Századok – 1963

A történelemoktatás kérdései - Hajdú Tibor: Károlyi Mihály és az 1918–19-es forradalmak 1092

KÁROLYI MIHÁLY ÉS AZ 1918—19-ES FORRADALMAK 1099 Igaz, maradt még néhány vékony szál, ami az úri politikához fűzte, s utoljára eletében megpróbált szót érteni az ellenforradalom képviselőivel. Sikertelenül,- mert Bethlenéknek kapóra jött a Yyx-jegyzék — bukjon el Károlyi a békekötés népszerűtlen szükségszerűségén, s ők lesznek a bolsevizmus elleni keresztesháború lovagjai, akik elnyerik az antant támogatását. A minisztertanács március 20-i, délutáni ülésén Károlyi javasolta: a jegyzék elleni tiltakozásul mondjon le a kormány, és adja át a hatalmat a munkásságnak. „A párizsi békekonferenoia nem ismeri el a wilsoni elveket, ezért új orientációra van szükség, bel-és külpolitikában. Koalíciós kabinet többé nem kormányozhat, a termelés rendjót sem tudja biztosítani a mai rendszer már. Menekülést egyedül az internacionálé nyújthat. Ha a szocialisták egyedül veszik át a kormányt, új külpolitikai orientációra nyílik lehetőség." Március 21-én a kormány lemondott. Polgári tagjai éppúgy, mint Károlyi, abban a hitben voltak, hogy tiszta szociáldemokrata kormány alakul. ,,0 maga — mondta Károlyi a minisztertanács március 20-i ülésén — a hajó kormányán akar és fog maradni, s kitart, amíg lehet.. .kinevezi az új miniszterelnököt, aki majd előterjeszti a szociáldemokrata kormány névsorát." Annyit tudott, hogy az SZDP-ban a jobboldal háttérbe szorult, s ezért, de személyes szimpátiából is, Kunfi Zsigmondot akarta látni az új kormány élén. A szociáldemokrata párt vezetősége tisztában volt azzal, hogy a munkásság túlnyomó többsége a kommunistákat és a baloldalt: Landlert, Pogányt követi. így jött létre az egyesülés, amit persze Károlyival nem közöltek, amíg nem ismerték a kommunisták álláspontját, amikor pedig a megegyezés létrejött, akkor már kész tények elé kellett állítani őt. Egy hozzá közel álló baloldali publicista, Kéri Pál, vállalta március 21-ón este Károlyi felvilágosítását a való helyzetről. Kéri rögtön meg is fogalmazta az ismert proklamációt, mely szerint Károlyi lemond a hatalomról. Károlyi most már nem is tehetett volna mást, mint hogy belenyugszik az eseményekbe. Ha nem is könnyen, de gyorsan belátta, hogy neve, mely összefonódott a polgári forradalom fogalmával, semmiképpen sem fémjelezheti a proletárdiktatúrát. Máig sincs teljesen tisztázva az a kérdés, vajon aláírta-e Károlyi a híres kiáltványt, melyet, a forradalom békés lefolyása érdekében, azonnal ki is plakatíroztak. 1919 nyarán írt cikkében Károlyi így nyilatkozik: „Aláírtam a proklamációt, mely szerint leköszöntem és »átadtam a hatalmat a proletariátusnak«, amit az ténylegesen már előbb átvett és proklamált." 1956-ban megjelent, emlékirataiban azonban már legendának nevezi „a hatalom átadását". „Természetesen visszautasítottam ennek az abszurd dokumentumnak, a hisztéria és pánik szülöttének, aláírását." Hogy megjelenése után mégsem cáfolta meg a kiáltványt, azt egyrészt az ellenforradalom elleni szolidaritásával indokolja, másrészt, hogy később, a Tanácsköztársaság megdöntése után, a proklamáció írója a Horthy-bíróság kezére került ós halálos ítélet várt rá. A Tanácsköztársasággal szemben Károlyi M.ihály mindvégig lojális maradt. A proletái'forradalomban annak alapvető nemzeti és társadalmi jelentőségét látta, azt tartotta szem előtt, nem pedig a véleménykülönbségeket, melyek a proletárforradalomtól elválasztották. Már március 22-én délelőtt sietett a tanácskormányt támogató nyilatkozatot adni a sajtó részére. Ebben nem beszólt a hatalom átvételének körülményeiről, de más belpolitikai kérdésekről sem, leszögezte, hogy kormánya annak idején a népakaratnak megfelelően alakult meg, de tevékenysége meddő maradt. „A wilsoni doktrínákat kapitalista alapon végiggondolni nem lehet," ezért „ami most történt, az természetes". Nyilatkozatában Károlyi ismét nemzeti egységet hirdet ugyan, de most már a szocializmus alapján: „Meg kell teremteni azt az új társadalmi rendet, amely hivatva van új gazdasági és morális tartalmával átalakítani az egész világot, és amely megteremti azt a nagy, világraszóló megértést, mely nem ismer demarkációs vonalakat." A Tanácsköztársaság napjaiban Károlyi, miután állást foglalt a proletárhatalom mellett, nem fejtett ki politikai tevékenységet: demonstráció számba ment, hogy elfogadta kinevezését a Hangya politikai biztosává, de a Hangya tevékenységével a gyakorlatban alig foglalkozott, noha azt alaposan ismerte. Családjával és néhány megmaradt cselédjével egy budai villába húzódott vissza, távol a város zajától. A Tanácsköztársaság külpolitikai és katonai sikereinek elismeréssel adózott, belpolitikájától sem állt annyira távol, mint hihetnénk; a régi rend vezető alakjaival szembeni eljárását emlékirataiban is enyhének, sőt szentimentálisnak nevezi, tisztességót hangsúlyozza, a sokat rágalmazott Szamuely Tibort így jellemzi: ,,a Kommün Saint-Just-je, egy fanatikus, un pur, nagy személyes bátorsággal." Károlyiban a forradalom megerősítette szocialista meggyőződését, de kommunistává, következetes forradalmárrá persze nem tette. Megőrizte illúzióit a szociáldemokrácia, sőt a polgári baloldal egy része iránt is. Ahogy nehezebbre fordult a