznak bele vitapartnerük mondataiba, és így mondanivalóinak értelmét eltorzítják. A vita elégtelenségének okát elsősorban magunkban kell keresnünk. Megtalálhatók ezek sorában a kényelmesség, esetenként szubjektivizmus, mely régi viták emlékét idézi, és ezért mai vitáinkat gátolhatja. Talán közrejátszik az a tévhit is, hogy a vita lezárása után teljes egyöntetűség lesz kötelező az abban résztvevők számára. Pedig kutatásaink bővülésével a mai történészgeneráció összetételének és munkastílusának következményeként számolnunk kell azzal — és ezt pozitívnak kell minősítenünk — , hogy az egységes történetfelfogás keretében nagyobb szerep jut az egyéni stílusnak, kérdésfeltevéseknek, a marxizmuson belüli irányzatok kibontakozásának. Hogy hibát ne vétsünk, hogy marxista talajon maradjunk, ehhez a viták kiszélesítése, a dogmatizmus elleni harc szükséges. Az eredmények kifejezője a témaválasztás fejlődése, bár itt is jelentkeznek bizonyos túlzások: ma már szükségtelen erőszakolása néhány témának. Kontja a marxista történetírás hitelét, ha aktualizálás kedvéért olyan témához fognak, melynek megoldásához nincsenek meg a feltételek. Túlzás az a feltevés is, hogy a marxista igény igazolhat bármilyen periférikus témaválasztást. Fölösleges e helyütt bizonygatni, hogy nem kizárólag a cím és tárgy adja meg a téma aktualitását. Feldolgozható egy hozzánk címben közelálló téma elavult felfogásban és elavult módszerrel — viszont ennél egy régebbi téma helyes marxista feldolgozása sokkal többet nyújthat korunknak. Törekvéseink sikere attól függ, mennyire tudják a munkák a marxista módszer alkalmazásával a személyi kultusz maradványait leküzdeni. Nem sokat ér az olyan harc a személyi kultusz ellen, mely annak történetírói módszereit és felfogását alkalmazza. Ezért tarthatjuk teljesen elhibázottnak és károsnak az olyan munkákat, melyek e harc ürügyén bizonyos személyiségeket ki akarnak iktatni egy korszak történetéből ahelyett, hogy azokat a társadalmi és történelmi folyamatokat kutatnák, amelyek az adott időszakban is érvényesültek, és végül szükségszerűen a személyi kultusz bukásához vezettek. A párttörténetírás területén is beszámolhatunk törtónetfelfogásunk fejlődéséről. A Párttörténeti Közlemények a párttörténetírás (benne az Intézet) helyes kérdésfeltevését tükrözik azzal, hogy a párttörténetírás kilépett a párt történetének korlátolt, csak szervezeti kérdéseket tárgyaló kereteiből ós abból a végső soron szintén korlátolt felfogásból, mely a kommunista párt hatását mindenáron közvetlen