Századok – 1963

Történeti irodalom - McCord; N.: The Anti-Corn Law League 1838–1846 (Ism. H. Haraszti Éva) 1130

TÖRTÉNETI IRODALOM •>1131 A szerző nyolc rövid — mintegy 20—20 oldalas — fejezetben tárgyalja a Gabonatörvény Elleni Liga működésének nyolc esztendejét. A Liga alapításának körülményei, az 1838—39-es mintegy másfél esztendőben, mindazokat a problémákat és nehézségeket feltárták, amelyekkel a további években a Liga vezetőinek szembe kellett nézniök és meg kellett birkózniok. 1840-ben a Gabonatörvény Elleni Mozgalom központi vezetői világosan látták, hogy az agitáció új formáira kell áttérniük. Cobden tudta, hogy a gabonatörvényeket a parlamenttel kell visszavonatni, a parlamentet pedig kizárólag politikai eszközökkel lehet megmozgatni, a Liga viszont csak a létező keretek és pártviszonyok között tudott politikai munkát kifejteni, azok megváltoztatására nem volt képes. Ezért kellett a néppel megértetni, hogy „üdvözülése", azaz a gabonatörvények visszavonása a szavazásnál dől el. A Liga vezetői tehát mindent elkövettek, hogy az 184l-es általános választásokon képviselőik mandátumokhoz jussanak. E választások során bizonyosodott be, hogy a freetraderekkel és a Ligával, mint komoly politikai tényezővel kell számolnia a többi politikai pártnak. A gabonatörvények kérdése egyik fő választási kérdéssé, konkrét politikai kérdéssé emelkedett. Egyidejűleg újjászervezték a Ligát is. Wilson a Liga adminisztratív vezetője, Manchesterben és Londonban egyaránt bevezette a tagok számára a heti gyűléseket, felosztotta 12 körzetre az országot, és valamennyi körzet számára állandó előadót biztosított. A propaganda szervezetet oly mértékben kívánták kiszélesíteni, hogy röpirataik az ország valamennyi választójához eljussanak. A következő választásokon Free Trader többség biztosítása volt a kitűzött cél. A Liga legkitűnőbb és legnevesebb emberei, Cobden, Bright és más vezetők vettek részt az 1842—43-as nagy propaganda utakon, Közép- és Kelet-Angliában, valamint Skóciában. Hivatalos és félhivatalos eszközökkel, propaganda fortélyokkal igyekeztek megnyerni a választókat. Nagy, látványos épületet emeltek Londonban a Ligának és hivatalosan a Cityt tették meg a freetrader mozgalom központi helyéül. (A valóságban az irányítás mindvégig Manchesterből jött.) 1843 kora tavaszán vaskos összegekért kibéreltek néhány londoni színházat — Drury Lane-t, Covent Garden-t — ,,tömeg"-gyűléseket tartottak, s mind a közvéleményt, mind a parlament alsóházának képviselőit igyekeztek ügyük számára megnyerni. Nem hanyagolták el a mezőgazdasági vidékek bórlőgazdáit sem, hiszen az ő szavazataik erősen befolyásolták a politikai hatalom alakulását . Számottevő eredményeket mégsem értek el a ligások a bérlőgazdáknál. A Liga vezetői azonban nem csüggedtek. Ügynökeik révén évről-évre pontos, országos adatokat szereztek a választókerületekről. Ilyen tapasztalattal egy politikai párt sem rendelkezett az országban. A Liga szónokai állandóan arra buzdították hallgatóikat, hogy 40 shilhnges hasznot hajtó földbirtokokat vásároljanak, ami által egyben a szavazati jogot is elnyerik. A Liga vezetői két külön hivatalt állítottak fel a választási kérdésekkel kapcsolatos munkák lebonyolítására, és voltak időszakok, amikor 30 ügyvédet is foglalkoztattak. E választási harc eredményei: nagy erőfeszítések, anyagi áldozatok és csupán részleges győzelmek. Ennek ellenére, 1843-tól a Liga elismert — a Times szavaival —- „nagy tényező" lett az ország politikai életében, új hatalom, az ország legfejlettebb politikai szervezete. A szerző külön fejezetet szentel — a hetediket — a Liga hatalmasan kiépült szervezote leírásának. Itt kapjuk meg a Liga ügymenetének és adminisztrációjának pontos leírása mellett a Liga vezetőinek, ha nem is kielégítő, de jellemző portréit is: Cobden tevékeny és pontos hadvezérként jelenik meg, J. Brightet kitűnő szónokként, G. Wilsont pedig a színfalak mögül vezérlő nagyszerű szervezőként mutatja be McCord. E fejezetben kapunk hasznos és részletes kifejtést a Liga propaganda tevékenységéről. Módszereik kitűnőek, modernek, s a maguk idejón páratlanok voltak, de önmagukban nem vezethettek célhoz és eljött az 1846—46-os esztendő, amikor a Ligának a döntő ütközetet a parlamenten belül kellett megvívnia. Ennek az ütközetnek a kimenetele nem volt kétséges, minthogy a két ellenséges hadvezér, Cobden és az 1841-ben hatalomra került konzervatívok vezére, Sir Robert Peel, a miniszterelnök, saját párthíveiknól sokkal jobban és korábban megértették, hogy visszavonhatatlanul eljött a gabonatörvények eltörlésének az ideje. A gabonatörvényellenes mozgalom egy másik angol történetírója szerint egy nagyobbszabású brit államférfiú a XIX. század első felében csak azon az úton utazhatott, amelyik a szabadkereskedelem felé vezetett. Peel ilyen államfórfiú volt; származása és neveltetése egyaránt erre a szerepre tette alkalmassá. McCord kitűnően vezeti végig Cobden és Peel parlamenti harcának, majd együttműködésének útját. Peel 1846 elején terjesztette elő az alsóházban a gabonatörvények eltörlésére vonatkozó javaslatát, amelyet a Liga vezetői a maguk részéről elfogadtak. Míg Peel javaslata a maga megszokott parlamenti útját járta, a Liga a végletekig fokozta agitációját. Szónokai forradalmi helyzet előidézésével fenyegették a Lordok házát, ha az el meri vetni Peel javaslatát. A javaslatból a Liga nyomására lett törvény, s ez a tény a szerző szilárdan megalapozott előadásából mindenki számára kétségtelen. Mégis szerzőnket nem győzi