Századok – 1963

Történeti irodalom - Helytörténeti kiadványok (Ism. Benda Kálmán) - 1139

KRÓNIKA értését fejezte ki az előadónak azzal a megállapításával, hogy a történettudomány csak akkor tud a jelenleginel hatékonyabban resztvenni az MSzMir* Vili. kongresszusa által megjelölt feladatok megoldásában, ha a történettudományi kutatómunkát lényegesen szei vezettebbó tesszük, v alóban szükség van a feladatoknak országos szintű irányítására, koordinálására és ellenőrzesere. „Amikor a történettudomány előtt álló feladatok kerülnek szóba — mondotta —, gyakran hivatkozás történik arra is, hogy kevés a kutató, keves a történettudománnyal intenzíven foglalkozó szakember, — legalábbis, ha az e tudomány előtt álló feladatokból indulunk ki. Kétségtelen pl., hogy hasznos lenne, ha növelhetnenk az egyetemes új- és legújabb korral, a magyar legújabb koron belül pedig a kultúr- és ideologia-történettel foglalkozók számát. A megoldást azonban vólemenyem szerint nem, vagy legalább is nem elsősorban az intézeti dolgozók, vagy az egyetemi tanszékeken levő kutatók létszámának emelese útján kell keresnünk, hanem a ma is meglevő, de megfelelő figyelemre nem méltatott „tartalékok" feltárásában. A levéltárakban, múzeumokban, könyvtárakban számos történész dolgozik. A középiskolai tanárok köreben is nagyon sokan vannak, akik szívesen bekapcsolódnának a kutatómunkába. Ilyen irányú kezdeményezések eddig is történtek, részben a Történelmi Tarsulat, reszben pedig a tudományegyetemek törtenelmi tanszékéi révén. Az eddigi kezdeményezesek azonban nem hoztak, de nem is hozhattak kielégítő eredményt. Nagyon jó lenne, ha végre akár a Történelmi Társulat, akár más országos jellegű szerv gondos felmeres alapján számba venné az előbb említett területen a tenyleges lehetőségeinket. A számbavétel termeszetesen csak a kiindulópont lehet. Feltétlenül szükség lenne a reájuk váró tudományos feladatoknak a kijelölesére és a megvalósításhoz vezető út kimunkálására. Nagyon hasznos dolog a helytörténet művelese. De tévedés azt hinni, hogy a vidéken dolgozók reszére kizárólag csak helytörténeti feladatokat adhatunk. Azt kell elérni, hogy a Budapesten és a vidéken dolgozó történészek népes gárdája egy és ugyanazon terv meghatározott részletén dolgozzék, hogy a történeti kutatások szerves egesszé olvadjanak össze, termeszetesen a tudomány termeszetét és sajátosságait, valamint egyeb körülményeket figyelembe véve. Az említett „tartalékok"-on belül különösen a fiatal, kutatómunka iránt kedvet érző tehetséges középiskolai tanárokkal szemben tartozunk felelősséggel. Ha elvárjuk tőlük, hogy vidékre menjenek tanítani és segítsék népünket szocialista tudatának formálásábán es műveltségi színvonala emelésében ott, ahol a feltételek gyakran nehezebbek, mint a fővárosban, akkor intézményesen gondoskodnunk kell tudományos fejlődésükről is. Többek között — a szakmai követelmények terén tett engedmény nélkül — előnyben kell őket részesíteni mind a publikációs lehetőségek biztosításával, mind az aspiránsfelvételeknél. Tudományos munkájuk alátámasztása és kiszélesítése érdekében helyes lenne megvizsgálni egy az MTA anyagi támogatásával, a Társulat gondozásában rendszeresen megjelenő évkönyv kiadásának lehetőségét. Az alkotó munkának elválaszthatatlan resze a tudományos vita. Túlzás nélkül elmondhatjuk, hogy a tudományos viták szempontjából ma minden „külső" feltétel adva van. De adottnak lehet tekinteni alapjában véve a „belső" feltételeket is. Valamelyes előrelépés az utóbbi időben e területen is történt. Egy-egy intézményen belüli vitáról már gyakrabban lehet hallani. Az is előfordul, hogy a vita egyik vagy másik folyóirat hasábjain is megjelenik. Ez utóbbinak azonban véleményem szerint nem a legszerencsésebb formája az ún. „párosvita". A történettudomány művelői ismernek Barta —Szauder, Szabad — Lukács, Hanák—Szabad és más vitákat. Amikor ezekről a vitákról szólunk, természetesen nem a páros vitázókat marasztaljuk el, hanem azt, hogy mi többiek inkább csak szemléljük, de nem kapcsolódunk bele ezekbe a vitákba. Így állhat elő olyan helyzet, hogy aki — némi túlzással — a Századok című folyóirat alapján próbálna a magyar történettudomány helyzetéről tájékozódni, azt hihetné, hogy napjaink legégetőbb kérdése a Kcssuth-emigráció problematikájának tisztázása. Ezt a vitát már régen le kellett volna és le is lehetett volna zárni. Nem maradt „páros vita" az utóbbi hónapok legnagyobb figyelmet keltő vitája, amit Molnár Erik indított el az Uj írás című lapban megjelent cikkével. Ennek a vitának is használt volna, ha szervezettebben, és történész folyóirat hasábjain folyik. Annál is inkább szükség van a viták szervezett biztosítására, mert az elmondottakon túl is vannak még fontos kérdések, amelyekben marxista történészek álláspontja ma még nem jutott közös nevezőre. Gondolok itt mindenekelőtt az 1867-es kiegyezés jellegére, a két világháború közötti uralmi rendszer jellegére és sajátosságaira és a népi demokratikus forradalom magyarországi győzelmének kérdéseire. Nem lehet és nem is szükséges természetesen minden vita számára valamiféle előzetes sémát kidolgozni. De azt hiszem, a jelenleginél nagyobb szerepet lehetne és kellene juttatni a tudományos üléseknek, konferenciáknak, az olyan alkalmaknak, ahol nagyjában minden szóbajöhető szakember elmondja a véleményét.