Századok – 1963

A történelemoktatás kérdései - Hajdú Tibor: Károlyi Mihály és az 1918–19-es forradalmak 1092

1098 HAJDÚ TIBOK: KÁROLYI MIHÁLY ÉS A FORRADALMAK egyik legnagyobb birtokosa, 38 000 holdas, kápolnai latifundiumának felosztásával vezette be az agrárreformot, 1919. február 23-án. „Ügy éreztem, mintha egy nagy kő esett volna le a szívemről — írja —, mindig bűnnek éreztem ekkora vagyon birtoklását; ifjúságomban öntudatlanul, később tudatosan." A földosztás ünnepén elmondott beszédében már arra is figyelmeztette az új gazdákat Károlyi: „A többtermelés sikere a szövetkezéstől függ és ezért szövetkezeti alapon való együttműködésre hívom fel az ország kisbirtokosait." Károlyi személyét még rokonszenvesebbé tette a parasztság előtt a kápolnai földosztás, de a forradalmi, alku és megváltás nélküli földfoglalás meginduló áradatát nem tartóztathatta fel. Mint ahogy a munkásság forradalmi elszántságát sem törte meg a kommunista vezetők két nappal előbbre időzített bebörtönzése. Káiolyi nem kezdeményezte a kommunisták elleni hajszát; a szociáldemokrata vezetők kívánságait azonban teljesítette, mert a munkásmozgalmat még mindig az SZDP belügyének tekintette. Hamar belátta tévedését, s igyekezett a foglyok helyzetén enyhíteni; a vád elejtésére azonban nem szánta el magát, s így újra felemás helyzetet teremtett; a munkásokat felháborította forradalmi pártjuk üldözése, az úntig hangoztatott demokratikus szabadság megsértése; az ellenforradalom viszont enyhének találta az eljárást, s méltán tartott attól, hogy Károlyi nem tud majd ellonállni az emelkedő forradalmi hullámnak. 1919 március elején a forradalmi megmozdulások egymást érték. A kormány a választások megtartásával akarta megszilárdítani tekintélyét, de hasztalan. Már az SZDP balszárnya is nyíltan hirdette, hogy a munkásságnak át kell vennie a hatalmat, tekintet nélkül a választások eredményére. A budapesti proletárok Kun Béla ós társai kiszabadítására készültek; a vidéki munkástanácsok egymásután űzték el a kormány főispánjait és ragadták magukhoz a hatalmat. Az SZDP-ban a baloldal és a tiszta szocialista kormányt követelő centrum kerekedett felül, a jobboldal teljesen elvesztette befolyását. Ebben a helyzetben nyújtotta át 1919. március 20-án az antant budapesti megbízottja, Vyx alezredes, hírhedt jegyzékét Károlyi Mihálynak. (A jegyzéket De Lobit tábornok írta alá és Vyx csak a postás szerepét töltötte be; a „Vyx-jegyzék" mégis a jelentéktelen francia tiszt neve alatt vonult be a magyar történelembe.) A Vyx-jegyzéksúlyos követeléseket tartalmazott; lényege a Debrecen, Hódmezővásárhely, Szeged-vonal és az attól keletre eső terület antant-csapatok által való megszállása. Bármilyen konzekvenciái is lettek volna a feltételek teljesítésének, a jegyzék visszautasításának oka elsősorban nem tartalmában keresendő. Károlyi kormánya a magyar nemzet támogatására és az antant jóindulatára építette politikáját. Éppen ezekben a napokban tűnt ki, hogy itthon fent is, lent is elvesztette bázisát: bármilyen új orientációhoz az antant segítségére lett volna szüksége. Az ún. Vyx-jegyzék átnyújtásának ezekben a kormány számára nehéz órákban a közeli választások ós talán még közelibb proletárforradalom előestéjén az volt az igazi jelentősége, hogy megmutatta: az antant sorsára hagyja Károlyit és Magyarországot, fontosabb külpolitikai érdekei kedvéért. 1919. március 20-a és a következő napok bebizonyították, hogy Károlyi, ha nem is volt jó taktikus, de széles látókörű és önzetlen politikus volt. Azonnal megértve a jegyzék igazi tartalmát, magából kikelve, fejét fogva rohangált fel-alá a teremben Vyx és kisérete távozása után — de az elkeseredés első perceiben is világosan látta, hogy ő ezt a jegyzéket el nem fogadja, s azt teszi majd, amit a nép érdeke kíván. Nincs igazuk azoknak, akik, mint Buchinger Manó, hibáztatják Károlyit a jegyzék visszautasításáért. Tudta, hogy a nép nem helyeselné a jegyzék elfogadását, a nép ellenére pedig csak Horthy módjára, antant-szuronyok támogatásával politizálhatott volna: erre nem vállalkozott. Szállják meg egész Magyarországot, csináljanak belőle francia vagy más gyarmatot — mondja kétségbeesett iróniával a Vyxet kísérő angol ezredesnek, Bakernek. Károlyiban hónapok óta érett a belátás, hogy az országban két államalkotó erő van, a forradalmi munkásság és az ellenforradalom táborát támogató vagyonos osztályok. Ezért támaszkodott kormányzása hónapjaiban egyre inkább a szervezett munkásságra s arra a pártra, az SZDP-ra, melyről úgy vólte, hogy a munkásság akaratát fejezi ki. Nem mintha eljutott volna a marxizmusig, de a magántulajdon szentségének dogmáját is elvetette — egy olyan világnézet körvonalai derengtek benne, melyet Jászi szabad szocializmusnak nevezett, s amit marxista terminológiánk kispolgári szocializmusnak nevez, nem mindig elítélő hangsúllyal. Ha nem is jutott el a marxi szocializmus igenléséig, csak politikai felfogásbeli ellentétnek s nem osztályellentétnek érezte azt, ami a munkásmozgalomtól elválasztotta — mert Kápolna után nem érezte magát a földbirtokos osztályhoz tartozónak.