Századok – 1963

Történeti irodalom - Helytörténeti kiadványok (Ism. Benda Kálmán) - 1139

FOLYÓIBATSZEMXE 1153 bontakozott ki. A lengyel politikusok a magyar példa nyomán léptek fel szintén az autonómia követelésével. 1861 elején August Gorayski a lengyel politikusok megbízásából Pesten járt, ittoni tárgyalásai eredményeként azt kellett leszögeznie, liogy a lengyelek saját követeléseik elismertetése terén nem számíthatnak magyar támogatásra. A februári pátens kiadása után a magyar ellenállás a lengyeleket is felbátorította. 1861 májusában Adam Sapieha jött Pestre, s az ő hatására a magyar politikusok elfogadják az ellenzéki hare gondolatát. Augusztusban Franciszek Smolka, a vezető lengyel politikus fordult meg Pesten, s ekkor megismerkedett a magyar tervekkel. A Reichsratban a lengyel politikusok a magyar álláspont mellett léptek fel, az 1848-as törvények érvényesítését követelték, Schmerlinget okolták a magyarok ellenzék magatartásáért. Ugyanakkor Galícia számára autonómiát követeltek. A nagy számban fellépő lengyel képviselők magatartása nyomán számos helyeslő felirat érkezett hozzájuk Magyarországról, Csehországból, más osztrák tartományokból, s ezek a népek együttműködését hangsúlyozzák a centralista kísérletekkel szemben. A lengyel politikusok már ekkor lehetségesnek tartottak valamiféle osztrák—magyar kiegyezést. A lengyeleknek eV, a következetes magatartása az abszolutisztikus centralizmussal szemben megnyerte számukra a birodalom egyéb népeinek a rokonszenvét, a lengyel— magyar barátság különösen megerősödött, ez magyarázza azután azt, miért segítették a magyarok olyan jelentős mértékben a lengyeleket 1863-ban. (N) Zeitschrift für Geschichtswissenschaft A Német Demokratikus Köztársaság történészeinek vezető folyóirata. 1963. évi 1. számában Dieter Friclcc : A polgári pártok és a német nemzet legfontosabb kérdései. A németországi polgári pártok történetének kutatásához és ábrázolásához c. tanulmányában (29 — 77. 1.) egy 1962 márciusában tartott előadásának bővített és átdolgozott szövegét tette közzé. Megállapítja, hogy a polgári pártok történetének a kutatását a haladó német történészek eddig elhanyagolták, mert elsősorban a munkásmozgalom történetére vonatkozó kutatásokban kellett sok mulasztást pótolni. A német polgári pártok kutatása során természetesen még inkább kiderül, hogy különösen a német burzsoázia milyen megalkuvó, gyáva és aljas szerepet játszott. De vannak a német polgári pártok történetében haladó hagyományok is, egyes kispolgári pártok imperializmusellenes volta például, s a NDK történészeinek ezeket a hagyományokat is fel kell tárniok. Ezek után a kutatás néhány elvi problémáját veti fel, abból az alapvető lenini tételből kiindulva, hogy a pártok harca az osztályharc legvilágosabb, legtökéletesebb formája. A régebbi német polgári történetírás, ha egyáltalában foglalkozott a politikai pártok történetével, tagadta azok osztályjellegét. A mai nyugat-német történetírás csak ak

legutóbbi években kezdett ilyen irányú kutatásokkal foglalkozni, ezekben pedig csak kommunistaellenes szólamokkal találkozunk, a pártok fejlődésének lényeges kérdéseit természetesen nem vetik fel. A pártok történetének a kutatásánál persze elvi nehézségek is felvetődnek, a szerző utal arra a bonyolult viszonyra, amely az osztály és a párt között fennáll, s arra az ugyancsak bonyolult viszonyra, amely az egyén és az osztály között fennáll. A polgári pártok fejlődésénél igen jelentős szerepe van a hamis tudatnak, a valóság torzított megjelenésének. A burzsoázia és a proletariátus között levő középrétegek párt jai gyakran az osztályfelettiség illúzióját táplálják. Példaként utal a centrumpárt történetére. Ez a párt eredetileg igen heterogén elemeket gyűjtött össze, amelyeknek közös nevezője csupán poroszellenességük volt. A katolikus egyházi befolyás szélesebb rétegeket is be tudott vonni a pártba. Innen is látszik, hogy az osztályelemzés mellett egyéb szempontokat is figyelembe kell venni. A polgári pártok általában kénytelenek hazudni, ezzela tömegeket isineg tudják zavarni, s maguk mellé állítani. Csakhogy egy párt osztály jellegét nem tagjainak szociális összetétele szabja meg, hanem vezetői, s azok a célok, amelyekért a párt harcol. Végül kiemeli a szerző valamennyi német polgári párt nemzetellenes jellegét, hiszen ezek a pártok taszították az országot kétszer is a katasztrófába. A 2. számban Marion Einhorn és Heinz Habedank : A szocializmus programja és a történészek feladatai az NDK-ban címen (237 — 260. 1.) a Német Szocialista Egységpárt VI. kongresszusa által a társadalomtudományok elé kitűzött feladatokat konkretizálják a kongresszus útmutatása nyomán a német történettudományra. A hazafiasságra és az internacionalizmusra, a munkához fűződő szocialista viszonyra való nevelés, a tudományos világnézet elterjesztése s a burzsoá ideológia elleni harc — ebben látja a kongresszus általában a társadalomtudományok feladatait az adott fejlődési szakaszban. De a kongreszszus konkréten is kijelölte a történészek feladatait, a német munkásmozgalom történetének részletes megírásában és egy