Századok – 1963

Történeti irodalom - Helytörténeti kiadványok (Ism. Benda Kálmán) - 1139

KltŐNIKA 1167 Előadásának bevezetésében számbavette azokat a jelentős eredményeket, amelyek történettudományunknak az elmúlt években elért fejlődéséről tanúskodnak. .Megállapította, bogy történett udományunk, eszmei színvonalát tekintve, lényegében felszámolta mind a dogmatizmus legjellegzetesebb hibáit, a személyi kultusz éveinek torzulásait, mind a revizionizmus, az 1956 utáni eszmei bizonytalanság, zavarodottság maradványait. A marxista szemlélet térhódítása, ez a lassú, de fokozatosan előrehaladó folyamat, folytatódott az elmúlt időszakban is, és ha különböző mértékben is, a marxizmus ma már történettudományunk egész területét áthatja. A kutatóintézetekben ós az egyetemeken készült munkák zöme bátran nevezhető marxista történeti munkának, és nem kevés az olyan sem, amelyet, szerényebb kifejezéssel élve, marxista igényűnek tarthatunk. Közülük a legjobbak meghaladják az előző évtized termésének eszmei színvonalát. Ebben nagy szerepe van természetesen az egyes történészek fejlődésének, de rendkívül nagy szerepe van az SzKl' XX. és XXII. Kongresszusainak, valamint az MSzMP VIII. Kongresszusának, különösen abban a vonatkozásban, hogy az elmúlt években a marxista történetírás megszabadult azoktól a dogmatikus maradványoktól, amelyek lépteit fékezték, és bátran törekedhetett a marxizmus minél mélyebb, sokoldalúbb felfogására, alkotó jellegű alkalmazására. Történetírásunk eszmei színvonaláról szólva, megállapította, hogy a kutatás centrumain kívül készülő munkák zömének színvonala alacsonyabb. Ezek témái gyakran a marxista kutatás problematikájának körében mozognak ugyan, de egyrészt még mindig megfigyelhető egyes tételek sematikus, mechanikus alkalmazása, vulgarizálása, másrészt azonban gyakran olvasható ki belőlük idegenkedés az elméleti kérdésektől, vonakodás ezek tárgyalásától: e helyett eluralkodnak bennük a szorgalmasan összegyűjtött adatanyag aprólékos feltárására irányuló, az általánosítást óvatosan kerülő objektivista tendenciák. Ezek a jelenségek — mondotta — ma már semmiképpen nem igazolhatók: tulajdonképpen történettudományunk lemondását jelentenék igazi hivatásáról, az elmélet továbbfejlesztéséről, a fejlődés általános törvényszerűségei és sajátosságai feltárásáról. Az ilyen, pozitivista tanulmányok szerzői — mondotta az előadó —, ha ezeket a tendenciákat szóvátesszük, az elméleti követelményekkel szemben a szakszerűségre, munkájuk magas tudományos színvonalára szoktak hivatkozni, és rendkívül nehezen ismerik el, hogy az elvi, elméleti következtetések kimunkálása és bátor levonása tula jdonképpen minden történeti munka tudományos színvonalának, szakszerűségének legdöntőbb bizonyítéka. A továbbiakban részletesen szólt az objektivista tendenciák elleni harcról ós a marxista történettudomány eszmei színvonalának emeléséről. Rámutatott arra, hogy a békés együttélés időszakában az ideológiai küzdelemre, mint az osztályharc sajátos formájára, az eddiginél nehezebb, bonyolultabb feladatok várnak. Valamennyi történésznek tehát frissebben, mozgékonyabban kell belekapcsolódnia abba a pezsgő áramba, ami ma a marxizmus tudományos életét jellemzi. Az aktuális kérdések áttekintése során az előadó részletesen szólt történettudományunk mai struktúrájának kérdéseiről. A felszabadulás utáni időszakban mondotta — a magyar történettudomány régebbi struktúrája, amely meglehetősen egészségtelen volt, megváltozott, kifejezett torzulásai megszűntek. Történettudományunk ma arányosan fejlett. A továbbiakban részletezte a struktúra megváltozásának fő jellemzőit: megerősödött az új- és legújabbkori magyar történet kutatása, ezen belül is a népi demokrácia történetének feltárása. Kiszélesedett az egyetemes történeti kutatás is. Történettudományunk struktúrájának teljesebbé, szervesebbé válását mutatják a magyar társadalom, a magyar társadalom egyes osztályai történetének erős gazdaságtörténeti megalapozottságú feltárására irányuló munkálatok is. Történettudományunk struktúrájának azonban vannak ma már határozottan kitapintható gyengéi is. E vonatkozásban elsősorban azt említette, hogy nincs eléggé biztosítva az 1526 előtti korszakra vonatkozó középkori kutatások utánpótlása. Felhívta a figyelmet az ideológiatörténet viszonylagos gyengeségére, a XVI—XVIII. századi ipartörténeti, várostörténeti, a polgári fejlődés kezdeteinek történetére vonatkozó irodalom elmaradottságára. Az új- és legújabbkori történetre vonatkozó munkák néhány hibája pedig figyelmeztet, hogy meglehetősen elmaradtunk az új- és legújabbkori források kritikájának elmélete, a forrástudomány tekintetében. Utalt arra, hogy milyen hiány mutatkozott az ázsiai, afrikai, délamerikai népek történetének kutatásában. Történettudományunk struktúrájával, kutatási területeivel kapcsolatos kérdésként foglalkozott azzal: mennyire fontos lenne a magyar történettudomány nemzetközi helyének, sajátos feladatainak pontosabb körülhatárolása, kijelölése, részben a szocialista országok történettudományán belül, de nemzetközi viszonylatban is. Meg kellene állapítani — mondotta —, hogy a történettudomány milyen ágaiban, milyen kérdéscsoport-