Századok – 1963

Történeti irodalom - McCord; N.: The Anti-Corn Law League 1838–1846 (Ism. H. Haraszti Éva) 1130

1132 TÖRTÉNETI IIÎODALOM meg a saját maga által összeállított temérdek bizonyító anyag. Szerinte a Liga nagy lármát csapott, de a gabonatörvények eltörlésében, az 184li-os „ВереаГ'-Ьеп nem volt döntő szerepe. Művének nagy csattanójánál, a drámai feszültség tetőpontján mond bizonyos értelemben csődöt McCord. lia jobban szemügyre vesszük a munkát abból a szempontból, hogy értékes anyagából mit szűrt le a szerző, milyen következtetéseket vont le, hiányérzetünk marad. Mondanivalója addig kitűnő, amíg az anyagot szólaltatja meg, amikor összegez vagy magyaráz, szavai nem győznek meg, és ennek következtében keveredik néha a szerző ellentmondásba, ós ez vezet néhol a szerkezeti hiányosságokhoz (például az 1839 40. év jellemzését egy fejezetbe kellett volna összevonni, mivel annyira azonosak a problémák). Bizonytalannak érezzük a Liga alakulásáról s ez alakulás tényében szerepet játszó csoportokról mondottakat. Továbbá, bár a hetedik fejezetben teljesebb portrét kapunk a Liga vezetőiről, mint korábbi kínálkozó oldalakon, Cobden összetettebb politikai egyéniségének jellemzésével is adósunk marad, a többi vezető egyéniségének pedig csak egysíkú ábrázolását nyújt ja. Azáltal, hogy a szerző kizárólag az adatain keresztül közli mondanivalóját, értékes munkát végzett a Liga szervezetére és adminisztrációjára vonatkozóan, ugyanakkor nem futja erejéből az általános gazdasági helyzet jellemzésére. Forrásai - a levéltári anyagokon túlmenően: a korabeli sajtó és memoárirodalom, regények valamint politikai történeti összefoglaló művek és néhány mű a chartista mozgalomról — arról tanúskodnak, hogy a szerző nem is törekedett erre. Az egész munkában nem történik említés például David Ricardóról, aki a gabona vámellenes parlamenti beszédeiben és irataiban (1819—23) teljesen kidolgozta a gabonatörvény elleni mozgalom elméletét. De nem történik említés Engelsről sem, aki az 1842—44-es esztendőkben Manchesterben élt és, mint szemtanúnak e tárgykörről szóló írásai hiteles forrásanyag minden rendű, rangú és politikai meggyőződésű kutató számára. Éppen az 1842-es helyzet, az augusztusi nagy sztrájk tárgyilagos értékeléséhez lettek volna McCordnak Engels elemzései nagy segítségére. Ahelyett, hogy a szerző a közvetett bizonyítás elemeivel élne — amelyre az 1842-es sztrájk ismertetésénél bőven kínálkozik alkalom —, Cobden véleményének és politikájának hatása alá került, ugyanakkor, amikor viszont adatai kitűnően leleplezik e vélemények és e politika mögött meghúzódó igazi rugókat . így válik e munka — a szerzőnek semmiképpen sem tudatos közreműködése folytán — kiváló bizonyító és kiegészítő anyaggá mindahhoz, amit Marx és Engels zseniális éleslátással e témáról a 40-es években kifejtett, Nem érthetünk akonban egyet a közelmúltban elhúnyt társadalomtörténésszel, O. D. H. Cole-lal, aki a szerzőt némileg azért marasztalja el, mert feltétel nélkül csodálja a Ligát, a chartisták minden csoportja felé irányuló megvetéséből azonban nem csinál titkot. (English Historical Review, 1959 júl.) A szer/.ő helyzetéből és témaválasztásából adódóan természetes módon nem a chartista mozgalom oldaláról és szempont jából közelíti meg az ipari burzsoázia harcát és szervezetét. Ezt nem is várhatjuk tőle. Adataival kétségtelenül bizonyítja azonban a chartista mozgalom tömegerejét, kiterjedtségét és veszélyességét az uralkodó osztályok számára — mindazon valóságos ismérvét és járulékát a mozgalomnak, amelyet pedig nem egy angol történész kétségbe vont. Világosan látjuk McCord adataiból, hogy az ipari burzsoázia és szervezete, a Liga a munkásságot és forradalmi mozgalmát erőnek és nem elhanyagolható ellenfélnek tekintette. Nem véletlen tehát, hogy a chartista tömegmegmozdulások idején, 1839-ben alakult a Liga, akkor — bár a szerző ezt nem mondja ki —-, amikor a munkáskórdés nemzeti kérdéssé, országos üggyé emelkedett, Cobden szerint a teendő a chartistákkal szemben: „Tervünk csak az lehet, hogy a két chartista frakciót egymással harcolni engedjük és felállítjuk a mindkettőtől független »repealerekből« álló munkásosztály pártot." Cobden nem maradt meg az elgondolásnál. A Liga két nehéz és sikertelen esztendeje idején a Liga vezetői megkezdték a munkások között az ellenagitációt. 1839 februárjában Cobden megbízott egy Watkin nevezetű fiatalembert, hogy szervezzen meg Manchesterben olyan munkásokból álló freetrader egyesületet, amelyik kópés megfékezni a chartistákat, így alakult meg az „Operative Anti-Corn Law Association", amely külön helyiséggel és adminisztrációval rendelkezett, 1839 áprilisától pedig hetente kétszer gyűlésezett. Ezeket az ún. „operative" egyesületeket azután országszerte felállították. A vezetést természetesen a középosztály biztosította, a tagság pedig a munkásságnak, a középosztállyal való együttműködésre hajló, „jobban fizetett, műveltebb és tisztességesebb" részéből adódott. A chartistaellenes „operative" munkás-egyesületek nemcsak „ideológiailag" vették fel n harcot a chartistákkal, hanem szövetkezve O'Connell ír vezér birkaerős ír „báránykáival", fizikailag is. Manchesterben például a chartista és Liga gyűlések éveken át valóságos hadszíntérré változtak, ahol a megfizetett nagyerejű „operative" és ír fiúk még a chartista oroszlánnak nevezett híres vezérrel, O'Connorral szemben is tettlegességre