Századok – 1962

Krónika - Beszámoló kandidátusi disszertációk vitáiról - 930

934 KRÓNIKA A kormány által beterjesztett katonai javaslatok kapcsán tárgyalja az értekezés a függetlenségi párt és a szociáldemokrata párt szövetségének lehetőségét, amely „meghiúsul a függetlenségi politikusok makacs konzervativizmusán". Kiemeli a szociáldemokrata párt érdemeit a függetlenségi pártok, a polgári ellenzék, valamint a kormány bírálatában, ugyanakkor rámutat forradalomelméletének, nemzeti- és agrárprogramjának súlyos hibáira. A szövetség meghiúsulása után a függetlenségi párt tömegbázisát az ún. Újjászervezett Szociáldemokrata Párt tagjai között igyekezett kiszélesíteni. A Khuen-Héderváry paktumot követő pártvita során az értekezés elemzi a függetlenségi párt két fő áramlatát, amelyekre a „forradalomellenes, megalkuvó álláspont" jellemző. Bírálja Kossuth Ferenc magatartását is. A disszertáció — magyar részről először — ismerteti a Ferenc Ferdinánd készíttette tervezetet a magyar ellenzék megtöréséről, a központi Habsburg-hatalom megszilárdításáról (Staatsschrift). Majd a chlopyi hadparancs létrejöttének körülményeivel, a magyar politikai életre gyakorolt hatásával s Tisza István kinevezésével foglalkozik. Elemzi Tisza politikáját, aki „felhasználta Kossuth Ferenc és a függetlenségi párti vezetők segítségét és újabb paktumot hozott létre". Ezzel az 1903 januárjában kezdődött, nagyjában permanens obstrukció korszaka befejeződött, a katonai követelések teljesítése nélkül. Ezt követően a két függetlenségi párt is közeledett egymáshoz. Az 1904. évi tömegmozgalmak kapcsán rámutat az értekezés az ellenzék növekvő tömegbefolyására, s foglalkozik a kormányhatalom megszerzését célzó ellenzéki pártkoalíció felmerült gondolatával. önálló fejezet vizsgálja a magyar parlamenti ellenzék és a nemzetiségi pártok viszonyát 1901 —1904 között. Ebben a szerző rámutat, hogy „a parlamenti ellenzék — ha lehet — még a kormánypártnál is haragosabban fogadta a polgári nemzetiségi pártok politikai aktivitásba lépő képviselőit". Foglalkozik a Berzeviczy-féle törvényjavaslat tárgyalása idején kialakult nemzetiségellenes egységfronttal is, majd megállapítja, hogy a függetlenségi párt „jelentős részben saját politikájának köszönheti, hogy az udvar és nemzetiségi pártok össztüzébe került". A továbbiakban a disszertáció az 1S04 őszi parlamenti viharokat, az ismét kirobbant obstrukciót tárgyalja, melynek során megalakult az ellenzéki pártkoalíció. A függetlenségi párt ekkor a vezetőszerepet átengedte Apponyi Albertnek, majd Andrássy Gyu'ának. Ennek megfelelően a koalíció programja nem radikalizálédott, hanem a függetlenségi politikusok tettek további lépéseket, a hatvanhetesek felé. Rámutatott a disszertáció a koalíció ügyes demagógiájára is, mellyel tovább szélesíti tömegbefolyását. Vizsgálja a koalieió és a szociáldemokrata párt viszonyát, különös tekintettel a koalieió választójogi agitációjának hatására. Végül a disszertáció az egyes pártokban bekövetkezett változásokat elemzi. Megállapítja, hogy „1905 januárjában a Bánffy-kormány bukása körüli állapothoz képest sokkal súlyosabb formában teremtődik újjá a magyar uralkodó osztályok belső válsága". Hanák Péter kandidátus cpponensi véleményében elmondotta, hogy szerző pályájának alakulását, a mű formálódását hosszabb ideje figyekmmel kísérte, és a disszertációban nemcsak szerző tudományos munkásságának, hanem „a mostoha örökséggel indult újkori történetírásunk s a nagymértékben saját erejére utalt fiatal nemzedék" eredményét is látja. Újkori történetkutatásunkról szólva kiemelte a részletekbe hatoló politikatörténeti monográfia jelentőségét, amely ma már nem szorul védelemre. Ezt követően hosszan foglalkozott a disszertáció érdemeivel. Rámutatott az értekezés címe mögött rejlő nagy problematikára, amelyet a munka felölel. Megítélése szerint az értekezés a századforduló politikai történetének leglényegesebb kérdésköréhez nyúlt, s a dualizmus korával foglalkozó marxista politikatörténet eddig legalaposabb, legjelentősebb teljesítménye. „Eredményei — mind mondotta — mindenekelőtt a marxista szemlélet és módszer szilárd, biztoskezű alkalmazásán alapulnak"; világosan tárja fel az egyes pártok és politikai irányzatok osztályjellegét, következetesen érvényesíti a historiográfiai szempontot. „A disszertáció egyik jelentős, elismerést érdemlő metodikai eredménye a pártviszonyok dialektikus tárgyalásmódja", amelyre hosszabban is kitért. Részletesebben szólt arról is, hogy az értekezés sikeresen tárja fel a gazdasági érdek és a pártpolitika közti összefüggéseket. Rámutatott azokra a nehézségekre, amelyeket szerzőnek a függetlenségi párt jellemzése során kellett leküzdenie. Mindezeken túl még számos olyan kérdést említett, ahol az értekezés figyelemre méltó eredményt ért el. Kritikai észrevételeire áttérve, Hanák Péter megállapította, hogy a disszertáció a maga nyolcszáz oldalával kissé túlméretezett. Annál inkább, merte terjedelem ellenére is megoldatlan maradt néhány alapvető kérdés. Így a problematikus társadalomfejlődési kérdésekben viszonylag kevés újat hoz az értekezés. Az ismert agrárius—merkantil ellentét