Századok – 1963

Vita - A Magyar gazdaságtörténet c. tananyag programjának vitája a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen (Szakács Sándor) 1072

1083 A MAGYAR GAZDASÁGTÖRTÉNET С. TANANYAG VITÁJA 1102 Vajda Imre álláspontjával szemben azonban Berend T. Iván — kapcsolódva Ivabulits megjegyzéséhez, aki annak a véleményének adott hangot, hogy a terv, legalább is arányaiban, már kezdetben is megalapozatlan volt — mutatott rá, hogy az első 5 éves terv már születésének pillanatától az akkor kialakuló, helytelen gazdaságpolitikai szempontok jegyeit hordozta magán. Bevezetőül kiemelte, hogy 1948 után már kétségkívül eluralta a pártvezetést az irreális sietség szemlélete, amin — tette hozzá — azt érti, hogy a pillanatnyilag látott gazdasági lehetőségek legmaximálisabban, legerősebben feszitett kiaknázását tűzték ki célként. A tervelőirányzatok természetesen mindig változtak, nem lehet megmondani, hogy melyik volt reális, melyik nem, de az kétségtelen, hogy mihelyt valamilyen tényező az előirányzatok fokozását tette lehetővé, vagy látszott lehetővé tenni, máris feszítették az ütemet. (Tévedés tehát a programban használt „irreális sietség" megfogalmazást „túliparosítással" azonosítani.) Ezt a szemléletet hordozta kezdetétől fogva az első 5 éves terv. Nemcsak az említétt „átárazás" növelte ui. az előirányzatokat. Ma már levéltári források alapján is rendelkezésre állnak az adatok. 1948 végén az első terv-elképzelések 27 milliárd Ft beruházást irányoztak elő, 1949 áprilisára, amikor a tervet nyilvánosságra hozták, már 87 milliárd, az óv végére, amikor törvénybe iktatt ák, már 60 milliárd beruházási keret szerepelt. Az 1950-es évben pedig — először az évi előirányzatokat — ugyancsak tovább emelték, elsőízben már április folyamán, s az év végén újra. Nem helytálló tehát, hogy csak 1951 februárban került sor túlfeszítésre. A jelzett tendencia eddig is nyilvánvaló volt., s nemcsak a beruházási előirányzat ok, de a termelési célkitűzések terén is. E változások egyben a terv szerkezetének állandó korrekcióját is jelentették. A Tervhivatal első elképzelése ugyan jellegében még erősen hasonlított a 3 éves terv konstrukciójához, igen nagy súlyt helyezett az életszínvonal emelésére, a fogyasztási javak termelésének fokozására. Ez a jelleg azonban az átdolgozások során egyre halványult, s az egyoldalú nehézipari fejlesztés, a ,,vas és acél országa" koncepció jutott érvényre. Ehhez a problémakörhöz kapcsolódik Kaliulils Lászlónak az a kritikai észrevétele is, amely kétségbe vonta, hogy a reálbérek emelkedése már 1950-ben megrekedt. Szerinte 1950-ben még jelentős reálbéremelkedés következett be, s csökkenés csak 1951-től állt elő. Ezzel szemben Vági Ferenc — támogatva a piogramban előterjesztett felfogást — határozottan leszögezte, hogy az életszínvonal romlása valójában már 1950 folyamán kibontakozott. Hasonló értelemben, de véleményét részletesebben indokolva foglalt állást Berend, T. Iván. Elsőnek arra hívta fel a figyelmet, hogy 1950-ben már bizonyos belső ellentmondások igen élesen jelentkeztek. Igaz, hogy a szocialista átszervezés — profilírozás, centralizáció stb. — egyszer ható tényezői nyomán az ipar rendkívül erősen fejlődött. Ezzel szemben viszont a mezőgazdaság terén súlyos problémák mutatkoztak, s a megrekedés világos tünetei jelentkeztek. A gazdasági fejlődést egészében nem lehet kedvezőnek tekinteni. Nem helytálló az sem, hogy az életszínvonal ezidőben még kedvezően alakult. A valóságban ui. az egy keresőre eső reáljövedelem a burkolt áremeléseket, minőségrontást is figyelembe véve 1950 folyamán már csak 0,5%-kal emelkedett, vagyis gyakorlatilag stagnált. A tervkölcsönjegyzést is figyelembe véve pedig már 3 — 5%-ot hanyatlott is! Végül Berend T. Iván válaszában arra mutatott rá, hogy az 50-es évek gazdasági hibái 1948— 50 között bontakoztak ki, mint azt a vitatott programrész igyekezett is kifejezésre juttatni. A vitában erre vonatkozóan elhangzott kritikai észrevételek nem minden esetben számoltak a valóságos tényekkel. A népi demokratikus korszak oktatásának kérdéseivel kapcsolatban külön periodi» zációs vita alakult ki. E vonatkozásban az első ütközési pont az volt, hogy a felszabadulás utáni korszak belső periodizáció ját illetően 1948-at vagy 1949 végét, 1950 elejét vegyék-e korszakhatárnak. A vita Ránki Györgynek ahhoz a megjegyzéséhez fűződött, hogy — ellentétben a programban adott megoldással — véleménye szerint 1948 egyáltalán nem képezhet gazdaságtörténeti korszakhatárt. Ő maga az 1949-ig terjedő időszakot tekintené egységes gazdaságtörténeti periódusnak, s csak 1950-nel indítaná a következő szakaszt. Az 1948-as korszakhatár ellen többek között azzal érvelt, hogy a felszabadulás utáni első periódus gazdaságtörténeti szempontból csak az újjáépítés időszaka lehet. Az újjáépítés azonban 1948-ban még egyáltalán nem volt befejezettnek tekinthető, ellenkezőleg mind az újjáépítést, mind a népi demokratikus korszak első gazdaságtörténeti periódusát csak 1949-cel tekinthetjük lezártnak. Ezután felmerült a kérdés: egyáltalán lehetsége-e valamiféle külön gazdaságtörténeti periodizáció alkalmazása (Farkas Sándor). Elhangzott olyan hozzászólás, mçly lehetségesnek látott egy ilyen kettős (politikai ésTgazdasági) periodizációt (Vajda Imre): politikai szempontból 1948-at, gazdasági szempontból pedig 1949-et kellene szakaszhatárnak tekinteni. A jelenlévők többsége azonban 1948-at, a proletárdiktatúra győzelmét jelölte meg a periodizáció határkövének.