Századok – 1963

A történelemoktatás kérdései - Hajdú Tibor: Károlyi Mihály és az 1918–19-es forradalmak 1092

KÁROLYI MIHÁLY ÉS AZ 1918—19-ES FORRADALMAK 1095 Az 1918 októberi forradalom előtt Károlyi miniszterelnöksége komoly formában szóba került, a királlyal is többször tárgyalt. A forradalom elkerülése érdekében hajlandó lett volna engedményeket tenni cserébe a békéért, a függetlenségért és a demokratikus átalakulásért. Az uralkodó köröknek azonban egyrészt túl sok volt, amit Károlyi kívánt, másrészt nem is ok nélkül attól tartottak, hogy ha Károlyi kezébe adják a hatalmat, őt a forradalom magával ragadja. Károlyi egészen a forradalom győzelmét megelőző napig tárgyalt a király megbizottaival, próbálta meggyőzni őket, hogy az ő követeléseinél olcsóbban nem ússzák meg, de sikertelenül. Pedig Károlyi, aki utoljára kísérelte meg az ország problémáinak az úri politika keretein belül való megoldását, olyan engedményeket ajánlott fel, melyeket még óvatos szövetségesei: Jászi és a szociáldemokraták is megsokallták. 2. Károlyi Mihály és az 1918—19-es forradalmak 1918. október 25-én Károlyi kezdeményezésére és elnökletével megalakult a Magyar Nemzeti Tanács. Noha maga Károlyi írja, hogy a Nemzeti Tanács fellépése „tipikusan burzsoá volt. . . Meg akarta állítani a forradalmat saját programja alapján, mielőtt az megindult volna ós restaurálni a régi rendet", ezzel a ténnyel mégis szakított a legalitással és ha még részben a polgári rend kereteinek megőrzése érdekében is, de osztályának politikája ellen fordulva, akaratlanul élére állt annak a forradalomnak, melyet az utolsó percig szeretett volna elkerülni. „Ot éven keresztül mindig azt hangoztattam, néha a nyilvánosság előtt is, de magántársaságban állandóan, hogy a jelen világháború csak egy óriási kataklizmával, egy világforradalommal végződhetik be", de „mikor tényleg bekövetkezett. . . megdöbbentem", mondta a forradalom győzelme után. Mikor az utolsó órákban vállalta a forradalmat, ennek kettős indítéka volt: a felelősség érzete az általa megindított politikai mozgalom sorsáért, akkor is, ha az messze túlnőtt névleges vezetői céljain, és a szándék, hogy megakadályozza a polgári forradalom átnövését szocialista forradalommá vagy lesüllyedését az általános bomlásba. Nem vonjuk kétségbe Károlyi nagyságát azzal, ha őszintén kimondjuk: az 1918 — 1919-es forradalmak időszakában még ellenezte a szocialista átalakulás napirendre tűzését. További fejlődósét azonban csak úgy érthetjük meg, ha már itt hangsúlyozzuk: mikor a polgári tulajdonviszonyok megőrzése mellett emelt szót Károlyi, nem a latifundiumait féltő mágnás beszélt belőle. Nem elvileg ellenezte a szocialista rendszert, csupán korainak tartotta, mind a magyar társadalom fejlettsége, mind a külpolitikai helyzet szempontjából. Ebben az ítéletében 1918 októberében két nagy illúziója erősítette meg Károlyit. Az egyik, bizalma az antant demokratizmusában, az a hite, hogy az antant igazságos, a nemzetek megegyezésén alapuló békét akar, mely kizárja az új háború lehetőségót. A nacionalista neveltetés és közhangulat hatása alatt Károlyi — nem egymaga — nemcsak készpénznek vette Wilson frázisait az önrendelkezésről, hanem azokat összeegyeztethetőnek tartotta Magyarország „történelmi" határainak megőrzésével, a magyar nemzet akaratának érvényét kiterjesztve az ország nem-magyar népek által lakott felére is. A másik nagy tévedése az volt Károlyinak, hogy a magyar uralkodó osztályok eljutottak már a politikai bölcsesség ama fokára, melyen — tapasztaltabb, haladottabb nemzeti burzsoáziák is csak évtizedekkel később értek meg erre ! — nagy áldozatokat, jelentős reformokat is hajlandók végrehajtani, hogy a proletariátust a reformizmus útjára tereljék; a munkások és parasztok pedig még megelégszenek azzal, amit az uralkodó osztályok önszántukból adni hajlandók. Ezek az illúziók magyarázzák Károlyi forradalom-ellenességót az októberi napokban. Károlyi ekkor még nem а népforradalom táborában, hanem az úri politika szélső balszárnyán állt. Végleges szakítását osztályával az Andrássy- és Apponvi-féle parlamenti ellenzéknek köszönhette, mely a forradalom előestéjén sem volt képes annyit feladni előjogaiból, amennyi okvetlenül szükséges lett volna a forradalom elkerülésére. Mikor már látták az összeomlás elkerülhetetlenségét, akkor sem voltak hajlandók szakítani a német szövetséggel, proklamálni a független Magyarországot, kilépni a vesztett háborúból, elismerni а nemzetiségek egyenjogúságát — hogy a szociális reformok merev elutasításáról ne is beszéljünk. A forradalom előtti napokban a demokratikus pártok éppúgy, mint а nép, а Nemzeti Tanács kormányalakítását s Károlyi miniszterelnökségét követelték. Károlyi napról-napra tárgyalt, a régi rend reprezentánsaival, a királlyal, József főherceggel, Andrássy Gyulával, kompromisszumokat, koalíciós megoldásokat ajánlott fel — eredménytelenül. 1918. október 26-án а király reménytelen helyzetében támaszt keresve, megígérte Károlyinak, hogy a Nemzeti Tanács programja alapján miniszterelnökké 10 Századok 1963/5.