Századok – 1963

A történelemoktatás kérdései - Hajdú Tibor: Károlyi Mihály és az 1918–19-es forradalmak 1092

1094 HAJDÚ TIBOE Károlyi most már nemcsak azért harcolt a bókéért, mert nem bízott a győzelemben, mert a vereségt ől a történelmi Magyarországot féltette, a győzelemtől pedig Magyarország függetlenségét Németországgal szemben, melyről ekkor már nyilvánvaló volt, hogy szövetségeseit éppen úgy le akarja igázni, mint ellenségeit. Károlyit egyre inkább elmélyülő demokratizmusa a nép szószólójává tette. Átérezte helyzetének morális kötelezettségét: Ha egy újságíró vagy egy egyszerű képviselő hirdeti azt, amit ő, bírósági ítélet vagy a frontra küldés vár rá. A cenzúra béklyóiban vergődő baloldali sajtónak az orosz forradalmakig azok voltak a legőszintébb sorai, ahol Károlyinak a parlamentben elhangzott, tehát be nem tiltható beszédeit közölték. Károlyi levonta lépésének logikus konzekvenciáit. Aki demokratikus külpolitikát akar, annak a belpolitikában is szívvel-lélekkel demokratává kell válnia. A függetlenségi párt kettószakítása kifejezte szembefordulását azokkal, akik háborút hirdettek, de fölmonttették fiaikat, békeóhajukról beszéltek, de milliókat kerestek a háborún. Ebben az időben írta az általa is támogatott hágai békemozgalom csődjéről: A világbéke „nem születhetett meg a Carnegie által épített fényes palotában. Nem ! A világbékének is a népből kell kiindulnia, a földművesek nádfedeles házaiból, a munkások padlás és pince lakásaiból." Hirdette, hogy enyhíteni kell a parasztság földinségót, a kapitalista rendszer pedig egyre több teret kell hogy engedjen „a kollektív termelésnek". Károlyi békepolitikáját természetesen nem lehet a lenini mércével mérni. Ellenezte ugyan a hódításokat, de hallani sem akart olyan békéről, amely kétségessé tehetné Magyarország területi integritását a népek önrendelkezése alapján. A különböző reformokat az osztályuralom keretein belül képzelte el, abban a hitben, hogy a háború után az uralkodó oszályok kénytelenek lesznek lemondani vagyonuk ós hatalmuk egy részéről, ha nem önkéntes belátás alapján, mint ő, akkor a helyzet kényszere alatt. A forradalmi módszereket határozottan ellenezte, már csak azért is, mert pacifista volt. 1917 tavaszán a hivatalos béketörekvések és az orosz forradalom eredményeképpen Tisza megbukott. Az ellenzék pártjaiból alakult kisebbségi kormányba Károlyi pártja is belépett, de — mindenesetre némi ingadozás után — úgy döntött, hogy maga Károlyi személyesen ne legyen a kabinet tagja. Ez a csatlakozás az Eszterházy-kormányhoz, mely természetesen korlátozta Károlyi cselekvési szabadságát is, visszafelé tett lépés volt: Károlyi lépre ment а bécsi udvar és Andrássyék bátortalan, a realitásokkal szembenézni nem merő békepolitikájának, a komoly engedményektől visszariadó s a német vezérkar előtt végül mindig meghunyászkodó lavírozásának. Csak 1918 januárban ismerte fel, hogy milyen csapdába került, és ekkor rá is birta pártja képviselőjét, Batthyány Tivadart, hogy kilépjen a kormányból. A következő hónapokban Károlyi egyre határozottabban lépett fel a bókéért és Magyarország demokratizálásáért. A polgári radikálisokat és a szociáldemokrata pártot is magában foglaló tömörülés vezére lett. A reakciós publicisztika Károlyit rendszerint akarat nélküli bábként ábrázolta a „felforgató elemek" kezében, akiknek csupán az ő nevére ós tekintélyére volt szükségük. Károlyi jogos gúnnyal írta: „Ellenségeim rólam hol mint kegyetlen zsarnokról, hol mint puha bábról, hol mint egy hataloméhes emberről, hol mint fellegekben élő ábrándozóról beszélnek." Igazi helyét a későbbi Nemzeti Tanács magvát képező szövetségben talán akkor mérhetjük le, ha politikai elődjéhez és harcostársához, Justh Gyulához hasonlítjuk. Károlyi személyes képességeit tekintve semmiképpen sem volt kevesebb Justhnál. Hasonló baloldali koalíció kialakulása esetén Justh is elsővé emelkedett volna a szövetkezett pártok vezetői között, egyrészt társadalmi helyzete miatt, másrészt mert az új koalícióban mégis az ő pártja állt а legközelebb а régi rendszerhez. Károlyinál ez sokkal inkább így volt: ő egyesítette magában a nép támogatását élvező politikust és a Károlyi grófot, akivel egy Habsburg is nyugodtan szóbaállhat. Ezek a tényezők emelték Károlyit, komolysága és becsületessége mellett, vezértársai fölé, akiket kvalitásaiban különösebben túl nem haladott, de alattuk sem maradt. Ezen kívül az is alkalmassá tette a koncentráció vezetésére, hogy a forradalom közeledtével saját pártjának egyre inkább baloldalára került, eltávolodva a szűk látókörű függetlenségi sérelmi politikától és mind több megértést tanúsítva Jászi és a szocialisták eszméi iránt. Ebben az időszakban, miután a nemzetiségi kérdésben is közeledett Jászi demokratikus nacionalizmusához, Károlyi gyakorlati politikája korlátaival együtt alapjában véve azonos a szociáldemokrata pártéval, figyelembe véve persze, hogy Károlyi gróf szabadon elmondhatott egy ^beszédet, amelyért Landler Jenőt bebörtönözték. (Meg is tette ezt az 1918 júniusi MÁV gépgyári sortűz után; nem mertek ellene eljárni, hiába követelte letartóztatását Vázsonyi, aki hűtlenné válva a demokrácia ügyéhez, mások hűségét személyes sérelemnek érezte.)