Századok – 1963

Történeti irodalom - Horthy Miklós titkos iratai (Ism. Ránki György) 1108

TÖIÍTIÜN-ETI IBODALOM 1111 ban a baloldali mozgalmak elleni harc „törvényes" kereteit teremtette meg, eddig is jelentőségének megfelelően tárgyalta történetírásunk. Utaltunk arra is, hogy ez a terror elemeinek a beépítését szolgálta az ellenforradalom konszolidált rendszerében. Soós tábornok levele (0. sz. irat) a törvény előzményeit tárja fel, szinte szó szerint igazolva történetírásunk álláspontját, hogy a fehérterror megszüntetésének igénye vetette fel a közvetlen terroruralomnak törvényes elnyomó eszközökkel való felváltását. Soós szerint 1920 nyarán bel- és külpolitikai nyomás miatt korlátozni kellett a katonai nyomozást , be kellett szüntetni az antibolsevista katonai nemzetvédelmet. „Katonai tényezők, akkor engedve a szükségességnek — írja a továbbiakban —, de csak azon feltételek alatt fogadták ezt el, hogy a) a csendőrség és rendőrség szaporíttatik és a belügyminiszter teljes felelősséget vállal arról, hogy a rendőrség tényleg képes a nemzetvédelem eddigi szerepét átvenni; b) hogy legzárosabb időn belül egy antibolsevista törvény alkottatik, mely erélyesebb mint az eddigi törvények, a bolseviki védelmet eszközlik. Hogy ne maradjon vákuum a régi ós új rendszer között, egy interminiszteriális értekezleten, melyen a vezérkari főnök is részt vett, az átmeneti intézkedések lettek letárgyalva, ós ottan ugyancsak kijelentve, hogy rohamosan elkészül az antibolsevista törvény." Soós tábornok levele azonban nemcsak a fehérterror és az 1921. III. tc. közti kapcsolatot mutatja be, de arra is utal, hogy e fasiszta jellegű törvénynek legerősebb szorgalmazói elsősorban szintén a katonai körökből kerültek ki. Egy további szempont, amelyre a kötet felhívja figyelmünket, Horthy személyes szerepe. A kötet második irata már erre utal. E szerint a nemzetgyűlés vezetői megegyeztek abban, hogy Horthy kormányzói jogkörét, amelyet az első tervezetben elégtelennek tartott, kívánsága szerint kibővítik. A továbbiakban még esik szó erről a kérdésről a kötetben; 1920-ban a házfeloszlatási jogot, a hadsereggel való rendelkezés jogát biztosították Horthynak. 1937-ben már esetleges felelősségre vonását is lehetetlenné tették. Szó esik azonban erről a kérdésről a továbbiakban is (52. sz. irat), eljutva egészen a Horthy-dinasztia megalapítására tett kísérletig, amellyel a kötetben közzétett iratok meglehetősen részletesen foglalkoznak. Horthy tehát nagy fontosságot tulajdonított jogköre pontos s lehetőleg minél szélesebb körű meghatározásának. Úgy vélem, történészeink sem tekinthetik ezt harmadrendű kérdésnek. Állam- és jogtörténeti szempontból is érdemes lenne Horthy helyzetét megvizsgálni, de eddigi ismereteink és kabinetirodájának az anyaga is utal arra a rendkívül széles lehetőségekre, amellyel döntését mind a bel-, mind a külpolitika kérdéseiben érvényre juttatta. Horthy döntései jó néhány fontos mozzanatát segítették elő az ország jobbratolódásának, a német fasizmushoz való lecsatlakozásának: állásfoglalása Gömbös mellett, s a házfeloszlatás 1935 elején, Imrédy másodszori kinevezése 1938 végén, Jugoszlávia megtámadása, a német megszálláshoz való hozzájárulás stb. — hogy csak a legdöntőbbeket emeljük ki. Az sem kétséges, hogy a militarizálási, s ezen keresztül a fasizálódási törekvések benne mindig hathatós támogatóra találtak, a hadsereghez való viszonyában azonban kétségtelenül volt bizonyos feudális nagyúri szemlélet is. Hatalmát a hadseregnek köszönhette, mindvégig támaszkodott a hadseregre, s maga is messzemenően elősegítette, hogy a hadsereg mind nagyobb szerephez jusson az ország politikai életében. A kettős kormányzat kialakulása többek között annak volt köszönhető, hogy Horthy a polgári és katonai hatóságok esetleges vitáiban, nézeteltéréseiben többnyire a katonaság oldalára állt. Ennek ellenére erős túlzásnak tartjuk a kötet összeállítóinak kommentárját (233. 1.), amely Werth törekvései mögött Horthyt véli felfedni. Horthy államfői helyzete 1940-ben már egyáltalán nem tette szükségessé, hogy hatalmát csak, vagy elsősorban a hadseregre támaszkodva tartsa fenn. Egyébként is, Horthy bizonyos fokig ekkor már átmeneti álláspontot foglalt el az uralkodó osztályok két nagy frakciója között. IIa döntései nagyobbrészt inkább a teljes német orientáció, a totális fasizmus irányában hatottak is, nem szabad figyelmen kívül hagyni jó néhány ellenkező irányú gesztusát sem. (1922-ben Bethlen mellé áll; nyilasellenesség; Teleki, Kállay kinevezése; Lakatos-kormány.) Összegezve: Horthy személyes szerepét a korszak egészében világosabban ós erőteljesebben kell érvényre juttatnunk. Áz eddigiekben főként magukról az iratokról, az iratokból kicsendülő történelmi tanulságokról szóltunk. A kötet összeállítóinak és szerkesztőinek munkája azonban megérdemli, hogy evvel a kérdéssel röviden külön is foglalkozzunk. Bár az iratok száma nem nagy, mégis a kötet rendkívül nehéz feladatot hárított közzétevői elé. A közzétett iratok átfogják az egész 25 év történetét, a legkülönbözőbb — kül- és belpolitikai, gazdasági, olykor személyes — kérdéseket érintik, így a korszak eseményeinek rendkívül széles ismeretét kívánják meg. Különösen abban az esetben, ha — mint Sziiiai Miklós és Szűcs László 11 Századok 1963/3.