Századok – 1962

Történeti irodalom - Wangermann; Ernst: From Joseph II. to the Jacobin Trials (Ism. Benda Kálmán) 909

909 TÖRTÉN ETI IROD A LOM ERNST WANGERMANN: FROM JOSEPH H. TO THE JACOBIN TRIALS. GOVERNMENT POLICY AND PUBLIC OPINION IN THE HABSBURG DOMINIONS IN THE PERIOD OF THE FRENCH REVOLUTION (Oxford University Press. 1SE9. XII. + 212 I. Oxford Histcrical Series) II. JÓZSEFTŐL A JAKOBINUS PEREKIG. KORMÁNYPOLITIKA ÉS KÖZVÉLEMÉNY A HABSBURG-TARTOMÁNYOKBAN A FRANCIA Б ORRADALOM KORÁBAN A Habsburg-monarchia XVHI. század végi története szinte a legutóbbi időkig mostohagyermeke volt a história-írásnak. Talán azért, mert ritka kor az, amely a fejlődés minden területén annyi problémát vetne fel, mint éppen a jozefinizmus időszaka és az azt követő néhány év. Á társadalmi fejlődés, az államigazgatás, az uralkodó személye és szándéka, az osztrák és magyar falvilágosodás jellege mindmegannyi vitatott, tisztázatlan kérdés. Még legszámottevőbb a józsefi kor irodalma. Azonban ez is elsősorban József személyét, államigazgatási szervezetét tartja szem előtt, s aránytalanul keveset mond a felvilágosodott abszolutizmus lényegéről, reformjainak visszhangjáról és hatásáról. így aztán a jozefinizmus bukásának okait sem látjuk tisztán. Még problémát ikusabb a II. Lipótról és koráról rajzolt kép. Mályutz Elemér — aki Sándor Lipót nádor iratai c. okmánykiadása bevezetésében monográfiaszerű alapossággal foglalkozott Lipót személyével és politikájával — úgy vélte, hogy Lipót mindenben bátyja nyomdokait követte, de a megváltozott lehetőségek szabta határokhoz alkalmazkodva, és simább, politikusabb módszerekkel. Sőt, Mályusz szerint, még Ferenc is a reformok híve volt, míg csak az 1794-es jakobinus összeesküvés vissza nem riasztotta és bele nem hátráltatta a reakcióba. Mások úgy látják — ezt a felfogást szólaltatta meg nálunk legutóbb Kató latrán—, hogy Lipót kezdettől fogva az 1780 előtti helyzet visszaállítására törekedett, móg a mérsékelt józsefi reformokat is elvetette, s haladó jellegű megnyilatkozásai csak a nem-nemesek megtévesztését szolgálták. Az egymásnak ellentmondó vélemények közt annál nagyobb érdeklődésre tarthat számot Wangermann szép és alapos könyve, mely éppen ezt a korszakot tárgyalja, nagyjából 1789-től 1790-ig. Wangermann professzor, az Earls Colne-i (Anglia) Grammar School tanára, többéves kutatás során feldolgozta a bécsi központi levéltárak, valamint az osztrák és cseh tartományi archívumok.iratanyagát. Az egykori osztrák örökös tartományokat illetően tehát anyaggyűjtése teljesnek mondható. Magyarországgal viszont csak a Monarchia egészét érintő kérdésekben foglalkozik, hivatkozva arra, hogy a magyar fejlődés megismerése különleges ismereteket és nyelvtudást igényel, amivel ő nem rendelkezik. Wangermann a kormánypolitika és a közvélemény egymásra hatását vizsgálja. Másszóval azt, hogy alakították-e a központi rendelkezések a társadalmi fejlődést, és ha igen, milyen irányban, és hogy a közvélemény, a társadalom különböző osztályainak és rétegeinek törekvése hogyan és miben hatott az uralkodó és a kormány magatartására. Elöljáróban megállapítja, hogy téves az a korábban gyakran előbukkanó felfogás, mely Mária Terézia, majd főleg II. József reformjait, sőt a felvilágosult abszolutizmus egész rendszerét a felvilágosodás eszméiből, filozófiai elvek gyakorlati politikai következményeként vezette le. Mária Terézia és József reformjait a belső fejlődés törvényszerűsége, az állam előtt álló feladatok kényszerítették ki. A kor filozófusai, írói valóban azt hitték és hirdették, hogy az uralkodót ők térítették a reformok újtára, — ez azonban csak illúzió volt, amit a felvilágosult abszolutizmus törekvései és a felvilágosodás filozófiai tanítása közötti számos rokonvonás táplált. Persze, főleg József, felhasználta a központi hatalmat bénító arisztokrácia és klérus ellenállásának megtörésére a felvilágosodás polgári ideológiáját, ahogy magát a polgárságot is, — ez még fokozta az illúziót. A valóság azonban az volt, hogy a filozófusok és tanitványaik a dolgok irányításában nem, csak azok végrehajtásában vettek részt, — persze ez sem volt jelentőség nélkül. A könyv első fejezete II. József felvilágosult abszolutizmusával és annak hatásával foglalkozik. Megállapít ja, hogy József reformjai jelentősen hozzájárultak a nem-nemes osztályok öntudatának felébresztéséhez és ahhoz, hogy azok, a reformáció óta először, politikai akcióba kezdjenek. József nem gondolt radikális reformokra, a feudális rend megváltoztatására, A polgárságra és a parasztságra csak annyira akart támaszkodni, amennyire ezt az arisztokrácia és a klérus hatalmának visszaszorítása szükségessé tette.