Századok – 1963

Történeti irodalom - Világtörténet I. köt. (Ism. Ferenczy Endre) 1113

1116 TÖRTÉNETI IRODALOM tunk az Indus völgyének vidékén. Ez a fejlett csatornázási rendszert építő, rabszolgatermelési rendre támaszkodó civilizáció színvonal tekintetében nem maradt el a mezopotámiai műveltségtől, mellyel minden valószínűség szerint intenzív összeköttetésben állott. L. I. Dumán a Kína történetével foglalkozó fejezetek (XVII. és XXVI.) szerzője kiemelei a geográfiai tényezők fontosságát a történelem előtti Kína lakosságának életviszonyaira és az irodalmi források, főként a Történelmi feljegyzések (Kína első általános története, Sï-ma C'ien műve) alapján azt a feltételezést fogadja el, hogy az i. e. 3. évezredben még megvoltak az anyajogú nemzetség csökevényei Kínában. A 3. évezred végén feltűnő két törzs, a hia és sang küzdelme az i. е. XVIII. században a sangok győzelmével végződött, és ennek nyomán jött létre a Sang-Jin állam, a Sang-dinasztia uralkodása alatt. A régészeti források, főként Sang városának, e birodalom utolsó fővárosának emlékei alapján színes részletes képet ad a szerző az első jelentékeny kínai civilizációról, mely jellege szerint már rabszolgatartó volt, bár a nemzetségi társadalom csökevényeit még magában hordozta. Az i. е. XII. században uralomra jutó Csou-dinasztia korszaka alatt (i. е. XII.—111. sz.) Kína hatalmas fejlődésen ment át, és ennek történetét már nagyobb számú forrásból ismerjük, mint az előző korét. A forrásokból az erős osztályelnyomás és a társadalmi osztályok egyre élesedő harca bontakozik ki szemünk előtt. A despotikus jellegű királyságban minden föld tulajdonosa a király, de idővel az arisztokrácia a földek egyre nagyobb hányadát vette a saját tényleges birtokába. A földművelő osztály vállaira roppant terhet jelentett az, hogy a közös földek megmunkálása mellett a katonai szolgálatot és egy sor egyéb állami és földesúri kötelezettséget kellett teljesítenie. A legsivárabb sors azonban itt is a rabszolgáknak jutott, akik családostól adás-vótel tárgyai voltak, áruk pedig nem volt magasabb a barom áránál. A Csou-birodalom első korszaka, a Nyugati Csou-birodalom az i. e. VfII. században összeomlott. A birodalom számos tartományra hullott szét, és a régi dinasztia tényleges hatalma már csak a keleti országrészekre terjedt ki (Keleti Csou-birodalom). A VII— VI. században Kína területén öt nagyobb királyság alakult ki, melyek magukba olvasztották a többi kisebb államot. E rendkívül bonyolult politikai fejlődést a szerző éppen olyan kitűnően foglalja össze, mint amilyen kitűnő az az áttekintés is, melyet a belpolitikai harcokat követően a kínai kultúra, a tudomány és filozófia teljesítményeiről ad. Ehhez járul végül a kínai írás, a kínai irodalom és a kínai szellemi élet kifejlődésének rövid, de áttekintő előadása. Irán és Belső-Ázsia történetét V. V. Sztruve világítja meg az Achaimenidák perzsa birodalmának megteremtéséig (XXIV. fejezet). A régészeti leletek alapján bemutatja e terület lakosságának gazdasági életét, a termelőerők fokozatos kifejlődését, a mód, majd a perzsa állam kialakulását, valamint a Közép-Ázsia területén létrejött első állami alakulatokat (Horezm, Baktria). Az égei civilizáció és Görögország legrégibb történetét tárgyaló fejezetek (J. A. Lencman tollából) a legújabb kutatások (elsősorban a lineáris В írás megfejtéséből adódó eredmények) alapos felhasználásával festenek képet az Egei-tenger szigeteinek és Hellasz legrégibb fejlősédének korszakairól. Elmélyült újraszerkesztői munkával eleveniti meg a szerző előbb a minosi (krétai) kultúra gazdasági és társadalmi viszonyait, majd a középhellasi periódus tömör, de nagyon világos áttekintése után a késő-hellasi periódus, a my kénéi kultúra vizsgálatára tér át. A lineáris В írás megfejtése nyomán elolvashatóvá vált knossosi és pylosi táblák segítségével képet fest a szerző a mykénéi társadalomról s abban a rabszolgák helyzetéről. Ä „Görögország az i. е. XI—IX. században" c. fejezetben (XXVIII.) a szerző rámutat arra, hogy a vas használatának elterjedése a termelőerők milyen nagyarányú fejlődését vonta maga után. Az 1949-ben Athénben végzett ásatások eredményei lehetőséget nyújtanak arra, hogy a szerző az i. е. X. századi kézműipar fejlettségót megfelelően értékelje, ami pusztán a homéroszi eposzok alapján eddig nem történt meg. A XXIX. fejezetben (Görögorszáz az i. e. VH—VI. században. A rabszolgatartó államok fpolisok] kialakulása) a szerző, D. P. Kallifztov rámutat arra, hogyan viszonyult az archaikus korban a rabszolgamunkához a kistermelők munkája, és elemzi a bérmunka kialakulásának okait. Sajnos itt néhány sematikus, közelebbről meg nem magyarázott, megalapozatlan állítással is találkozunk, melyekkel nem lehet egyetérteni. így pl. az a megállapítás, hogy „Görögország fejlettebb területein (pl. Attikában) ... az i. е. VIII — VI. században a legtisztább formában kialakultak az új rabszolgatartó viszonyok", nem fogadható el, mert a rabszolgatartó állam teljes kifejlődéséről csak a nemzetségi arisztokrácia és a demos harcának eldőlte után, tehát az i. е. V. század óta beszélhetünk. A szerző a társadalmi harc. nem egy fontos kérdése (így pl. a tyrannis bukása) fölött gyorsan tér napirendre, anélkül, hogy mélyebben megvizsgálná az alapvető társadalmi antagonizmusok jellegét. Világos és értékes viszont a szerző áttekintése az t. е. VIII —VI. századi görög deológiáról és kultúráról, ahol sok kitűnő és eredeti megállapítás sorakozik egymás mellé.