Századok – 1962

Történeti irodalom - Wangermann; Ernst: From Joseph II. to the Jacobin Trials (Ism. Benda Kálmán) 909

910 TO I í TÉ N KT I IR OPALOM Az egyház mindenhatóságának ellensúlyozására eltűrte a racionalizmust hirdető könyveket, ahogy azt sem hánta, ha az arisztokrácia magatartását röpiratokban bírálják ós támadják, de ő maga buzgó katolikus volt, és nem is gondolt arra, hogy az állam vezető tisztségeit kivegye az arisztokraták és nemesek kezéből és a polgárságnak adja át. Hamarosan kiderült azonban, hogy „a méreg mélyebbre szívódott", mint sejtette volna, s hogy az öntudatra ébresztett tömegek nem elégednek meg az uralkodó által kínált félmegoldásokkal. József ijedten látta, hogy a tömegek nem állnak meg az általa felállított korlátok előtt. A nem-nemesek, akikről azt hitte, hogy reformjaival kielégíti őket, mind hangosabban elégedetlenkedtek, amikor pedig rendszabályokkal akarta őket visszaszorítani, ellene fordultak. A helyzetet még kiélezte a kezdettől fogva népszerűtlen török háború. Miközben a polgárság a pénzügyi politika és a hadviselés súlyos terhei ellen lázadozott, Ausztriában és Csehországban a parasztok tömegesen tagftdták meg a feudális szolgáltatásokat, s nem egy helyt szembeszegültek a földesurak megbízottai val, Katonaságot rendelt ki ellenük, a parasztság ellenállása azonban mind általánosabbá vált. ha elfojtották itt, feltört amott. Az alsóbb néposztályok törekvéseinek fékentartására szervezte meg József a rendőrminisztériumot. A rendőrség csak az uralkodónak volt alárendelve (az intézkedések hátterét még az államtanáesosoki»4em ismerték), fennállása és tevékenysége egyaránt ellentótben volt a felvilágosult abszolutizmus elveivel. Ahogy radikalizálódott a nem-nemes osztályok magatartása, úgy nőtt a rendőrségi terror; s minél szigorúbban kellett fellépni a polgárság és a parasztság ellen, József annál inkább kényszerült lazítani a nemesség gyeplőjén. Az eleve ellenséggé tett nemességet meg a klérust persze már nem nyerhette meg ezzel, de maga ellen bőszítette a nem-nemeseket. — így végül a társadalom egésze ellene fordult. Ez késztette őt visszakozásra; halálos ágyán rendeletei nagyrészét' visszavonta, és ezzel megkezdte a rendi hatalom restaurálását. Öccse, II. Lipót nehéz helyzetben vette át a birodalom kormányát 1790-ben: attól lehetett tartani, hogy a Habsburg-monarchia darabokra esik szét. Magyarország és Belgium rendei már ki is tűzték az elszakadás zászlaját, de a cseh nemesek és egyházi vezetők is mozgolódtak. Az új uralkodónak engedékenységet kellett mutatnia, s néhány hónap alatt az egyház ós a nemesség sokat visszaszerzett József alatt elvesztett jogaiból és befolyásából, Magyarországon pedig lényegében visszaállította korábbi hatalmát. A jozefinizmus évtizede azonban nem múlt el nyomtalanul, s a megváltozott viszonyok közt a földesúri jogok restaurálása a tömegek nyilt ellenállásába ütközött. 1790 végére a parasztság megmozdulásai szinte forradalmi méreteket öltöttek a Monarchia egész területén, s a polgárság is mind erőteljesebben hallatta szavát. Wangermann egyenként ismerteti ezeket a megmozdulásokat, melyekről az osztrák történetírás eddig mit sem tudott. Nem vitás, hogy a nem-nemeseknek az ellenállása, hajótörést szenvedett volna, ha nem kap felülről biztatást és támogatást. Wangermann kimutatja, hogy Lipót, bár kezdetben kényszerű engedményeket tett a kiváltságos»k javára, amint tehette, az abszolút uralkodói hatalom visszaállításán fáradozott, s ebben a törekvésében felhasználta a nem-nemesek mozgolódásait. De ezen túlmenően Lipót úgy vélte, a francia forradalom elé gátat csak úgy állíthat, trónját úgy mentheti meg, ha bizonyos fokig kifogja a szelet a vitorlákból. Wangermann két pontban összegezi Lipót politikai törekvéseit: 1. Bátorítani és felkarolni a nem-nemesek törekvéseit, s fegyverül használni a kiváltságosak ellen. 2. Ugyanakkor biztosítani a nem-nemesek uralkodóhűségét, és megakadályozni azt, hogy politikailag önállóságra törjenek. Röpiratok jelennek meg a császár tudtával, sőt kezdeményezésére, melyek bátorítják a polgárságot és támadják a nemességet. Lipót megbízottai járják az országot, kérvények beadására bíztatva az elkeseredetteket, a stájerországi és karintiai kormányzó pedig utasítást kap, hogy támogassa a paraszti-polgári követeléseket. A polgárság bizalmának megnyerését szolgálja a József alatti politikai perek felülvizsgálása is, s az, hogy a rendőrminiszter tiltakozása ellenére a legfőbb bíróság ellenőrzése alá rendeli a titkos rendőrséget. Amikor pedig a hatáskörét és önállóságát elvesztett rendőrminiszter lemond, 1791 tavaszán új feladatokat szab a rendőrség elé: a közbiztonság szolgálatát, a bűnök és visszaélések meggátlását. Sonnenfels, a felvilágosult abszolutizmusnak ez a nagy teoretikusa, akit Lipót közvetlenül bevont a kormányzásba, már úgy látta: az uralkodó megvalósítja az álmok álmát, a jogállamot. 1791. február 12-én Lipót elrendeli a törvények kodifikálását, s a kodifikációs bizottság titkárává Sonnenfeist nevezi ki. Ugyanakkor megkezdi a polgárság tartományi képviseletének kiépítését. December 4-én pedig a stájer parasztok országgyűlési képviseletet kívánó kérvényét javaslattételre megküldi a kancelláriának. Ezzel maga mellé állította a polgárságot és a parasztságot, bár a nagy tervek nem valósulhattak meg. mert Lipót meghalt, mielőtt munkáját befejezhette volna.