Századok – 1963

Történeti irodalom - Monnerjahn; Engelbert: Giovanni Pico della Mirandola (Ism. Hatos Géza) 1128

TÖRTÉNETI IRODALOM 1129 ismerte, akkor teljesítményét csak csodálni lehet. Ezt a nagy és a XV. századi itáliai humanizmus szempontjából igen jelentős anyagot Monnerjahn igen nagy hozzáértést ÓK elmélyült kutató munkát bizonyító könyviben mutatja be. Müvében többször rámutal, hogy Pico tanait igen nehéz, majdnem lehetetlen egységes rendszerként kezelni. A páduai egyetem Pico ott jártakor az újra virágzásnak indult averroizmus fellegvára volt, s a kettős igazság tana a teológiai igazságok filozófiai módszerekkel való megméréséhez vezetett. Paolo Yeneto ,,Tract at us summularum logicae" című műve az egyetem hivatalos tankönyve volt. Elia del Medigo pedig egy Ezdrás-kommentár révén a Kabbala gondolatrendszerével ismertette meg. Mindezek a tanok egyre inkább arra a felismerésre vezették Picot, hogy a szellem világénak harmonikus kozmosznak kell lennie. S ebben a harmonikus világban csak egy igazság lehet, vagy nem lehet igazság. Ennek megvalósítása érdekében akarta összefogni az irányzatokat. A gondolatrendszer középpontjában pedig ott áll az ember, a „vinculum et nodus mundi". К köré a középpont köré építette fel rendszerét, s a teológiát az emberi élet és lót szolgálatába akarta állítani. Természetesen ez a Pico-féle gondolatrendszer a hivatalos teológiához való viszonyában nem lehetett és nem is volt kifogástalan. Miután a szabadság Pieonál meghatározatlanságot jelent, önként következik, hogy az ember e szabadság birtokában nem lehet alávetve a világot uraló törvényeknek. IIa ez nem volna így, az embernek nem volna lehetősége a választásra, s így nem lehetne „plastes et. fictor sui ipsius". 1С gondolatból következik Pico egyik legmerészebb állítása, az ember isteni „in quanto créa perché créa se stesso e il suo mondo; non perché nasee Dio, ma perché si fa Dio" (amennyiben teremt, mert magát teremti és az ő világát; nem mert Istennek születik, hanem mert Istenné teszi magát, darin : Vita e Dottrina. 90. l.).Pico e tételéhez Garinon kívül Gassier is hozzászólt, aki szerint Pico az embernek teremtőerőt tulajdonít. Ezzel kapcsolatban rá kell mutatni arra, hogy .Monnerjahn többször tesz említést arról, hogy Pico kifejezései sokszor félreérthetők, mint pl. a fenti idézetben is. Magyarázatai azonban azt a látszatot keltik, hogy Pico gondolatait radikális lényegüktől igyekszik megfosztani, illetőleg azt tompítani, к összhangba hozni a tekintélyek tanításaival. Pedig Pico tanainak értékét éppen ez adja meg. (Szükséges megemlíteni, hogy azok a tekintélyek, akikre Pico hivatkozik, nem minden esetben voltak a hivatalos egyház által elismertek. Ilyen volt pl. Origenes, hogy csak őt említsük, akire Pico oly sokat támaszkodott, hiszen egyik központi gondolata is tőle származik, az, hogy az ember a mindenség összefogója.) Ahhoz, hogy Pico meg tudja alkotni bölcseleti rendszerét, s el tudja végezni azt a hatalmas szintézist, amelyre törekedett, elsősorban módszerre volt szüksége. Meg kellett találnia a megismerés útjait. Két út állt számára nyitva: a racionális logikai diskursiv és a misztikus int uitív út. Ehhez járult még kiegészítésül a „via amorosa". Ezek az utak segítették a mindenséget, ezt a hatalmas művészi alkotást megismerni, melyet Pico szerint Isten „con musico e armonico temperamento" alkotott. Érdekes megjegyezni, hogy Pico felfogásának filozófiai megfogalmazása milyen tisztán tükröződik Leonardo da Vinci képein, aki oly tökéletesen ábrázolta művészetének eszközeivel a „concorde discordia"-t. Mindent amit meg lehet ismerni, és Pico szerint minden megismerhető, igen jól ki lehet olvasni a természetből, melyet nyitott könyvnek nevez. A természet erőit pedig a mágia segítségével lehet felszínre hozni. Hitt abban, hogy a világot egy szó vagy hang hozta létre, s aki annak a nyelvnek a birtokába kerül, melyen ez a szó elhangzott, megfejtheti a mindenség titkait. Ezért tanult Pico keleti nyelveket, s ezért igyekszik oly nagy nyelvismeretre szert tenni, ha nem is beszélt 22 nyelvet, mint Voltaire megjegyzi. Ezért tanulmányozta a Kabbalát. E megismerkedés első nyomai a Commentoban találhatók. Érdekes megjegyezni, hogy soha sem jutott arra a gondolatra, hogy a Kabbala nem egyidős a mózesi könyvekkel. A Kabbala nem tartalma miatt ragadta meg Picot. Ismeretei nem voltak mélyek és átfogóak, mint ezt Garin megállapítja, és nyomán Monnerjahn is kifejti, habár ez a felfogás nem egészen helytálló. Picot Monnerjahn szerint inkább a módszer érdekelte. A három módszer, amellyel a kabbalisták a szövegeket vizsgálták, úgy tetszett Pico előtt, hogy kezébe adják a titkok kulcsát. Miközben ezeket a titkokat, kutatta, Pico egyre távolabb került a hivatalos egyházi felfogástól. Az ezzel összefüggő kérdéseket Monnerjahn igen óvatosan kezeli. Azt ő is látja, hogy Pico gondolatrendszerében az egyház és a szabadság nem fér meg együtt, s hogy Pico korlátokat és megkötöttségeket lát benne, de nem vonja le a végső és egyedül helyes következtetéseket. Nem látja meg azt, hogy Pico az egyházon belül a szabad vitát szerette volna megvalósítani, másszóval a teológiai tételeket filozófiai módszerekkel vizsgálni. Az igazsághoz ebben a kérdésben Garin járt egészen közel, aki az Apológiát „tutta una ribellione"-nak nevezte. Anagnine mindezt azzal akarta enyhíteni, hogy Picot csak az egyház érdekei vezették. Mindez azonban szétfoszlik a híres 900 tétel tanulmányozásakor. Ezekből világosan látni, hogy igaz ugyan, hogy az egyházat mint szervezetet nem támad-12*