Századok – 1963

A történelemoktatás kérdései - Hajdú Tibor: Károlyi Mihály és az 1918–19-es forradalmak 1092

1100 HAJDÚ TIBOK: KÁROLYI MIHÁLY ÉS A FORRADALMAK diktatúra katonai helyzete, az a gondolat foglalkoztatta őt is: nem lehetne-e márciust visszacsinálni, visszatérni októberhez. Ha más kiindulópontról is, de közeledett Kunfiék elgondolásához: a „szakszervezeti kormány" és az antantnak teendő engedmények mentsvárához. A kommün vezető embereivel folytatott eszmecseréiben a visszatérés útját kereste, mikor Böhm és társai már a „mérsékelt" szociáldemokrata kormány létrehozására szervezkedtek. Károlyi természetétől azonban idegen volt a konspirálás a kommunisták háta mögött, inkább elhagyta az országot és 1919. július 4-én Bécsbe utazott . Károlyi szolidáris maradt a magyar munkások forradalmával akkor is, mikor már nem bízott sikerében: ezért nem várta meg, hogy Budapesten neve a „demokratikus" ellenforradalom zászlajává váljék, s tett közzé Bécsben rögtön egy cikket, melyben félreérthetetlenül elkötelezte magát a szocializmus ügye mellett. „Európa sorsát a dolgozó emberiség fogja véglegesen eldönteni, nem pedig az uralkodók és diplomaták kis csoportja. Ma is változatlanul hiszem, hogy a magántulajdon szentségének dogmája régi értelmében nem tartható fenn, hogy a gazdaság messzemenő szocializálása fog bekövetkezni, ami a kapitalizmus visszaszorításával jár. Az orosz kísérlet — mondja Károlyi azoknak, akik a fiatal szovjetállam gazdasági nehézségeire és véres harcaira hivatkoznak — semmit sem bizonyít e felfogással szemben. Az orosz nép az éhség és a kétségbeesés súlya alatt cselekszik. Ha egyszer létrejön az európai proletariátus egysége, bizonyosan meg fogják találni a megfelelő eszközöket és utakat. Egy valóságos Népszövetséget is csak erre az alapra lehet építeni." 3. A forradalmak után A Tanácsköztársaság megdöntésében Károlyi egy pillanatra talán a polgári demokráciának, saját március előtti politikájának igazolását látta. De csak egy pillanatra ! A fehérterror tobzódása megadta az utolsó lökést Károlyi Mihály politikai fejlődéséhez! Jelen előadás kereteiben nem kísérhetjük végig azt a nagyszerű, de korántsom egyenes vonalú, tiszta, de ellentmondásokkal teli utat, melyet Károlyi a forradalom leverésétől haláláig eltelt 36 év alatt végigjárt. Csupán azt. kívánjuk néhány vonással vázolni, milyen hatással voltak a forradalmak tanulságai Károlyi további fejlődésére ós állásfoglalására. Ha az út végén meg akarjuk érteni, hova jutott el valaki, azt is számba kell venni: honnan jött. A következetes szocializmus, a proletárdiktatúra táborába különböző erők vezethetik a párt katonáit. Károlyit nem osztályhelyzete, még kevésbé az érvényesülés vágya vagy éppen fiatalos lelkesedés állította a kommunista párt mellé. Az ellenforradalom bosszúhadjárata minden ellen, aminek csak köze volt a haladás ügyéhez; a szociáldemokrácia megalkuvása, a polgári radikálisok tehetetlensége — ezt kellett megélnie, hogy, mondhatni morális alapon érkezzék el oda, ahová másokat osztályhelyzetük, elnyomottságuk felismerése vitt. Károlyi ahhoz a párthoz csatlakozott, amely egyedül szállt szembe mindent kockáztatva és semmitől sem félve a haladás gátjával, a közös ellenséggel: a fasizmussal. Károlyi morális indíttatása önzetlenségben tiszteletreméltó, de magában hordozta korlátait is: a proletárdiktatúra szükségességót a fehér diktatúrával mérve, megingott hite a proletárdiktatúrában, mikor évtizedek múltán úgy látszott, hogy a demokrácia az egész világon győzedelmeskedett, s mindig érzékenyebben reagált a diktatúra felesleges kinövéseire, mint azok, akik egész életükben érezték a tőke kíméletlenségét. Néhány hónappal az ellenforradalom hatalomrajutása után Károlyi eljutott annak felismeréséig, hog.v a Horthy-rendszer elleni harcot csak a kommunista párt vezetheti. Anélkül, hogy a marxizmus—leninizmus tanításait maradéktalanul magáévá tette volna, elhatározta, hogy a kommunista párt harcát az ellenforradalom ellen mindig támogatni fogja, s teoretikus meggyőződésből sem tesz vagy ír olyat, ami a pártnak ártana: egy morális indíttatású ember súlyos morális vállalása. 1920. május 4-én az Ausztriában internált Kun Béla Leninhez írt levelében beszámolt arról, hogy Károlyi Mihály közölte vele: a szociáldemokraták emigráns kormányalakítására szólították fel, ő azonban nem kíván „tárgyalásokat kezdeni velük. Hozzám fordult és kijelentette, csak a munkások és parasztok diktatúrájáért hajlandó fellépni és velünk közösen kíván dolgozni." Egyben felajánlotta anyagi támogatását az illegalitásban levő KMP-nak. Kun Lenin tanácsát kéri, egyben kifejti: szerinte » „Károlyit nem lehet a pártba bebocsátani, feltétlen személyes tisztessége (Anständigkeit) ellenére", mert ez zavart okozhatna. Károlyi végül abban állapodott meg a KMP vezetőivel: politikai téren mindenben támogatja a pártot, de formálisan nem lesz tagja, mert így cselekvési szabadságát és személyes befolyását jobban ki tudja használni a párt érdekében. Négy évtized távlata-