Századok – 1963

Történeti irodalom - Helytörténeti kiadványok (Ism. Benda Kálmán) - 1139

1 170 KRÓNIKA Ez biztosíthatná a viták helyes lezárását és a helyes marxista—leninista álláspont kialakítását, ami egyúttal feltétele is a történelemtudomány hatékonyságának, a tudat formálásának. Nem könnyű a történettudomány hatékonyságának értékelésére vállalkozni. A bevezető előadásban elhangzottakon túl, azt hiszem, folyóirataink helyzete is alkalmat ad bizonyos tanulságok levonására. A viszonylag nagy számú, de kis példányszámú folyóirat nem annyira az erő, mint inkább a szétforgácsoltság jele. Tévedés azt hinni, hogy népszerűen írni a legkönnyebb. Persze történelmi kuriózumok közrebocsátásával átmenetileg fenn lehet az érdeklődést tartani. Az ilyen érdeklődés gyorsan növekszik, de ugyanolyan gyorsan le is lohad. A jó népszerűsítést megoldani nehéz feladat, de annak kibontakozását minden eszközzel érdemes elősegíteni, mert a történettudomány eredményei nem annyira a tudományos közleményeken keresztül jutnak el a széles olvasóközönséghez, mint a tudományos eredményekre támaszkodó, azokat népszerűsítő írások útján. Éppen ezért csak üdvözölni lehet a bevezető előadásban elhangzott azon javaslatot, hogy indítsunk népszerű történeti folyóiratot a Történelmi Társulat gondozásában. Ilyen folyóiratra azt hiszem szükség van, mert tényleges igény kielégítését szolgálja. Reálisabban kell gazdálkodnunk erőinkkel s nem riadnunk vissza attól, hogy a meglevő folyóirataink számán és jellegén is változtassunk, az előbbi csökkentése, az utóbbinak pedig a tisztázása irányában. Bán Imre egyetemi tanár kiemelte a referátum világos szerkezetét s azt, hogy a történettudományunk csaknem minden időszerű kérdését érintette. Hiányolta azonban az elmondottakat közelebbről megvilágító példák említését: a történeti munkák színvonalával kapcsolatosan a felszólaló hangsúlyozta, hogy ha nem is várható, hogy minden tanulmány „megváltoztassa" az adott témáról vallott eddigi felfogásunkat, minden, még a legszárazabb adatközlésnek is kell valami újat mondania. Történettudományunk struktúrájával kapcsolatban rámutatott arra, hogy a kellő színvonalú utánpótlás veszélyben van a régebbi korok szakterületén. A szükséges szellemi felszerelés (szilárd latin tudás, iratolvasási gyakorlat, európai távlatok ismerete, nyelvismeret) megszervezése, ill. megszereztetése az illetékesek komoly gondja kell, hogy legyen. Versenyképesek csak úgy leszünk nemzetközi viszonylatban, lia a történettudományi „szak-felszerelésünk" alaposabb lesz. A társadalmi igényről szólva megállapította, hogy a magyar dolgozók túlnyomó részét igen érdekli a történelmi múlt, de ezzel a múlttal érzelmi kapcsolatba is akar lépni, ideálokat keres, s ezért kedveli az életrajzokat. A felszólaló azt kéri a történészektől, hogy ne tartózkodjanak az érzelmi állásfoglalástól, amelyet az irodalom kutatója pl. egyáltalán nem is mellőzhet. Erényi Tibor kandidátus bevezetőül rámutatott arra, hogy a dogmatizrnus elleni küzdelem — az elért számottevő eredmények ellenére — még nem ért véget : maradványai eltűnését sokszor nem is a politikai felfogás, hanem a kellő rátermettség és a sokoldalú képzettség hiánya akadályozza. A történettudomány tudatformáló erejének növelését bizonyos műfaji és stiláris egyhangúság s a kiadási lehetőségek szűk volta is gátolja, A közönség leginkább tudományosan megalapozott, tij kutatási eredményeken felépülő, új gondolatokat tartalmazó, élvezetes szintéziseket vár. Ságvári Ágnes kandidátus, a Párttörténeti intézet igazgatóhelyettese, örömmel üdvözölte a vitaindító referátumot, s különösen kiemelte annak a történettudomány struktúrájával foglalkozó megállapításait. Történettudományunk arányos fejlődését — mint mondotta — elsősorban az új ós a legújabbkori magyar történeti kutatás előretörése biztosította. Újból alá kell húzni, hogy az eredmények jórészt a megbízható gazdaságtörténeti megalapozás, a színvonalas társadalomtörténeti kutatás talaján születtek és legfőképpen a marxista szemlélet térhódításának köszönhetők. Bár mindez a marxista szemlélet és módszer egyeduralkodóvá válásának következménye, ezt természetesen ma már, népi demokráciánk 18. évében, az 1956 óta alkotó munkában eltelt 7 esztendő után aligha lehet a magyar történettudomány külön érdeméül betudni. Figyelmünket ezért — mint azt Pamlényi Ervin is tette — a feladatokra kell összpontosítanunk, éppen a történettudomány struktúrájának szükséges javítása érdekében. Sikereket könyvelhetünk el a politikai történet terén, a történelmi folyamatok felvázolásában és szemléletes bemutatásában. Félő azonban, hogy megrekedés következik be, ha nem tudunk jelentős kezdeményezéseket tenni az egyetemes történet kutatása ós az ideológia-történet kimunkálása terén. Éppen azért, mert hazánk történetének a nemzetközi fejlődéssel való összevetése, a magasszínvonalú összehasonlító módszer alkalmazása fundamentális kérdése társadalomtudományunknak, — bizonyos mértékig túlzottnak és az összehasonlító módszer alkalmazását gátlónak tartom, ha más népek történetének önálló forrásfeltáráson alapuló kutatását tűzzük ki célul. Ez a célkitűzés