Századok – 1963

Történeti irodalom - Helytörténeti kiadványok (Ism. Benda Kálmán) - 1139

FOL YŐIRATS Z К M LE 1149 sában nagy .segítséget, nyújtottak a testvéri szocialista országok, például Magyarország a földgáz hasznosításában. A 3. számban I. V. Dubinszkij : Új szakasz a szocialista világrendszer országai közötti gazdasági és politikai kapcsolatok fejlődésében (15 — 35. I.) címen az 1956 — 1961 közti fejlődés adataival és eredményeivel bizonyítja a szocialista internacionalizmus elveinek az érvényesülését, s -cáfolja meg a szocialista országok Moszkvától való függésének a legendáját. A szocialista országok energiarendszereinek az egyesítése, a Barátság olajvezeték létrehozása például, a KGST által irányított munkamegosztás, az egyes országok gazdasági fejlődésének konszolidálódása a nyugati szemlélőkre is mély benyomást tesz, elismerik, hogy a koordináció itt olyan » színvonalra emelheti a tudományt, amilyent ! a Nyugat mai eszközeivel nem tud elérni. — Ju. P. Jeljutyin : A „Szövetség a haladásért" — az USA imperialista politikájának új eszköze Latin-Amerikában (36 — 48. 1.) címen az 1961. március 13-án Kennedy által , meghirdetett Alliance for Progress előzményeit ós fejlődését mutatja be. 1946 — 1960 között az amerikai monopóliumok 8975 millió dollár nyereséghez jutottak Latin-Amerikából, ez az összeg nagyobb, mint az ugyanebben az időszakban újonnan befektetett egész magántőke. Az amerikai gazdasági befolyás már eddig is csökkentette az itteni fejlődést, míg 1945—1955 között ezekben az országokban a nemzeti termelés évi növekedése átlagosan 2,7%-ot tett ki, 1958 — 1960 között ez már csak óvi 1%-ot tett ki. Az 1961. augusztus 17-én Punta-del-Estében aláírt charta értelmében az USA olyan segítséget nvújt a latinamerikai államoknak, hogy ez a növekedés legalább évi 2,5%-ot érjen el (az egy főre eső termelést számítva). A charta célja világosan (ahogy ezt néhol ki is mondják) a „preventív forradalom", a gazdasági és társadalmi bajok felülről jövő megreformálása, az igazi forradalom elkerülése érdekében. Csakhogy az egyes országok uralkodó osztályai húzódoznak a reformok bevezetésétől, az amerikai segítség pedig a feladatokhoz képest jelentéktelen. A charta értelmében a latin-amerikai országoknak 20 milliárd dollár segélyt kell kapniok, ebből l milliárdot az első év folyamán. A megígért összegnek azonban ezideig csak negyedrészét kapták meg, a sztrájkmozgalom erősödése pedig azt mutatja, hogy a szabadságmozgalmat az egyes országokban éppenséggel nem sikerült elfojtani.— V.l. Popov : Az angol diplomácia és a Keleti Paktum (49 — 65. 1.) c. tanulmányában azt bizonyítja, az angol állításokkal ellentétben, hogy amikor a szovjet kormány 1933 — 1934-ben egy szóleskörű kelet-európai védelmi rendszer kiépítését javasolta Franciaország bevonásával, az angol kormányvolt az, amely a háttérből — Németország bevonását javasolva stb. — megakadályozta ezt, s így 1935-ben csak a Franciaországgal és Csehszlovákiával kötött egyezmények valósultak meg az eredeti elképzelésekből. — Pietro Secchia : Az olasz kommunisták és az ellenállás (95 — 108. 1.) hangsúlyozza, hogy az ellenállási mozgalom már 1939 előtt megindult. Elsősorban 1943 és 1944 eseményeit tárgyalja, bebizonyítja, hogy a mozgalom fő erejét a munkásosztály tette ki, és számos polgári politikust idéz, akik elismerik az Olasz Kommunista Párt döntő szerepét az ellenállási mozgalom kibontakozásában. — A. V. Guliga : A XVIII. századi német felvilágosodás képviselőinek történeti nézetei (109—121. 1.) c. tanulmányában időrendben haladva elemzi a különböző álláspontokat. G. Arnold, J. Moser, I. Iselin tudományos színvonalra akarták emelni a történetírást, kiragadni a teológusok és az udvari történetírók kezéből. G. E. Lessing már megsejtette egy új társadalmi rend körvonalait; a történeti fejlődésben a külső tényezőknek, többek között, az éghajlatnak tulajdonított döntő szerepet. J. Ch. Adelung a népesség számának az alakulásában kereste a fejlődést meghatározó okot, s úgy vélte, hogy az emberiség története elsősorban a kultúra története. Bizonyos materialista elemek már itt is felbukkannak, s még inkább a következőknél. Herder mélységesen meg volt győződve az emberiség haladásáról, ennek a haladásnak a törvényeit olyanoknak tekintette, mint a természeti törvényeket. A fejlődés rugóit külső és belső tényezők kölcsönhatásában kereste. Nagy érdeme volt, hogy leszámolt az Európa-centrikus szemlélettel, s felvilágosult nézetei ellenére nem ítélte el egészen a középkort, hanem abban is meglátta a haladás elemeit. Kant is fejlőr dést látott a társadalomban, s ennek mozgatóerejét a társadalmi antagonizmusban találta meg. Schiller, aki a jénai egyetemen az egyetemes történelem tanára is volt, szintén a haladás mellett foglalt állást. Meglátta azt, hogy az emberek egyéni céljai, vágyai és tevékenységük társadalmi eredményei között ellentét áll fenn. Eleinte a francia forradalom lelkes híve volt, később elhidegült, s a fokozatos, nem forradalmi haladást az esztétikai neveléstől várta. Goethe az 1780-as években közel állt Herder felfogásához, s a francia forradalomnak is híve volt (bár az ellene harcoló seregben szolgált). Később azonban ő is elfordult tőle, egy egészen sajátosan értelmezett kereszténységet tartott a fejlődés nagy