Századok – 1963

Történeti irodalom - Monnerjahn; Engelbert: Giovanni Pico della Mirandola (Ism. Hatos Géza) 1128

1128 TÖ RT1ÓNETI 1KODALOM ket érintjük. Éppen ezért csak egészen röviden egy-két olyan hiányra szeretnénk felhívni a figyelmet, amelyek nem annyira a megírottak hiányosságaiból, mint inkább az olvasó kíváncsiságából fakadnak. Nagy kár, hogy a könyv nem foglalkozik bővebben a LSzP tömegbázisának alakulásával, a párt szervezeti kérdéseivel. Kitérni ez elő] nem tud. hiszen a párt politikájában bekövetkezett változás (191 (i, 1917) enélkül meg sem érthető, de a részletes elemzés elmarad. A szerző utal erre a hiányosságra bevezetőjében, véleménye szerint ennyiben nem is lehet ezt a művet a párt egész történetének tekinteni. Ez persze így túlzás. Hiszen Jablonski így is többet tett az eddigi ilyen irányú kezdeményezéseknél, de valóban hiányos ez az elemzés, és igen érdekes következtetésekkel marad adós a szerző. Hasznos következtetéseket lehetne levonni például a lengyel légiók kispolgári összetételéből stb., a nacionalizmus tömegbázisának alakulására vonatkozóan. Henryk Jablonski könyve igen alapos elemzését adja a LSzP és a többi lengyel párt politikájának. De ez az elemzés csak a LSzP-tól jobbra álló pártokra terjed ki. Úgy érezzük, hogy azok a részek, ahol a lengyel baloldali munkáspártok politikájával foglalkozik, túl vázlatosak, és ezért kissé le is vannak egyszerűsítve. Nem igen lép txil a már általánosan ismert megállapításokon. Kár, hogy a szerző nein tudta kutatásait kiterjeszteni erre a terület re is, bizonyára tett volna e téren is időtálló megállapításokat. Ez a vázlatosság különösen indokolatlan 1917/18-ban, amikor a lengyel forradalmi munkásmozgalom fellendült (a Tarnobrzegi parasztköztársaság, a Dabrowa Völgyi Vörös Gárda és munkás hatalom stb.). Különösen hiba, hogy jóformán nem esik szó a munkástanácsokról, melyek pedig az egész volt Kongresszusi Lengyelország területén megalakultak, és igen jelentős szerepet játszottak. Annál is inkább) hiányzik ez, mert ennek ismeretében a LSzP burzsoámentő politikája még világosabbá válnék. Mindezeket persze nem lehet egyetlen kötetben megoldani. Henryk Jablonski könyvének talán egyik nagy érdeme, hogy felkeltette a figyelmet ezen kérdések iránt is, és igen megnövelte az igényt a legújabbkori munkásmozgalmi problémák feldolgozására. P. Szo KŐI,Л v KATALIN E N G E L BE RT M 0 N N E R J A H N : GIOVANNI PICO DELL A MIRANDOLA Ein Beitrag zur philosophischen Theologie des italienischen Humanismus (Wiesbaden, Franz Steiner Verlag GMBH. 1960. V-XI, 236 1.) ADALÉK AZ OLASZ HUMANIZMUS FILOZÓFIAI TEOLÓGIÁJÁHOZ Mióta 1860-ban Jakob Burckhardt „Kultur der Renaissance in Italien" című művében oly magasztalóan emlékezett. Pico della Mirandolára, azóta személye és gondolatrendszere szinte állandó tárgya a XV. századi itáliai humanizmus kutatóinak^ A kiterjedt kutatások ellenére jelentőségét felismerni, felmérni és helyét kijelölni a korabeli humanisták között nem könnyű feladat. Pico átmeneti korban élt. A középkor egész gondolatrendszere már nem volt képes a fejlődéshez alkalmazkodni, az új gondolatáramlatok befogadására az Aquinói rendszere már nem volt alkalmas. A firenzei zsinat, majd Konstantinápoly eleste, s Itália, s ezen belül Firenze kiterjedt kapcsolatai mind új eszmék beáramlását segítették elő. Ezek az ríj eszmék sok megoldatlan kérdést vetettek fel, s ezek a megoldatlan vagy új értékelést kívánó kérdések csak fokozták azt a nyugtalanságot, mely az amúgy is eléggé felbolygatott Firenzére jellemző volt. Lorenzo Medici helytelen gazdaságpolitikája egyre inkább aláásta Firenze szilárdságát. Az áruforgalom elhanyagolása oda vezetett, hogy a kilencven fióküzlet egymásután csukta be kapuit. E helytelen gazdaságpolitika következményeképpen a gazdasági hatalom politikailag alárendelt csoportok kezébe került, s a külsőre ragyogó Firenze a bizonytalanság városává vált. A Medici zsarnokuralom még csak elősegítette ezt. A Stato lassú széthullási folyamata természetszerűen tükröződött a bölcseletben is. A páduai és párizsi egyetemen tanult Pico világosan látta a főfeladatot, még pedig azt, hogy a széthulló régi helyébe egy új, mindent átfogó és magába foglaló, s főleg mindenkit kielégítő bölcseleti rendszert kej] alkotni és állítani. Pico munkássága mennyiségileg is meglehetősen nagy. 1485 és 1492 között tizenegy jelentős munkát írt, nem számítva ezekhez kiterjedt levelezését. Ha ehhez még hozzátesszük, hogy korának majdnem egész teológiai és filozófiai tudásanyagát