Századok – 1962

Történeti irodalom - Études Historiques á l’occasion du XIe Congrés International des Sciences Historiques; Stockholm. Aoút 1960. Sofia 1960 (Ism. Niederhauser Emil) 894

895 TÖRTÉN ETI IROD A LOM az egyházi és ettől elválaszthatatlan kulturális kapcsolatokkal. Véleményünk szerint kissé túl röviden tárgyalja az egyes szláv országok államapparátusában és jogrendjében megmutatkozó bizánci hatás kérdését. Hangsúlyozza, hogy a bizánci források milyen fontosak a szlávok története szempontjából. Végeredményben a bizánci —szláv kapcsolatok lényeges pozitív szerepót emeli ki. Igen figyelemreméltó ez a cikk, mert a nálunk szokásos, Bizáncban csak negatívumokat látó szemlélet korrigálására nagyon is alkalmas. B. Primov : A középkori Bulgária és a nyugat-európai dualista eretnekségek c. tanulmányában azt bizonyítja, hogy a bulgáriai bogomil eretnek tanítás, amely mérsékelt dualista felfogást hirdetett, és a Keletről bolgár közvetítéssel nyugatra került, abszolút dualizmust hirdető paulikiánus tanítás (amely az egész teremtett világot az ördög művének tekintette) egyaráit a feudális társadalmi rend ellen irányuló ideológiai támadást jelentett, és mindkét irányzat hatása megtalálható a dél-franciaországi katharok tanításában. Itt nem egyszerűen hasonló társadalmi körülmények közt kialakult hasonló ideológiákról van szó, hanem a bulgáriai paulikiánus és bogomil tanok hirdetőinek személyes kapcsolatairól ós hatásáról, ezt bizonyítja az is, hogy a katharokat olykor bolgároknak (bougre) is nevezték. D. Angelov : A balkáni feudalizmus kérdéséhez a XIII —XIV. században c. tanulmányában eddig megjelent könyveinek anyagára építve ad összehasonlító áttekintést Bizánc, Bulgária és Szerbia társadalmi fejlődéséről. A nagybirtok kialakulásában látja az egyik fő jellemvonást, rámutat arra, hogy a nagybirtokos nemesség a városokban is vezető szerepet játszik, hatalmát az állam által adott immunitás (minden állami funkció gyakorlása a nagybirtok területén) jelentős mértékben elősegítette. A parasztság zömét a parikok (Szerbiában meropsz-nak nevezték) tették ki, akik el voltak látva termelőeszközökkel, s ugyanakkor a földhöz voltak kötve. A feudális járadékformák közül Bizáncban a pénzjáradék volt ekkor az uralkodó, s ennek bizonyos növekedé, sét figyelhetjük meg a másik két államban is. Ugyanakkor viszont különösen az akkor I szerb fennhatóság alatt álló makedón területen jelentékenyen megnőtt a munkajáradék súlya. Ahol a pénzjáradék volt az uralkodó, ez jelentős mértékben hozzájárult a parasztság differenciálódásához. Angelov végső következtetésként azt hangsúlyozza, hogy a nyugati és bizánci-balkáni fejlődés alapjában véve hasonló úton ment végbe. A második kérdéscsoport, amely köré a tanulmányokat gyűjtötték, a török uralom ós a bolgár nemzeti megújulás problémái. A. Burmov rövid tanulmánya: A Balkán félsziget török megszállásának problémái eímen inkább csak feladatokat jelöl ki, azokat a témákat, amelyeket a marxista történetírásnak különös figyelemmel kell megvizsgálnia, hogy a polgári történetírás ferdítéséivel szembe tudjon szállni. Ilyen problémákként jelöli meg először is a meglevő történeti források kritikai vizsgálatát, a hódítás menetének ós egyes eseményeinek pontos megállapítását, ezzel kapcsolatban az események időrendjének maradéktalan tisztázását, a török sikerek okainak felkutatását (a törökök faji felsőbbrendűségét hirdető felfogásokkal szemben), annak megállapítását, hogy a török hódítás haladó vagy retrográd szerepet játszott-e a félsziget életében, s végül azt az eddig legkevésbé megvilágított problémát, hogy a balkáni népek harca, a török hódítás megállítása mennyire segítette elő Nyugat-Európa gazdasági és kulturális fejlődését. V. P. Mutafcsieva : A feudális kizsákmányolás a bolgár lakta területeken a török uralom alatt a XV —XVT. században c. igen érdekes, korabeli török forrásokon nyugvó tanulmányában a bolgár lakosság feudális terheinek a fejlődósét vizsgálja ós megállapítja, hogy a vizsgált korszakon belül a földesúrnak járó szolgáltatások mennyisége alig nőtt, viszont az állami terhek jelentősen megnövekedtek, ennek a következménye, hogy a XV. század derekáig a feudális járadék a paraszti gazdaság termésének mintegy 1/3 — 1/2 részét tette ki (pénzre átszámítva), míg a XVI. század utolsó évtizedeiben már olykor elérte, sőt meg is haladta a gazdaság termésének pénzben kifejezett értékét. A XV. század végéig a feudális járadéknak 49,8%-át terményben kellett szolgáltatni, 60,2%-át pedig pénzben, a következő században viszont a pénzjáradók már kb. 60%-ot tesz ki, egyes városokban pedig jóval meghaladja a 90%-ot. A munkajáradékot mindenütt pénzben váltották meg. Persze a pónzjáradéknak ez a túlsúlya nem a fejlett pénzgazdálkodás következménye, hanem összefügg az oszmán feudalizmus sajátságaival, elsősorban a földesúr gyakori távollétével ós saját gazdaságának hiányával. Mutafcsieva cikkét más oldalról igen érdekesen egészíti ki B. A. Cvetkovának ugyancsak török forrásanyagra támaszkodó tanulmánya: A török feudalizmus fejlődése a XVI. század végétől a XVIII. század derekáig. A török kormány a hódító hadjáratok korának elmúltával egyre nagyobb gazdasági nehézségekbe jutott, és ezekből többek közt úgy próbált megmenekülni, hogy a földbirtok jelentős részét bérbe adta. A föld tehát már nem feudális katonai kötelezettségek alapjául, hanem állami pénzjövedelem jogcíméül szolgált. A szpáhi uralkodó osztály körében így új elem jelent meg, a pénzzel rendelkező bérlők, akik már korántsem a harci dicsőségre, hanem egyéni meggazdagodásra vágytak, ezért birtokaikat igyekeztek örökletes tulajdonként megszerezni