Századok – 1963
Tanulmányok - Tóth Ede: A Függetlenségi Párt megalapítása 985
1002 TÓTH EDE A Központi Ellenzéki Kör A függetlenségi párt előkészítésének időszakában a 48-as és a közjogi ellenzék egyes csoportjai közötti ellentétek összecsapásának egyik fóruma a Központi Ellenzéki Kör volt. Ghyczy kilépése a balközépből és a mérsékelt ellenzéki párt megalapítása, Tiszáék közjogi programjának feladása után a Központi Ellenzéki Kör vezetésében a Helfy—Simonyi-csoport erősödött meg. A függetlenségi elnevezéstől való félelmet bíráló Kossut h-levelet Csernátony a kormányképességi politika igazolására igyekezett kiforgatni, tartalmát félremagyarázni, de Csávolszky és Mezei Ernő részéről határozott rendreutasítást kapott.7 3 A Központi Ellenzéki Körnek Simonyiék akkor kezdtek jelentőséget tulajdonítani, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy az Irányi—Csanády-csoport ellenállása miatt Mocsáryékkal az egyesülést nem valósíthatják meg. Ilven körülmények között kezdték Simonyiék a Központi Ellenzéki Kört, mint a pártcsoportosulások összefogására alkalmas szervet, megerősíteni. 1874. február 7-én és 8-án a baloldal átcsoportosulása következtéijen a kör vezetésében bekövetkezett változások kiigazítására új vezetőséget választottak. A kör elnöke Simonyi, helyettes elnöke Gubody, alelnöke Korponay Ákos lett, igazgatója Farkas György helyett Szévald Vilmos. A választmányba a balközépből bekerült Mezei Ernő, tagjai lettek Paczona, Pleyer, Csanády, Szederkényi, Ugrón, Gubody. Simonyiék szerették volna a programhű balközépiek körében nagy tekintéllyel rendelkező és az ellentétek áthidalására kész Mocsáry tagságát elismertetni képviselői mandátum hiányában is. Javasolták, hogy a körnek „vidékiek" is tagjai lehessenek. Éles vita után a többség névszerinti szavazáson, a közjogi programot fenntartó és ahhoz ragaszkodó képviselők tagságának elismerése mellett döntött, 42:22 arányban. Az ellenzéki körben a Simonyi—Csávolszky-csoport e határozattal megerősödött.74 Az ellenzéki erők összefogását különösen a 48-as párti lapokat szerkesztő fiatal újságírók támogatták. A Tóvölgyi-afférnak jelentős szerepe volt 1873 decemberében a balközép balszárnyához való viszony tisztázásában a 48-as párt vitáin. Tóvölgyi Titusz még Madarász levelét megelőzően kérte Kossuth nyilatkozatát a Simonyi és Irányi között felmerült vitával kapcsolatban. Kossuth válaszában félreérthetetlenül elítélte Irányi 48-asságát, és a Simonyi — Mocsáry-féle függetlenségi párt terv támogatása mellett foglalt állást. A levelet Tóvölgyi, mint a Népzászlója szerkesztője, közzétette a lap 1873. november 29-i számában. A levél rendkívül nagy sajtóvisszhangot váltott ki. Irányi kierőszakolt a 48-as párt értekezletén egy határozatot, amely felhatalmazta őt, hogy Kossuthot felelősségre vonja, mert illetéktelen személynek nyilatkozott, aki azt közölte Csávolszkyval( !) is. Kossuth válaszlevelében nemcsak Irányi felszólítását utasította vissza, hanem megerősítette Tóvölgyihez írt levelében kifejtett álláspontját: a 48-asokhoz, Irányihoz semmi köze sincs, mert feladták a függetlenség elvét, sőt az 1872. évi választások óta nyíltan meg is tagadták azt. Félreérthetetlenül 73 Csernátonynak az Ellenőr febr. 5. számában megjelent cikkére válaszol Csávolszky Lajos : C. n. Bpest, febr. 5. B. 1874. febr. 7. (31. sz.) és Mezei Ernő : C./i. Bpest, febr. 9. B. 1874. febr. 10. (33. sz.). 74 A febr. 7 —8-i választásokról: A Központi Ellenzéki Kör. Üjdonságok rovat. B. 1874. febr. 10. (33. sz.).
